|
az Erdélyi Református Egyházkerület internetes hírszolgálata |
||
|
|
||
|
Feliratkozás: hirvivo-subscribe@yahoogroups.com Hír beküldése: hirek@reformatus.ro |
||
|
|
||
|
2006. október 25. - V. évfolyam 41.
szám (összesen 226. szám) |
||
|
|
||
|
|
A tartalomból:
Sólyom László: csak egyetlen 56-os forradalom van
Emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön (1956-ra
emlékezünk)
Fohajtás dr. Fábián László emléke elott
Torja ’56-os mártírjaira és áldozataira emlékeztek
Szili Katalin kitüntetéseket adott át Kolozsváron –
azoknak, akik átvették
1500 erdélyi magyar került börtönbe – Emléktábla
Kolozsváron
Nem kérnek Szili kitüntetéséből
1956 – megemlékező rendezvények Romániaszerte
Köszönet a „semmit sem tevőknek”
Az 1956-os magyar forradalom visszhangja
Marosvásárhelyen
1956-os emlékjelek Háromszéken
Diákmegmozdulások Marosvásárhelyen 1956 őszén?
Moyses Mártonra emlékeztek Baróton
Ötvenhat Hargita megyében, dalban, szóban, imában
Méltóságteljesen ünnepelt Erdély 
Méltó kitüntetések méltatlan kezekből
Ötvenhat dalban, szóban, imában
Október 23-ai ünnepségek Keresztúron
Bögözben Ötvenhatra emlékeztek
Ezerkilencszázötvenhat: Egy ,,pesti srác” könnyei
’56-os kopjafa a Vártemplom mellett
A tordaiak gyertyafénynél emlékeztek ’56-ra
„Ez a hely az én hazám" – 56-os megemlékezés
Mákófalván
Szép új világ, amelyben hittek - A nagyenyedi Bethlen
Gábor Kollégium diákjai is 56-ra emlékeztek
Fékevesztett karhatalmista brutalitás Budapesten
Ünnepi hírek a „szabadság fővárosából”
Csatatérré változtatták (Megemlékezo ünnepség
Budapesten)
A hivatalos ’56-os ünnepségek idején lángolt fel ismét
az erőszak a magyar
Harcolva ünnepelték Budapesten 1956-ot
A magyar hazugságágyúk (Jegyzet)
Aggasztják az EU-t a budapesti fejlemények
Sólyom László: csak egyetlen 56-os forradalom van
A válogatás a múltból általánossá vált 1989 után. Nemcsak külön ünnepelnek, hanem mást ünnepelnek, és ezzel 1956 értéke és jelentősége viszonylagossá válik. A divatos jelszó szerint sokféle ötvenhat van. Én azonban azt mondom: csak egyetlen 56-os forradalom van - közölte az államfő az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére a Magyar Állami Operaházban tartott díszelőadáson.
Sólyom László szerint a forradalom fő követelései megvalósultak 1989/90-ben: Magyarország független, szabad, demokratikus jogállam, és saját elhatározásából lett nemzetközi szervezetek, mindenekelőtt az EU tagja.
Az államfő szerint 1956 örökségéhez a rákövetkező harminc év öröksége, valamint a rendszerváltás és a forradalom viszonyának tisztázása is hozzátartozik.
Szavai szerint az ötvenhatos forradalomban és az 1989-es rendszerváltásban az a közös, hogy lényegüket tekintve tagadásai az állampárti kommunizmusnak. Nincs folytonosság 56 és Kádár között. Nincs folytonosság Kádár és az 1989-90-ben megalkotott demokratikus jogállam között - fogalmazott.
Sólyom László azt mondta: ahogy a forradalom 1956-ban egy csapásra megsemmisítette a Rákosi-rendszer legitimitását, úgy a forradalom nevének és becsületének visszaállítása 1989-ben a Kádár-rendszer legitimitását szüntette meg.
Ha valaki a forradalommal is, Kádárral is fenn akarja tartani a folyamatosságot, nem ünnepelhet tiszta lelkiismerettel, legkevesebb, hogy válogatni kényszerül a kádári múltból: van amit vállal, van amit tagad - közölte az államfő.
Sólyom László úgy vélte, 1956-ban és 1989-ben is túlléptek azokon törekvéseken, amelyek a szocialista rendszer keretein belül akartak több szabadságot. Nagy Imre nagysága abban állt, hogy felismerte ezt, kilépett kommunista múltjából, és kilépett a szovjet világrendszerből is, mégis baloldalinak megmaradva vállalta történelmi szerepét - fűzte hozzá.
Az államfő az ötvenhatosokhoz szólva közölte: "csak az ötvenhatosok szólhatnak holt bajtársaik nevében". Mint mondta, ahogy ők beszélnek a forradalomról, megérteti velünk 1956 lényegét. Hozzátette: az elmúlt napok megemlékezései során közöttük azt érezhette, hogy nem a veszekedő örökösök között van, hanem az örökhagyóknál.
Az államfő szerint a forradalomnak köszönhetjük, hogy Magyarországra pozitívan tekint a világ, a hatalmas szovjet túlerő ellen küzdő szabadságharcosok hősiessége mindenütt, máig tartó megbecsülést szerzett a magyar névnek.
Az 56-os emigránsokkal kapcsolatban azt mondta: ők azok, akik 1956 közvetlen élményét, azoknak a napoknak a lelkületét magukkal vitték, és ébren tartották mindmáig.
A köztársasági elnök kitért arra, hogy minden megvan ahhoz, hogy október 23-a március 15-éhez hasonlóan ne csak törvény szerinti ünnep, hanem olyan nemzeti ünnep legyen, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének.
Duna Tv
Erdély Ma - 2006-10-23
Emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön (1956-ra emlékezünk)
Történelmi parkot és 1956-os emlékművet avattak Sepsiszentgyörgyön a Városi Muvelodési Ház udvarán egy eseményhez méltó, igen bensőséges és emelkedett szombat déli ünnepségen. A szervezők, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, az 1956-os Bajtársi Társaság a helyi tanács és a prefektúra támogatásával a 20. század magyar történelmének legjelesebb eseménye előtt tisztelgett népes érdeklődő jelenlétében. Vargha Mihály alkotása, a fájdalomtól megrokkant kereszt mély szimbolikát hordoz, és méltó főhajtás az 1956-os forradalom hazai és magyarországi áldozatai előtt, az előtt a szabadságharc előtt, mely erkölcsi tisztaságával és bátorságával a 20. század európai történéseinek kimagasló eseményévé magasztosult. Magyarország, a pesti srácok, a tiszta szívű forradalmárok 1848 után először ismét a világ figyelmének középpontjába kerültek, s bukásuk is a kommunizmus addig megdönthetetlennek hitt falán végzetes repedéseket okozott. Megnyitóbeszédében Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke az ember olthatatlan szabadságvágyáról szólt, a forradalom hatalmas élményét, az eltiprása okozta fájdalom megértését Nagy Imre megszólalásairól készült korabeli felvételek, a László Attila vezette Cantus Firmus kórus válogatottan szép dalai, László Károly színész-házigazda eseményfelelevenítő keretszövege, Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester beszéde, Darvas László, Gazda Zoltán, Krizsovánszky Szidónia Márai Sándor, Tamási Lajos, Faludy György, Örkény István, Déry Tibor és Albert Camus korabeli verseinek, illetve prózai írásainak avatott előadása segítette. Az emlékművet Hajdó István plébános szentelte meg, a részt vevő szervezetek és magánemberek virággal, koszorúkkal hódoltak a forradalom emléke és Vargha Mihály műve előtt.
Simó Erzsébet
Háromszék - 2006-10-23
Fohajtás dr. Fábián László emléke elott
Az utolsó erdővidéki honatyára, az Erdővidék, majd a Barót és Vidéke hetilapok főszerkesztőjére, a régió egyik legtekintélyesebb ügyvédjére, dr. Fábián Lászlóra emlékeztek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, házának falára pedig emléktáblát helyeztek el. Ügyvéd, politikus, újságíró: mind olyan tevékenység, amely ma is fontos, ha valaki a köz javát akarja szolgálni - mondotta beszédében Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke.
A baróti közéleti személyiség nevét viselő egyesület szervezésében tartott megemlékezés első állomásaként az Elekes Zoltán marosvásárhelyi tanár által tervezett és Szabó Imre baróti kőfaragó által vésett emléktáblát leplezték le, majd a temetőben id. Antal István nyugalmazott református lelkipásztor mondott imát.
A városi művelődési házban tartott megemlékezésen megvilágításba került az a kor, amelyben dr. Fábián László közösségét szolgálta mint szenátor, majd az, amelyben elhallgatták nevét, és kiszorították a kollektív emlékezetből (Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója,), a közel harminc évig tartó lapszerkesztoi munkát ellátó személyiség képe (Ambrus Attila), a maiakhoz hasonló gondok orvoslásáért cselekvő ügyvéd és szenátor munkássága (Márton Árpád képviselő), a református egyházhoz szorosan fűződő világi ember (id. Antal István), a zűrös politikai életben pontosan tájékozódó és közügyeket felvállaló lapszerkesztő (Antal István, az Erdővidék tulajdonosa és igazgatója, Benedek H. János, az 1997-ben újraindított regionális hetilap első főszerkesztője).
Antal István elmondta, hogy a közösségéért példaértékűen kiálló személyiség megérdemelné, hogy újra visszakerüljön a köztudatba, ezért a Dr. Fábián László Egyesületen keresztül mindent elkövetnek, hogy hamarosan monográfia is őrizze emlékét.
Hecser László
Háromszék - 2006-10-23
Torja ’56-os mártírjaira és áldozataira emlékeztek
Tegnap a szentmisét követően az altorjai temetőkertben és temetőben Torja -56-os halottjai előtt tisztelget az RMDSZ szervezete, a polgármesteri hivatal és a falu népe. Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos imát mondott az Ábrahám Árpád római katolikus plébános (1914-1958) és Szörcsey Elek (1890-1958) gazdálkodó emlékére állított kopjafánál - még mindig nem tudni, hová temették a holttestüket, Ábrahám Árpádot 1958. szeptember elején végezték ki a szekuritáté temesvári börtönében, a tizenöt évre ítélt Szörcsei Elek 73 évesen a kínzások miatt a galaci börtönben hunyt el), majd id. vitéz Farkas Pál (1924-2006) és vitéz Lőrincz Károly (1928-2005), illetve Baróthi Pál (1911-2004) sírjánál, melyet dr. Tóth Zoltán RMDSZ-elnök és Kováts András polgármester megkoszorúzott. Mindannyian a Szoboszlay-per áldozatai voltak, Ábrahám Árpádot kivégezték, a többieket pedig kemény börtönévekre ítélték. Délután a Mária-kápolnában engesztelő szentmisét celebráltak, majd a kegyelet virágait helyezték el a Hősök emlékművének talapzatára.
Iochom István
Háromszék - 2006-10-23
Sepsiszentgyörgy. A Volt Poltikai Foglyok Háromszéki Szövetsége és az Erdélyi ’56-os Baráti Társaság szervezésében ma 11 órától ökumenikus istentiszteletet tartanak a belvárosi református templomban, 13 órától a városi művelődési ház kertjében ünnepi műsor keretében felszentelik az emlékművet és az emlékparkot.
Kovásznán a központi református templomban ma 17 órától Gloria Victis - 1956 címmel kórustalálkozóra kerül sor, vasárnap 12.30 órától emlékműavató ünnepség a központi parkban.
Baróton ma 16 órakor a Kossuth Lajos utca 161. szám alatt halálának 50. évfordulója alkalmából felavatják dr. Fábián László (1874-1956) ügyvéd, lapszerkesztő, politikus, az erdővidéki közélet meghatározó személyisége emléktábláját, majd a művelődési ház kistermében az ötvenhatos hős munkásságát ismertető előadás-sorozatra kerül sor. Meghívott: Ambrus Attila, Kónya Ádám, Márton Árpád, Benedek H. János. A művelődési ház kistermében vasárnap 19 órától A magyar történelem hullámvölgyei címmel a Marosvásárhelyen élő Varga László ny. református lelkipásztor tart történelmi előadást ’56 előzményeiről.
Torján vasárnap 12 órakor koszorúzás az altorjai templomnál és a temetőben, 17 órakor engesztelő szentmise az ’56-os forradalom mártírjainak emlékére a Mária kápolnában, 18 órakor ünnepi műsor a művelődési otthonban.
Kézdivásárhelyen a református templomban az 1956-os forradalomra emlékeznek vasárnap a 11 órakor kezdődő istentisztelet után. Zorkóczy Zenóbia színésznő Dalol a honvágy címmel Wass Albert műveiből ad elő.
Vargyason ma 18 órától a kultúrotthonban az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezésében tartanak megemlékezést.
Háromszék - 2006-10-21
Szili Katalin kitüntetéseket adott át Kolozsváron – azoknak, akik átvették
Az 1956-os forradalom idején tanúsított helytállásukért, a későbbi megtorlások, meghurcoltatások idején is tetteiket vállaló magatartásukért Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke pénteken Kolozsváron erdélyi magyar és román személyeknek nyújtott át magas állami kitüntetéseket. Amikor Szili Katalin lépett a pulpitushoz, tiltakozásuk jeléül körülbelül tízen elhagyták a Kolozsvári Magyar Operát.
Tegnap este Az 1956-os Magyar Forradalom címmel a Kolozsvári Magyar Operában megrendezett ünnepségen – a Magyarok Világszövetsége által előzetesen szórólapokon népszerűsített bojkott nyomán – amikor az RMDSZ meghívására érkezett díszvendég, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a pulpitushoz lépett, körülbelül tíz személy elhagyta a termet. Amint azt szerkesztőségünk megtudta, András Imre, az MVSZ tisztségviselője azért hívta fel Szili Katalin beszédének bojkottálására a résztvevőket, mert „nem lehet tiszta lelkiismerettel emlékezni az ötvenhatos áldozatokra, amíg a mai budapesti hatalom politikai okokból üldözi, megveri és börtönbe zárja a magyar fiatalokat!".
A kolozsvári ünnepségen Dávid Gyula irodalomtörténész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, Tatár Péterfy Irén tanár, Kelemen András Kálmán mérnök, Páll Lajos festőművész és költő, Raul Volcinschi egyetemi tanár, Ferencz Béla Ervin atya, ferences szerzetes, Koczka György színművész pedig a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjét kapta. További ötvenöt személynek is felolvasták a nevét, nekik a Szabadság Hőse Érdemérmet adományozták.
A kolozsvári kitüntettek között nem szerepelt Orbán Péter, az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság alelnökének neve, akiről korábbi tudósításunkban már jeleztük, hogy nem kíván átvenni kitüntetést a jelenlegi magyar kormánytól. Orbán az MTI érdeklődésére elmondta: nem Szili Katalin személyével van baja - hiszen, mint mondta, ő még rokonszenves is számára -, hanem a „kommunista rendszer utódjának" számító mai magyar kormánnyal. Megerősítette az általa korábban mondottakat, miszerint valóban nem kívánja átvenni az elismerést.
Orbán Pétert a Szabadság Hőse Érdemérmével tüntették ki, és elismerésben részesült a forradalom után kivégzett apja, Károly és testvére is. Az MTI értesülései szerint Orbán Péter a hétfői csíkszeredai megemlékezésen kellene átvegye az érdemérmet.
MVSZ Sajtószolgálat, Duna Tv
Erdély Ma - 2006-10-21
1500 erdélyi magyar került börtönbe – Emléktábla Kolozsváron
Kolozsváron az Erdélyi Unitárius Püspökség is megemlékezett az 1956-os forradalomról. A szabadságharc tiszteletére emléktáblát avattak a belvárosi unitárius templomban.
Az ünnepi istentiszteleten Szabó Árpád unitárius püspök elmondta: az 56-os forradalom bebizonyította, hogy egy kis nép is fel tud lázadni a zsarnok ellen. Markó Béla, RMDSZ elnök, beszédében hangsúlyozta: az 56-os forradalom nem csupán az anyaországi magyarság, hanem minden magyar szabadságharca volt.
„A megtorlás itt is szörnyű volt, és hosszú börtönévekkel fizettek sokan, sokan meg az életükkel. Ez szabadságharcunk volt mindannyiunknak, meg azt gondolom, hogy kommunizmus ellenes forradalomként az egész térségé volt nem csak Magyarországé." - hangsúlyozta Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Az 56-os forradalom megtorlásaként közel 1500 erdélyi magyar is börtönbe került, többek között 18-an az unitárius teológiáról, tanárok, lelkészek és diákok egyaránt. A templomban leleplezett emléktábla az ő emléküket is őrzi.
„A felirata, amelyik arról szól, hogy a mártírok és üldözöttek emlékének, ez mindenkit magába foglal. Talán azt mondanám, hogy nem csak az unitáriusokat, hanem mindazokat, akik az 1956-os forradalom és azt követő megtorlás mártírjai és üldözöttjei voltak" - véli Szabó Árpád, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke.
Az istentiszteletet követően ünnepi előadást tartottak a kolozsvári János Zsigmond Unitárius kollégium diákjai előadásában.
Duna Tv
Erdély Ma - 2006-10-23
Nem kérnek Szili kitüntetéséből
Barátok közt Marosvásárhelyen
Forrás: fotoborze.ro
Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő romániai megtorlás több túlélője is megtagadta az ötvenedik évforduló alkalmából megítélt magyar állami kitüntetés átvételét. Az erdélyi ötvenhatosoknak szánt elismeréseket a tervek szerint ma adja át Szili Katalin házelnök a kolozsvári operában.
A Magyar Nemzet információi szerint az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság tagjainak többsége nem veszi át a kitüntetéseket. Orbán Péter, a szervezet alelnöke is azok között van, akik tiltakozásul távol maradnak a rendezvénytől. A jelenleg Csíkszeredában élő egykori ’56-os politikai elítélt édesapját „államellenes összeesküvés” vádjával kivégezte a kommunista román hatalom.
„A kommunisták engem hosszú börtönévekkel büntettek, apámat pedig halálra ítélték. Az ő politikai utódaik nekem ne adjanak semmiféle kitüntetést” – mondta lapunknak Orbán Péter.
Az 1956-os forradalom hatására megmozdult egész Erdély, a szabadságharc bukása után emberek ezreit hurcolták el, java részüket bebörtönözték, sokukat kivégezték. Az 1956-os erdélyi események retorziói a hírhedt magyarországi koncepciós pereken is túltettek.
* * *
Orbán Péter édesapját az úgynevezett Szoboszlay-per nyomán végezték ki. Még az erdélyi magyar közvélemény körében sem köztudott, hogy az 1957-es, Szoboszlay Aladár magyarpécskai plébános nevével fémjelzett perben „államellenes összeesküvés” vádjával bíróság elé állított 57 személy közül 11-re mondták ki a halálos ítéletet és tízet ki is végeztek: Szoboszlay Aladár pécskai és Ábrahám Árpád torjai katolikus plébánost, báró Huszár József volt földbirtokost, Orbán Károly marosvásárhelyi, Kónya István kézdivásárhelyi ügyvédet, Fintanar Alexandru aradi ügyvédet, Tamás Dezső csíksomlyói származású tisztviselőt, Tamás Imre csíksomlyói származású, temesvári tanítót, Orbán István csíktapolcai földművest, Lukács István magyarpécskai kereskedőt, Draganita Mogyorós Máriát is halálra ítélték, majd büntetését életfogytiglanira változtatták. A plébános és társai Bukarestben is forradalmat szerettek volna kirobbantani, szervezkedésük komolysága messze nem volt arányban azzal, ahogyan azt a román kommunista hatalom megtorolta. Az úgynevezett „érmihályfalvi csoport” (egy, az ENSZ-nek szánt memorandumot fogalmaztak meg az erdélyi magyarság sérelmeiről) 31 elítéltje közül 1958. december 3-án kivégezték Sass Kálmán érmihályfalvi református lelkészt, Hollós István tanárt, volt hadbíró századost, 1959-ben végezték ki Szíjgyártó Domokost. A Securitate kínzásaiba belehalt Kertész Gábor és Nagy József. A Duna-deltában kialakított kényszermunkatáborban halt meg Demeter István. Sokan a börtönben elszenvedett embertelen bánásmód következtében, szabadulásuk után haltak meg.
A kolozsvári opera épületében ma beszédet mondó Szili Katalinra nem először várnak nehéz pillanatok Erdélyben. Tavaly augusztusban az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője hervadt virágokkal fogadta az Országgyűlés elnökét a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, utalva a december 5-i népszavazás kimenetelére. A kolozsvári Krónika értesülései szerint Szili Katalint október 23-án az érmelléki ’56-os emlékmű felavatására is várják, az Országgyűlés sajtóirodája azonban tegnap nem tudta megerősíteni ezt az információt.
A szocialista politikus tegnap Szabadkán találkozott a vajdasági magyarság néhány vezetőjével, részt vett a forradalmat felidéző tablókiállítás megnyitóünnepségén, majd Palicson beszédet mondott az ottani 1956-os emléktábla-avató ünnepségen.
Pataky István, Magyar Nemzet
Erdély Ma - 2006-10-20
1956 – megemlékező rendezvények Romániaszerte
Európa-szerte, sőt a tengerentúl is tudományos ülésszakokkal, képzőművészeti, plakát-, emléktárgy- és dokumentumkiállításokkal, könyvbemutatókkal, hangversenyekkel emlékeznek az 1956-os magyar forradalomra és szabadságharcra. Erdély szinte minden településén és Bukarestben is lesznek megemlékezések, rendezvények.
A Partiumban
Érmihályfalván október 22-én, 11 órakor a református templomban ünnepi istentiszteleten, majd a templomkertben ’56-os emlékműavatón, illetve a Diakóniai Központnál emléktábla-avatón emlékeznek 1956-ra. Október 28-án 11 órakor nyolcadikos diákok tartanak vetélkedőt 1956-ról, a 16 órai ünnepi istentiszteletet követően – amelyen Tőkés László királyhágó-melléki református püspök hirdet igét – koszorút helyeznek el az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben Hollós István volt hadbíró századossal együtt kivégzett Sass Kálmán volt református lelkész emléktáblájánál. Ez alkalomból leleplezik a mártír lelkész mellszobrát, és emlékművet szentelnek fel a forradalmat követő megtorlásban elítélt 31 érmihályfalvi meghurcolt tiszteletére.
Nagyszalontán október 22-én a 10 órai istentisztelet után az erdővidéki Bibarcfalváról Szalontára származott Tordai Ferenc néhai iskolaigazgatóra emlékeznek, aki szabadságát áldozta fel diákjai védelmében. A mindenki által tisztelt tanító ugyanis elégette a fiatalok által 1956 októberében készített röpcédulákat, ennek ellenére a hatóságok egyik kollégájával együtt börtönre ítélték a pedagógust. A megemlékezésre a röpcédulákat készítő volt diákok is hivatalosak.
A nagyvárad-réti református egyházközség október 28-án délután találkozót szervez a forradalom leverését követő megtorlásban súlyos börtönévekre ítélt nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezet (SZVISZ) tagjaival. Másnap, a 11 órai istentisztelet keretében a gyülekezet kettős kötődés kapcsán avat emlékművet: egyrészt a forradalom és szabadságharc hősei iránti tiszteletből, másrészt pedig azért, mert éppen 1956 késő őszére épült fel a gyülekezet második, új temploma.
Belső-Erdélyben
Kolozsváron a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa, az RMDSZ és a Kolozsvári Magyar Opera rendkívüli emlékünnepséget szervez október 20-án. A magyar operában 18.30-kor kezdődő, ingyenes gálaesten részletek láthatók majd Páskándiné Sebők Anna: Erdély 1956 című filmjéből Vígh Emese szerkesztésében. A Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara közreműködésével akárcsak 1956. október 23-án Budapesten, felhangzik Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Szili Katalin, a magyar országgyűlés elnöke erdélyi ötvenhatosoknak adja át a Magyar Köztársaság állami kitüntetéseit.
Október 21-én 11 órakor Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentiszteleten Szabó Árpád püspök hirdet igét, beszédet mond Kolumbán Gábor főgondnok és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Fellépnek a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, valamint a Péterffy Gyula Énekkar, és emléktáblát avatnak. 23-án este 20 órakor a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az Apáczai Csere János Gimnázium diáktanácsa a Babes-Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt gyertyagyújtással tiszteleg.
Az evangélikus-lutheránus püspökség és a Kolozsvári Egyházközség elnöksége 22-én szervez emléknapot Kolozsváron. 10 órakor ünnepi istentisztelet lesz, majd 18 órakor Adorjáni Dezső Zoltán püspök áhitatát követően Cseh Áron Gusztáv, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja mond beszédet, ünnepi hangversenyt ad a budapesti Deák téri gyülekezet Lutheránia ének- és zenekara.
A kolozsvári protestáns teológiai intézet udvarában október 28-án 12 órakor emlékeznek a kommunizmus és kiemelten az ’56-os magyar forradalom utáni megtorlásban kivégzett, börtönbe zárt, illetve más módon meghurcoltakra. Leleplezik és felszentelik az 1956-os megtorlás áldozatainak emelt emlékművet, Bocskai Vince szovátai szobrászművész alkotását.
Marosvásárhelyen a Seprődi János Kórusszövetség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium október 21-én 12 órakor ifjúsági kórustalálkozót szervez a Gecse utcai református kistemplomban. 22-én 17 órakor az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetsége kopjafát avat a Vártemplom udvarán. Az ezt követő istentisztelet keretében szervezett emlékműsorban előadást tart Pál-Antal Sándor történész. 23-án 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében lesz ünnepi műsor és megemlékezés. 25-én 17 órakor Tények és képek ‘56-ról címmel a Bernády Házban történelemtudományi ülésszak és képzőművészeti tárlatnyitó lesz. Az 1956-os események Maros megyében témakörében Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Zoltán történész tart előadást.
Dicsőszentmártonban a Magyar Házban október 22-én lesz megemlékezés irodalmi összeállítással, valamint beszélgetéssel egykori politikai meghurcoltakkal.
Székelyföldön
Szentegyházán október 20-án 12 órakor a Tamási Áron Általános Iskolában hetedikes és nyolcadikos tanulóknak szerveznek ismeretterjesztő versenyt 1956 eseményeiről és erdélyi vonatkozásairól. Az iskola dísztermében leleplezik az In memoriam ’56-emlékplakettet, Bodó Levente helybeli képzőművész alkotását.
Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetsége és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság szervezésében lesz megemlékezés október 21-én. A belvárosi református templomban 11 órakor tartott ökumenikus istentisztelet után a városi művelődési ház kertjében felszentelik az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, valamint a megtorlás áldozatainak emléket állító szobrot, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotását. Az alkalomból kiállítás nyílik 1956-os témájú könyvekből, kordokumentumokból, egykori politikai elítéltek emléktárgyaiból. A Székely Nemzeti Múzeumban 25-én 18 órától Péter Gábor professzor Az én ötvenhatom című előadásában eleveníti fel az ötven éve történteket. Házigazda Kónya Ádám tanár, nyugalmazott múzeumigazgató.
Székelyudvarhelyen október 22-én a városháza Szent István Termében 17 órakor kezdődő műsor keretében Pál László egykori politikai elítélt, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyi elnöke mond beszédet, majd Tófalvi Zoltán újságíró, Hermann Gusztáv Mihály és Drusza Attila kutatók tartanak előadást 1956-ról. 19 órakor a művelődési házban Koltay Gergely és a Kormorán A magyarok vére című műsorát adja elő. A megemlékezés zárásaként gyertyás felvonulás, az 1956-os emlékműnél pedig koszorúzás lesz.
Kovásznán a központi parkban október 22-én 12.30-kor kezdődik a városi Magyar Polgári Szövetség és Székely Tanács emlékműállító ünnepsége. Beszédet mondanak közéleti személyiségek, szavalatok és kórusművek hangzanak el. Református és római katolikus lelkészek megáldják a Bodor János újságíró tervezte, kilyukasztott andezittömbből és kopjafából álló, „Gloria Victis 1956–2006” feliratú ’56-os emlékművet.
Baróton október 22-én 19 órakor a művelődési házban Varga László nyugalmazott marosvásárhelyi református lelkész, a Dobai-per másodrendű vádlottja A magyar történelem hullámvölgyei címmel tart előadást ’56 előzményeiről. 23-án 13.30-kor a Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán az iskola egykori diákja, a forradalommal és szabadságharccal együtt érző, emiatt súlyos börtönévekre ítélt, majd halálba kergetett Moyses Márton emlékére állított kopjafánál, majd az ’56-os emlékműnél lesz tisztelgés. 19 órától a művelődési házban tartanak ünnepi műsort baróti és dabasi előadók közreműködésével.
Gyergyószentmiklóson október 22-én délelőtt az ünnepi szentmise, illetve istentisztelet után az ’56-os emlékműnél lesz koszorúzás. 16 órától a Pro Art Galériában Jalsovszky Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa Az ’56-os forradalom fotográfiái a Magyar Nemzeti Múzeum fényképtárában címmel, majd Novák Zoltán történész az 1956 következménye a Román Munkáspárt kisebbségpolitikájára címmel tart előadást. Székelyföldi szimpátiatüntetések, megmozdulások 1956 őszén témában Nagy Mihály Zoltán történész értekezik, Olti Ágoston történész Az 1956-os magyar forradalom hatása Romániára témáról beszél, végül levetítik Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmjét. 23-án 18 órakor irodalmi zenés összeállítás lesz a művelődési központban.
Csíkszeredában október 20-án délelőtt a Márton Áron Gimnáziumban középiskolásoknak tartanak történelmi vetélkedőt. 21-én 16 órától a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagy aulájában tudományos ülésszak lesz, és levetítik Zágoni Balázs Képzelt Forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmjét. 22-én 18 órától a Csíki Játékszín nagytermében a Csíki Kamarazenekar ad ünnepi koncertet. 23-án 11 órától az 1956-os kopjafánál koszorúzás lesz, 17 órától a Csíki Játékszín nagytermében előadják a Papp Kincses Emese rendezte Székely Golgota című rockoperát, majd a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa előtti téren felavatják az Ercsey Ferenc csíkszeredai képzőművész által készített ’56-os emlékművet.
Székelykeresztúron október 23-án az unitárius templomban a 18 órai ökumenikus istentisztelet után 1956 erdélyi visszhangjairól Tófalvi Zoltán tart előadást, majd átnyújtják a Székelykeresztúron élő egykori politikai elítéltek által idén alapított Pro Libertate Díjakat. A városháza falán emléktáblát lepleznek le az emlékezők.
Kézdivásárhelyen október 23-án este 7 órától fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezés lesz, virágot helyeznek el a kaszárnya előtti emlékműnél.
Nagyajtán október 28-án 11 órakor a vártemplomban lesz ünnepi istentisztelet és emlékműsor. Virágokat helyeznek el a kommunizmus áldozatai emlékművénél, Moyses Márton sírjánál, valamint egykori lakóháza falán álló bronztáblánál.
A Barcaságban
Brassóban november 3-án, pénteken tartanak megemlékezést. Az 1956-ot felidéző beszélgetések, kiállítások és könyvbemutatók lesznek, és emléktáblát avatnak. A szervezők a volt EMISZ valamennyi tagját várják a rendezvényre.
Bukarestben
A Magyar Köztársaság bukaresti kulturális intézetében október 24-én 18 órakor a világhírű zongoraművésze, a Liszt- és Kossuth-díjas Bogányi Gergely ad ünnepi hangversenyt. A Hollywood Multiplexben október 20-ától vetítik a Koltai Róbert rendezte Világszám című történelmi filmet. A 23-i díszelőadáson a rendező mellett jelen lesz a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete, Terényi János is.
A Krónika nyomán
Erdély Ma - 2006-10-20
Köszönet a „semmit sem tevőknek”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdélyi vonatkozásait vizsgálva a megtorlás kálváriáját végigjárt egykori elítéltek körében három fő álláspont érzékelhető. Az egyik, amelyet a Dobai-per másodrendű vádlottjaként életfogytiglanra ítélt Varga László nyugalmazott református lelkész fogalmaz meg – és minden ’56-os megemlékezésen, illetve találkozón hangsúlyoz – így hangzik: nem igaz, hogy ők, valahányan, akiket a forradalom szele és a majdani megtorlás ökle megcsapott, nem tettek semmit. Azt tették, amit a szabadságvágy és a nemzeti hovatartozás ott és akkor megkövetelt. Varga László ezzel kicsit rápirít azokra az egykori bajtársaira, de alighanem inkább arra a kishitűségre, amely szerint – s ez a másik fő álláspont – ők, a magyar forradalommal, szabadságvággyal és szabadságharccal szolidarizálók nem tettek semmit.
Varga László álláspontja világos és érthető. Természetesen utóbbiaknak is teljes mértékben igazuk van, az ő álláspontjuk is érthető, amikor azt mondják: márpedig nem tettek semmit – azaz semmi olyant, ami nem az egyetemes emberi szabadságigényről, az egyetemes és elemi emberi jogok igényléséről és tiszteletben tartásáról, ezzel együtt a nemzeti hovatartozás szabad megéléséről és megnyilvánulásáról szólt volna. S ez magyarokra, lengyelekre, románokra egyformán érvényes, hiszen 1956-ban a lengyelek is hasonló igényeket támasztottak sztálinista párt- és államvezetésükkel szemben, mint a magyarok; de a magyar forradalom hatására Temesváron tanuló román és német ajkú egyetemi hallgatók százai és ezrei is ugyanezt tették.
Az egykori elítéltek körében tapasztalható harmadik álláspont a másik kettőt kiegészítve és árnyalva fogalmazza meg a lényeget. A csíkszeredai verselő diákok perében húszévi börtönre ítélt egykori tanár, a ma Sepsiszentgyörgyön élő Puskás Attila tolmácsolásában ez így hangzik: „Hát mit tettünk? Nem tettünk egyebet, mint hogy magyar emberként, de mindenekelőtt emberként szembefordultunk a diktatúrával, s ez minden becsületes embernek kötelessége lett volna, vagy lenne. Nem bántam meg, amit cselekedtem, de azt sem mondhatnám, hogy különösen büszke vagyok rá. Hiszen a helyes cselekedeteinkre miért kellene különösen büszkék lennünk?”
Csakhogy mindezt az akkori, kommunista hatalom nem így értékelte. A magyarországi, de főleg a romániai pártállam értelmezésében minden olyan gondolat és cselekvés, amely a meglévő rendszer hibáit és túlkapásait kifogásolta, felért az államrend elleni szervezkedéssel, amit súlyosan, olykor halállal büntettek. Bár fegyveres felkelésre, de még tüntetésekre sem került sor Romániában, a hatalom annál inkább félt – és a majdani megtorlásban tanúsított kegyetlensége annál inkább érthető –, mert a lengyel reformtörekvésekkel, illetve a magyarországi forradalommal való együttérzésnek kicsit másabbak voltak a vonatkozásai, mint Magyarországon. Míg a forradalom kirobbanását megelőzően például a szigorú pártfelügyelet mellett működtetett Magyar Rádió is frissítő tavaszi fuvallatot emlegetett, beszámolt az értelmiségi, illetve diákfórumok parázs vitáiról addig a román hatalom alig mutatott fogadókészséget a változások iránt.
A magyarországi reformtörekvések és az október 23-án Budapesten kirobbant forradalom a romániai hatalom részéről a pozitív változásokkal éppenséggel ellenkező intézkedéseket váltottak ki. Egyebek mellett szigorú hírzárlatot, átértelmezett és átfogalmazott budapesti híreket, a sajtó ellenőrzésének és a román–magyar államhatár őrzésének fokozott szigorítását, a magyarországi levelek, postaküldemények azonnali leállítását, a lakosság fokozott megfigyelését, a magyarországi eseményekkel egyetértő vélemények vagy megnyilvánulások azonnali elfojtását, egyszóval teljes bezárkózást. Romániában az is alapvetően fontos tényezőnek bizonyult, hogy a magyar forradalommal és szabadságharccal mindenekelőtt a romániai magyarság érzett együtt, s ez kapóra jött a mindenkori „magyar veszély” ellen éberen őrködő párt- és államgépezetnek.
De mit is tettek Romániában azok, akik a magyar forradalommal és szabadságharccal együtt éreztek? Volt, aki egyszerűen „csak” együtt érzett, és drukkolt a forradalom sikerének: annak, hogy Magyarországon bukjon Rákosi és bandája, az ország szabaduljon fel a szovjet megszállás alól. Volt, aki továbblépett, és elvárásait nyilvánosan is kifejezésre juttatta: a temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön többek között a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését és az egyetemi autonómia szavatolását kérték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre, a diáktársaik százainak kiszabadítását követelő másnapi tüntetést pedig szétverték. Aurel Baghiu, Caius Muþiu, Heinrich Drobny, Nagy László és sokan mások így kerültek évekre börtönbe.
A temesvári diákokat megelőzve október 24-én Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis diákok. Egyebek mellett azt kérték, hogy az egyetem rendelkezzék autonómiával, a diákok számára ne legyen kötelező sem az orosz, sem a román nyelv tanulása, kapcsolatot tarthassanak fenn nyugati diákszövetségekkel, az egyetemi felvételinél ne a származás, hanem a tehetség legyen mérvadó. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat.
Háromszéken voltak, akik kisebb csoportokban a magyar kultúrát, ezen belül az irodalmat és történelmet igyekeztek ápolni és népszerűsíteni. Ilyen volt a Nagy László nevével fémjelzett Kossuth Kör, amelynek tagjait bebörtönözték. Megannyi hasonló erdélyi gondolathoz híven a Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére alakult Székely Ifjak Társasága (SZIT) is az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hatására jött létre. A tizenéves diákokból verbuválódó csapat 1957. és 1958. március 15-én a sötétség leple alatt koszorút helyezett az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseinek a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban álló emlékműve talapzatára. A politikai titkosrendőrség a maréknyi gyerkőchöz két felnőtt korú fiatalembert is „csatolt”, így hozva létre a „demokratikus népi államrend aláásására összeesküdött titkos szervezetet”. A két felnőtt korú ifjú, Ütő Szabó Lajos és Szalay Attila közül utóbbi 18 évre szóló börtönbüntetést kapott. Szalay 1959 augusztusában halt meg máig tisztázatlan körülmények között a szamosújvári börtönben.
De nem voltak közömbösek a magyar forradalom iránt az erdővidékiek sem. 1956. november 8-án este négy baróti középiskolás diák – Bíró Benjamin, Józsa Árpád Csaba, Kovács János és Moyses Márton – Érmihályfalváig vonatozott, hogy a román–magyar országhatáron átszökve a magyarországi szabadságharcosokhoz csatlakozzon. Bírónak és Józsának sikerült átszöknie, őket 1957. március 15-én Nagyváradon adták át a román hatóságoknak. Mindkettőjüket börtönre ítélték, de a sikertelen határátszökés után hazatérő – immáron egyetemistává lett – Moysest is elhurcolták. Őt azért ítélték előbb hét-, majd fellebbezése után kétévi börtönre, mert – miként a marosvásárhelyi és kolozsvári magyar írók, költők és szerkesztők 1956. szeptember 29–30-án a Kolozs tartományi pártbizottság székházában tartott gyűlésén – arról beszélt: a népi demokratikus rendszer nem hozta el a megnyugtató megoldást, a kollektivizálás során túlkapások történtek, a munkásokat nem fizetik megfelelőképpen. Ugyanezekről a sérelmekről beszéltek a marosvásárhelyi és kolozsvári magyar irodalmárok is, de a hatalom más mércével mérte az „ellenőrzött” kritikát, mint az azzal szinte azonos, ám a párt által nem ellenőrzött keretek között megfogalmazottakat. Amíg tehát az íróknak és költőknek – legalábbis ott és akkor – „a hajuk szála sem görbült”, a mások által szóvá tettekre kemény megtorlás volt a válasz – ami nyilvánvalóan a magyar irodalmárokhoz intézett üzenet is volt egyben. Nem csoda, hogy az adott körülmények között Moyses az öngyilkosságba menekült: 1970. február 13-án a brassói pártszékház előtt benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát, így követve az 1969. januárjában önkéntes tűzhalálba menekült cseh Jan Palach és a budapesti Bauer Sándor példáját.
A néhány fiatal által 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) valamennyi erdélyi szervezkedés közül a legnagyobb létszámú volt. Az EMISZ dacolni akart a kommunista neveléssel, a szervezet alapszabályát ugyanis – a titkári tisztséget betöltő Lay Imre szerint – az Ifjúmunkás Szövetség statútuma alapján állították össze, de mindent meg-, illetve kifordítottak: míg az IMSZ-szabályzat például a kommunista ideológia iránti hűséget írta elő, saját statútumukban Layék ennek tagadását rögzítették. Az EMISZ az igazi magyar irodalom, kultúra és történelem tanulását és népszerűsítését tűzte ki céljául, tevékenysége kulturális eseményekre korlátozódott. 1957. március 15-én Fehéregyházán egy-két szónoklat és szavalat után a fiatalok koszorút helyeztek el a Petőfi-emlékmű talapzatán. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal és 77 EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom.
Nagyjából összecsengett az úgynevezett Dobai-csoport, valamint Fodor Pál és körének elképzelése. Mindkettő arra keresett választ: hogyan lehetne úgy rendezni az Erdélyben élő magyarság és románság státusát, hogy az mindkét nemzetrész számára a lehető legmegnyugtatóbb megoldást kínálja. A megtorlás során életfogytiglanra ítélt Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, tanársegéd és munkatársai, az ENSZ-hez eljuttatni szándékozott terv szerint négy elképzelést vázoltak fel az erdélyi magyarok és románok helyzetének rendezésére. Az egyik szerint a trianoni, de légiesülő országhatárok keretében kell autonómiát biztosítani Erdély magyarságának az egyesült Európa határain belül vagy azon kívül. A második változat szerint az ezeréves magyar határok visszaállításával, Magyarország keretén belül kellene autonómiát biztosítani Erdély románságának, ugyancsak az egyesült Európa kereteiben, vagy azokon kívül. A harmadik lehetséges változat az ezeréves magyar, illetve a trianoni határok közötti az Európai Unióhoz tartozó független Erdélyről szólt, végül a negyedik változat Erdélynek a magyarok és a románok közötti kettéosztását helyezte kilátásba, beleszámítva az esetleges lakosságcserét is. Fodor Pálék nagyjából ugyanezt vázolták fel, elképzelésük szerint az önálló vagy a Magyarországhoz visszacsatolt, esetleg a lakosságcserével románok és magyarok között kettéosztott Erdély jelenthetett volna megoldást.
Mindenkinél továbbment a Szoboszlai Aladár temességi római katolikus plébános nevével fémjelzett elképzelés. A csoport a kommunista rendszer, illetve egyeduralkodás megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét, illetve tervezetét vázolta fel. Cselekvésre ugyan nem került sor, a hírhedt Szoboszlai-perben mégis 56 elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést és 11 halálos ítéletet osztottak ki, 10 kivégzést pedig végre is hajtottak.
Az idő mégis azokat igazolja, akik annyit mégis tettek, hogy magyarként, de mindenekelőtt emberként szembefordultak az embertelenséggel. Akik szerint mindezért nem jár különösebb dicséret. De köszönet mindenképpen.
Krónika - 2006-10-20
Kelemen Kálmán: "Nekem a legnagyobb erőt a hit adta"
1956-nak erőteljesebb a visszhangja az erdélyi egyetemisták körében. A fiatalok is kinyilvánították szimpátiájukat a budapesti események iránt. Az eredmény sem maradt el. Életutakra, karrierekre, fiatal sorsokra nyomta rá a pecsétet a szekuritátés megtorlás. Egyikük volt Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke.
Kelemen Kálmán 1938. október 12-én született. ’56-ban egyetemista volt a kolozsvári Bolyai egyetemen. Ebben az évben alakult meg az első, nem kommunista diákszövetség, amelynek öttagú vezetőségébe őt is beválasztották. Programtervezetet dolgoztak ki. Ebben a diákság szabad utazását külföldre, a szabad kapcsolattartást, egyetemi reformot, a kollégiumi nevelés újjáélesztését szorgalmazták. Pár hét múlva a pártbizottság felszólította őket, hogy "javítsák ki" a kényes pontokat. Az öttagú vezetőségből négyen arra szavaztak, hogy a következő vasárnapi gyűlésükön kijavítják. Vasárnap reggel 9 órakor kellett volna találkozniuk. Kelemen Kálmánt fél 8-kor letartóztatták.
"Vidd le a banditát!"
– Mikor történt pontosan?
– November 18-án, Koczka Gyurival együtt tartóztattak le. Különszobában vallattak, hogy mit csináltunk előző nap. Délután átszállítottak az Árpád-ház utcai Kós Károly- épületbe. Ott várt ránk egy vörös képű, vörös hajú szekus, aki rám ordított: "ai asteptat americanii, banditule?", majd a kísérőnknek: Du-l jos pe bandit! (Vidd le a banditát!) Itt megmotoztak, s a zsebemben megtaláltak egy leventepuskába való hüvelyt, majd bekötötték a szememet, s lelökdöstek egy pincei fogdába. Három napig hozzám se szóltak, még ők sem tudták, mivel vádoljanak. Utána elkezdődtek a vallatások, a megfélemlítések. A fogdaparancsnok egy nap beállított pucéran a tusfürdőbe, s reggeltől estig csepegtette a fejemre a vizet. Máskor meg szalagra vették a szüleim hangját, mintha a szomszéd szobában vernék őket. Így próbáltak különböző nyilatkozatokat kicsikarni belőlem. Heteken keresztül vallattak. Azt próbálták kiszedni belőlem, hogy tudom-e, hogy a Bolyai egyetemen "veszélyesen szervezkednek". Szerencsére a jó Isten adott annyi erőt, hogy nem árultam el a barátaimat. Mégis, mikor 7 év múlva hazakerültem a deportálásból, néhányan közülük kerülték a társaságomat.
– Meddig tartottak a vallatások? Mikor ítélték el?
– Március elején volt a tárgyalás, két napig tartott. A hamis vádpontsorozat szerint, "Erős Lajossal, volt római katolikus pappal való kapcsolatunk révén egyes burzsoá-nacionalista elemek beszivárogtak az egyetemi diákszövetségbe, ellenforradalmi tevékenységet folytattak, egyetemi reformprogramot dolgoztak ki, a diákok szabad mozgását követelve, ultimátumot akartak adni a Tanügy-minisztériumnak." Az is benne volt, hogy szimpatizáltunk a magyar ellenforradalommal, egyetértettünk az orosz csapatok kivonulásával, egyesek közülünk gyászszalagot viseltek az ellenforradalmi terroristák emlékére. Ezek alapján ítéltek el háromévi, úgynevezett javító fegyházra.
– Mit jelent ez?
– A legkegyetlenebb kínzásokat és megaláztatásokat alkalmazták. Egyszer például meztelenre vetkőztettek a cellában, és az őrök röhögése közepette a nyelvemmel kellett feltöröljem a szemetet az ágyak alól. Mikor már nem volt nyálam, egyikük az égő cigarettacsikket a fenekemen oltotta el. Nemegyszer pucérra vetkőztettek, s úgy hagytak napokig a betonon feküdve, majd csizmával tapostak végig a hátunkon, a fejünket rugdosták. Innen ered az agydaganatom is. Addig vertek, amíg a húsunk leszakadt csontig. Sokszor sós vízzel borogattuk a sebeinket, mert az ivóvíz is sós volt.
– Hogy lehetett kibírni? Meddig tartott ez a tortúra?
– Az ítélet után 2-3 hónappal a vallatótiszt elé vittek, aki azt mondta, írjak fellebbezést. Megírtam. Utána azt kérdezte, akarom-e szolgálni "a köztársaságot"? Én azt válaszoltam, hogy igen, de szabadon, nem a börtönben. Erre azt üvöltötte: vidd vissza a banditát! Másnap már megjött a fellebbezésemre a válasz: elutasították, az ítélet végleges marad.
"Patakokban folyt a vér a lépcsőkön"
– Mi történt ezután?
– Néhány nap múlva bilincsbe vertek és átvittek a szamosújvári börtönbe. Kopaszra nyírtak, rabruhát adtak rám, és egyedül bezártak egy cellába. A magány rettenetes volt. Másfél év múltán egy cellába kerültem Koczka Györggyel, Gazda Ferenccel, irodalomról, vallási kérdésekről beszélgettünk. Azt hiszem, a legnagyobb erőt nekem a hit adta. A külvilággal, a családommal kapcsolatom nem volt, így befele fordultam. Meditációval megismertem lelkem addig nem is sejtett mélységeit, s megerősödtem. Az arcom kisimult, mosolygóssá vált. Sokan azt hitték, megőrültem, pedig nekem így sikerült átvészelnem mindent, anélkül, hogy tényleg beleőrültem volna. Például láttam az 1958. június 13-i börtönlázadás utáni vérfürdőt: begolyószóróztak a cellákba, a rabokat megtizedelték, aki túlélte, véresre verték. Patakokban folyt a vér a lépcsőkön. A halottakat jel nélkül hantolták el, évente felszántották a sírokat, s zöldséget ültettek oda, hogy még a nyomukat se találják meg.
– Mikor szabadult?
– Három év múltán. A szabadulásom napján behívattak az irodába, visszaadták, ami még megmaradt a hajdani civil ruhámból, és bejelentették, hogy a Belügyminisztérium úgy határozott, nem engednek haza, hanem két év kényszerlakhelyre kell mennem. Fegyveres kísérettel vittek Románia déli részére, a Baraganba.
– A családjával ekkor sem sikerült kapcsolatba lépnie?
– Bukarestből sikerült felhívni édesapámat, aki a marosvásárhelyi Református Kollégiumban volt tanár. – Élsz-e még? – kérdezte. Mondtam, hogy igen. – Hol vagy, nem jössz haza? – Nem, visznek a Baraganba. Ennyit beszélhettem, már vittek is tovább.
– Milyen volt a kényszerlakhelyen?
– Késő este érkeztünk meg a Ialomita megyei Frundata faluba. Engem senki sem akart befogadni, végül a falu bikagondozója vett magához. Volt egy nádfedeles vályogviskója, amiben azelőtt a bikaborjúkat nevelte. Azt mondta, ott meghúzhatom magam. Nem ijedtem meg ettől, sőt különös érzés töltött el. Arra gondoltam, hogy az Úr Jézus is istállóban született, s ettől megnyugodtam.
Hamarosan megérkeztek a szüleim és a két lánytestvérem. A gazda, mikor látta, hogy jól öltözött, rendes emberek, engem is bevitt a házba. Amikor egy kicsit felerősödtem, napszámosmunkát vállaltam. Lassan-lassan ez a kétszer két év is eltelt, de még mindig nem volt vége.
– Hogyhogy?
– Rám fogták, hogy a katolikus egyházzal szervezkedtem. A fellebbezésemet elutasították, s még két év börtönbüntetést sóztak rám. Így aztán már szinte mindenkit hazaengedtek a politikai foglyok közül, amikor az utolsók között, 1963 júliusában és is kiszabadultam. Különben az utolsó két év deportálási büntetést amiatt kellett letöltenem, mert '61 novemberében, a két év deportálás lejártával, immár negyedszer utasítottam vissza, hogy a szeku besúgója legyek.
Három lékkel a koponyámon, dolgoztam
– Hogy alakult az élete kiszabadulása után?
– Itthon gyári munkás lettem a helyi ipari vállalatnál De Villa igazgató nagylelkűségéből, a műanyaggyárban. Miután kirúgták De Villát, mert helyet kellett csinálni egy elvtársnak a megyétől, az elvtárs engem is a legnehezebb munkára osztott be. Hogy szabaduljak innen is, elvégeztem a Minszki Lajosban (IUIU) egy fémforgácsoló tanfolyamot. Még ezelőtt megint hívattak a szekuritátéra, Moraru elvtárs aligazgató, aki annak idején Kolozsváron letartóztatott, ünnepélyesen bocsánatot kért, és fogadkozott, hogy a jövőben bármilyen akadállyal kerüljek szembe, ő majd elhárítja. Felbuzdulva, 1964 őszén, megtanulva az anatómiát és a fizikát, jelentkeztem az orvosira. Moraru elvtárs úgy segített, hogy a vizsga napján kifüggesztették: visszautasítják a jelentkezésemet. Tehát még ’64-ben az orvosin is folyt a magyarellenes osztályharc. Végül, 1965-ben sikeresen felvételiztem a kolozsvári műegyetem gépészmérnöki szakára. Négy év után Nagyváradról beidéztek újból a kolozsvári katonai törvényszékre, Dávid Gyulát rehabilitáltuk. '70-ben megszereztem a gépészmérnöki oklevelet, mérnök- főmérnök-tervezőmérnöki pályafutás után, 1979. július 17-én agydaganattal megműtöttek, szinte minden ismeretanyag elfelejtése után, közel háromévi betegnyugdíjazás leteltével, mind szellemileg, mind fizikailag felépültem, három lékkel a koponyámon (fáraói kitüntetés), újból tervezőmérnökként dolgoztam, sőt csoportvezetőként, addig, amíg a '94-es RMDSZ-es képviselői jelöltségem miatt a Matricon vezetőségének sovén része meg nem szüntette a munkaszerződésemet. Képviselő nem lettem, mert pontosan annyi magyar szavazó ütött két pecsétet a tulipánra és kulcsra, ahány szavazattal én is bekerültem volna a parlamentbe. ’90-ben a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt főtitkára lettem, '95-ben az elnöke, s mint olyan, azóta is az Európai Néppárt vezetőségének és a Kereszténydemokrata Internacionálé politikai bizottságának a tagja vagyok. Több országot bejárhattam, sok magas rangú becsületes külföldi barátot és támogatót tudtam szerezni országunknak és magyar népünknek.
Mózes Edith
Népújság - 2006-10-18
Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Marosvásárhelyen
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc széles körű visszhangot váltott ki Romániában, különösen annak magyarlakta vidékein, így a Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban és annak központjában, Marosvásárhelyen. Akkor – az 1956. februári népszámlálás adatai szerint – Marosvásárhely tipikus magyar jellegű erdélyi város volt, ahol a lakosság 73,7%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A magyar beszéd nemcsak a magánszférát uralta, hanem a közhivatalokat is, kivéve a hadsereget és bizonyos mértékben a milíciát (rendőr-csendőrséget).
A forradalom híre futótűzként terjedt el a lakosság körében, amelyet általános szimpátia-megnyilvánulás követett. Az emberek sokaságában, értelmiségiekben, egyszerű dolgozókban felcsillant a változás reménye, a forradalomnak erre a vidékre történő kiterjedése, a kommunista rendszer bukása és a szovjet csapatok nyugati segítséggel való kiűzése. A Román Munkáspárt egyik, október 26-i közleménye szerint "a Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen ... az ellenséges elemek továbbra is nyilvánosan mutatkoznak, dicsőítve a Magyar Népköztársaság-beli eseményeket vagy erőszakra buzdítva."
Tartományi szinten ezekben a napokban aktivizálódtak a már régebben létező, de addig komolyabb tevékenységet ki nem fejtő szervezetek. A legkiemelkedőbb ezek közül a Faliboga Ioan által vezetett, marosvásárhelyi központú Nemzeti Felszabadító Bizottság (Comitetul National de Eliberare), amelynek tagja magyar részről Frunda Károly és Miholcsa Gyula volt. Faliboga vallomása szerint szándékában állt a Felszabadító Bizottságnak alárendelt magyar szervezet megalakítása is, amely központi kormányzattal rendelkező, független, Erdélyben svájci minta szerint működött volna.
A forradalom hírére szerveződött akciócsoportba hét fiatal szovátai munkás, akik a hegyekbe húzódva, fegyveresen akartak harcolni a kommunista rendszer ellen. Ugyanekkor a gyulakutai hőerőműnél dolgozó néhány tisztviselő Veress Sándor vezetésével létrehozta a Titkos Forradalmi Szervezetnek nevezett Kis-Küküllő menti csoportosulást, és ekkor alakultak és kezdtek eredményes tevékenységet kifejteni a magyar kultúrát ápoló, de később rendszerellenesnek bélyegzett egyesületek, mint amilyenek a sepsiszentgyörgyi Székely Ifjak Társasága, a Kossuth Kör, valamint a brassói központú EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjak Szervezete).
Az erdélyi magyar értelmiségiek közül többen terveket szőttek Erdély jövőjét illetően. E téren a legismertebbek egyike Fodor Pál csíkszeredai (csíksomlyói) mérnök és társainak ügye. Ő az erdélyi magyarok jövőjét Erdély egy részének Magyarországhoz csatolásával, illetve lakosságcserével képzelte el.
A szervezett alakot öltött tevékenységek mellett általános volt a magyar forradalommal való szimpátia megnyilvánulása, a forradalom átterjedésének türelmetlen várása, de a forradalomban való részvétel szándékának hangoztatása is. A megtorlások során ismertté vált rendkívül sok eset bizonyítéka a forradalommal és annak eszméivel való azonosulásnak tartományszerte. Íme, egypár példa: Szathmári Zoltán marosvásárhelyi lakos a forradalom alatt Magyarországon tartózkodott. Leveleiből kitűnt, hogy szimpatizált az ottani eseményekkel, forradalomnak nevezte és kifejezte reményét, hogy tavasszal újrakezdődik. 1957. május 26-án, Magyarországról hazatértében kiáltványokat, újságokat és jelvényeket hozott magával, ezért tiltott kiadványok terjesztése miatt letartóztatták és hét év börtönre ítélték. Marosvásárhelyen október 29-én Nyilasi Zoltán egy szekuritátés altisztre támadt és azt mondta neki: "Látod, mi történt Magyarországon? Most mi következünk." A Marosvásárhely melletti Nyomáton György Péter ugyancsak október 28-án többedmagával énekelte a magyar himnuszt, és egy kommunistára mutatva, mondta: "Az akasztófák már készen állnak számotokra." Cristián Mihály Borszéken október 30-án éltette a forradalmat és Magyarországot, kijelentve, hogy amikor az ideér, Borszéken ő lesz a forradalom vezetője. Szendrei Markovics Szever Székelysárdról Magyarországra akart menni, hogy részt vegyen a forradalomban. Azt mondta: „Most jönnek az amerikaiak és a németek, és minden kommunista rendszert megdöntenek.” Kibédi András november 5-én Disznajón felkelésre buzdította az embereket. „Nagy Imrét elfogták – mondta –, de ne hagyjuk, verjük szét mi is a kommunistákat.” De nemcsak a magyar anyanyelvű lakosság, hanem a román ajkúak részéről is történt számos forradalompárti megnyilvánulás. Mezőkölpényben Bândea Augustin november 6-án este kijelentette: "A kommunisták tolvajok és rablók. De lejár az idejük, és én részt fogok venni leverésükben, mert ez a rendszer nem marad így, rövidesen megváltozik." Câmpean Ioan várhegyi lakos 1956 őszén a mezőgazdasági szövetkezet számára kiszakított földek tagosítása miatt összehívott gyűlésen azt mondta a szövetkezet elnökének: "Te többé ne foglalkozz a földjeinkkel. Nem hallottad, mi történt Magyarországon, ahol a kommunistákat felakasztották? Rövidesen ti kerültök akasztófára." Genoi Ioan a forradalom alatt Magyarországon tartózkodott, és hazatérte után magasztalta a forradalmat, szidta az itteni rendszert és a Szovjetuniót. Damian Emil volt görög katolikus pap a forradalom alatt több alkalommal is kifejezte reményét, hogy itt is felszámolják a népi demokratikus rendszert. Anca Bazil Vasile, kényszerből ortodox pappá lett volt görög katolikus lelkész Marosfelfaluban a magyar forradalmárok tetteit jótéteménynek nyilvánította és elítélte a Szovjetuniót, amiért beavatkozott más ország belügyeibe.
A felsorolt példák egy kis részét képezik azoknak a forradalom melletti megnyilvánulásoknak, amelyek a hatóságok tudomására jutottak és kivizsgálás tárgyát képezték. A forradalom győzelmében bízók, annak kiterjedését remélők és a kommunista rendszer bukását várók listája rendkívül hosszú volt. Az akkori kommunista rendszer elnyomó gépezete azonban akkor még túl erősnek bizonyult, és kegyetlenül megtorolt minden, számára veszélyesnek tűnő megnyilvánulást.
Pál-Antal Sándor
Népújság - 2006-10-18
1956-os emlékjelek Háromszéken
Török Józseffel, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége háromszéki szervezetének elnökével áttekintettük az 1956-os forradalom és szabadságharc háromszéki emlékjeleit. Az előző években elhelyezett emlékjelek: Kézdivásárhelyen, a református temetőben a Szoboszlay-per áldozatainak állítottak kopjafát, Torján ugyancsak kopjafa emlékeztet Ábrahám Árpád római katolikus pap mártírhalálára, Sepsibükszádon kopjafás kőtömb örökíti meg Ábrahám Árpád emlékét, és az egykori iskola - ma óvoda - is a kivégzett forradalmár nevét viseli.
Az idei félszáz éves évfordulóra legelőször Kisborosnyón emlékeztek kőtömbös, kopjafás emlékállítással. Ez az első olyan emlékmu, amely a háromszéki származású, halálra ítélt és kivégzett forradalmárokról és a börtönben elpusztult - agyonvert vagy az orvosi kezelés hiánya miatt elhalálozott - emberek emlékére állíttatott. A kisborosnyói emlékmű jellegzetessége, hogy egy nem egészen négyszáz lelket számláló falu többnyire önerőből egy egész magyar történelmi emlékjel-parkot hozott létre, mi több, az itteni Nyíres Közbirtokossági erdőből még a rodostói székely kapura is jutott cserefa. Damó Gyula nyugalmazott tanító és falusfelei a Kárpát-medence magyarsága egészének állít ,,emberségből példát, vitézségből normát”. Legközelebb a budapesti turulmadár-reptető balliberálisokat és a magukat szocialistának mondó tanácsosokat kellene ebbe az apró falucskába invitálniuk, hogy a magyar történelem jelképeiről és jelképszemélyiségeiről valamit megtudjanak.
1956-ra emlékeztető térplasztikai alkotás készül, és emlékparkot építenek Sepszientgyörgyön, a városi muvelodési ház parkjában, a Kossuth-szobor mögött. Az emlékmű Vargha Mihály szobrászművész díjnyertes pályázata alapján készül el. A Volt Politikai Foglyok Szövetsége a megyei és a városi tanács meghatározottan jelentos támogatásával, valamint egyéni és közösségi adományokból előteremtette a 250 millió lejnyi összeget, amennyibe a park és az emlékmű megépítése kerül.
A harmadik emlékművet Vetró András tervei alapján Felsőcsernátonban a Templomdombon, a Bod Péter portrészobra és a millenniumi kopja mellé helyezzük el, amennyiben a mintegy hatezer eurót kitevő költségre az adomány összegyűl. A szervezők elsősorban a jogászok támogatására számítanak, hisz a felsocsernátoni, koncepciós perben kétszer elítélt Rákossy Árpád a Kárpát-medence legnevesebb, -56-ért is szenvedő jogásza volt, aki az igazságosság érvényesítéséért került Rákosi Mátyás pribékjeinek karmai közé és az 1956-ot megtorló kádáristák börtönébe.
Sylvester Lajos
Háromszék - 2006-10-20
Diákmegmozdulások Marosvásárhelyen 1956 őszén?
1956-ban Marosvásárhely már egyetemi központ volt. Mintegy ezer orvosi és gyógyszerészeti egyetemi hallgató és néhány színis folytatta tanulmányait a Maros-parti városban. De nem feledkezhetünk meg a nagyszámú középiskolás diákról sem, akik nagyon fogékonyak voltak a forradalmi eszmék felkarolására.
A cikk címében feltett kérdésre a válasz nem olyan egyszerű, mert tény, hogy az 1956-os magyarországi forradalom idején Marosvásárhelyen kibontakozott bizonyos jellegű mozgalom. Csak az a kérdés, hogy forradalmi jellegű megmozdulásnak tekinthetjük-e azt, vagy nem. E kérdésben még az akkori résztvevők megítélése sem egységes. Az írott források pedig szegényesek, illetve azok egy része még mindig nehezen hozzáférhető, ami miatt e kérdésről viszonylag keveset tudunk és nehezen értékelhetjük.
Marosvásárhelyen nem jegyeztek fel olyan méretű utcai tüntetéseket vagy azok megszervezésére irányuló kísérleteket, mint Temesváron, Kolozsváron vagy Bukarestben, de a hangulat itt is feszült volt, elsősorban az orvostan- és gyógyszerész- hallgatók körében. Az orvosi és gyógyszerészeti hallgatók radikalizálódása 1956 októberének utolsó napjaiban nyilvánvaló volt. Ennek előzménye egy 25 tagú csoportnak 1956 augusztusában Budapesten és más egyetemi központokban tett egy hónapos tapasztalatcseréje. A szeptember hónapban hazaérkezett küldöttek magukkal hozták az anyaországban már jól érezhető revendikatív hangulatot. A diákkövetelések nyílt hangoztatása, többek között annak a megvitatása, hogy tanulják-e továbbra is a marxizmust vagy nem, javítsák fel a kantinkosztot és ehhez hasonlók, nem lépték túl a diákkövetelések körét. De az egyetemisták egy része ennél tovább lépett. Politikai fellépésre is készültek, kifejezni együttérzésüket a magyarországi forradalommal. November elsejére, a halottak napjára – akárcsak a kolozsváriak a Házsongárdban – a református temetőben egy gyertyás együttérzési megnyilvánulást kezdeményeztek. A készülődésről tudomást szerezve, maga a Marosvásárhelyen tartózkodó központi bizottsági párttitkár, Fazakas János lépett közbe és lebeszélte őket az incidenseket előrevetítő akcióról. Így a nyílt gyertyás demonstrációból szerény, jelképes akció lett. Egy idősebb hölgyet megkértek, hogy a Bolyaiak sírjára helyezzen egy szalaggal ellátott virágkoszorút, amelyen meggyújtottak mintegy 150 gyertyát. Az egyetemisták sorait szaporították középiskolás bolyaisták is. De a temetőben volt elhunyt hozzátartozóik sírja előtt "emlékező" számos jól öltözött idegen arc is, "a szem és fül" intézet szolgálatosai. Az esetről egy november 2-i jelentés tájékoztatta a pártszerveket, nem jelezve konfliktusos incidenst.
A Román Munkáspárt Ellenőrző Bizottságának egy 1957-ben készített jelentése arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt. A hatóság nem is hunyt szemet a nem tetsző megnyilvánulások fölött. Példát statuálva megtorolta azt. A kedélyek lecsitulásával, központilag jóváhagyott pártbizottsági döntés alapján, 1956 decemberében az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "az MNK-beli események alkalmával ellenséges megnyilvánulásaik voltak". Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak revendikatív magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság 1956. december 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet IMSZ bizottságába választott egyetemisták ügyét tárgyalták. A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra alapozva, nem erősítette meg négy egyetemistának – Piros Ferenc, Ferenc Ernő, László Ildikó és Nagy Lajos – az Intézet IMSZ- vezetőségébe való választását. (Valter István közlése szerint a városi pártbizottság a Securitatétól kapott tájékoztató alapján döntött a nevezettek választásának meg nem erősítéséről, amely információt, bizalmas jellegénél fogva, nem hozhatták nyilvánosságra.) Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult egy elfogadható ok keresése és a határozat nyilvánosságra hozatala (Piros Ferenc doktor közlése szerint a megokolást sosem hozták tudomásukra). A pártbizottságnál elhangzott hozzászólásokból kitűnik, hogy a meg nem erősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. A magyarországi eseményeket nem ítélték el nyilvánosan és a feszült helyzetet kihasználva állandó követelésekkel álltak elő, főként Piros, aki az egyetemisták bizalmát élvezte. Amikor a tartományi pártbizottság részéről az intézeti IMSZ-választásra kiküldött Valter István a vezetőségbe jelölt Pirostól megkérdezte, hogyan viselkedett a magyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pál, a tartományi néptanács elnöke is azért neheztelt rájuk, mert: "amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet purifikálása a következő időszakban tovább folyt. Egyeseket nemcsak kicsaptak az intézetből, hanem a Securitate által letartóztattak és súlyos börtönbüntetésekre ítéltek. Így járt Maier Alexandru és Bauer György 1957-ben.
Pál-Antal Sándor
Népújság - 2006-10-19
Moyses Mártonra emlékeztek Baróton
A magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából szervezett tegnapi megemlékezésen a Baróti Szabó Dávid Középiskolánál, a Moyses Márton emlékére állított kopjafánál Benkő Levente a nagyajtai mártír életpályáját ismertette. Szólt az okos, széles érdeklődésű diákról, a forradalomhoz csatlakozni kívánó s ezért társaival – Józsa Árpád Csaba, Bíró Benjámin és Kovács János – határon átszökő fiatalról, az erdélyi magyarság megmaradásáért aggódó egyetemistáról és a meghurcolt, megalázott, majd kétségbeesetten protestáló, magát felgyújtó meglett emberről.
A millecentenáriumi emlékműnél Benkő Levente röviden arról a 61 erdővidékiről szólt, akik elkötelezték magukat a forradalom eszméi iránt, s ezért lakolniuk kellett. Barót polgármestere, Nagy István az anyaországiak és az erdélyi magyarság közös ünnepeiről beszélt. Mint mondta, március 15., augusztus 20. és október 23. a jelenlegi globalizálodó világban is, a határok általi elszakítottságban is mindnyájunk közös értékei. A korábban vállalt elkötelezettsége miatt a baróti megemlékezésről távol maradt Antal Árpád András képviselő szavait helyi irodájának vezetője, Demeter Zoltán tolmácsolta. Nézete szerint a magyar ifjak bátor kiállása nem volt hiábavaló, hiszen nemcsak a leplet rántották le a magát emberarcúnak mondó kommunizmusról, hanem megnyitották a demokrácia felé vezető utat is. Hasonló gondolatot fogalmazott meg a Baróti Egyeztető Tanács nevében felszólaló Ráduly László városi képviselő is: - Bár elbukott a szabadságharc, de eszmeisége tovább élt, s ennek köszönhető, hogy évtizedek múltán megteremtődtek a pluralista viszonyok.
A Baróti Szabó Dávid Középiskola Diáktanácsának elnöke, Zsombori Csaba a mai fiatalság számára is követendő példaként jellemezte az igazságban, egyenlőségben hívőket, s ezekért az önfeláldozást is vállalókat. Bardoc-Miklósvárszék Székely Tanácsának elnöke, Szabó Miklós kiemelte: a magyar forradalomból közvetlenül vagy közvetve számos erdővidéki is kivette részét, s ezért meg is hurcolták őket. Ennek ellenére érdemeiket a mai napig nem ismerték el megfelelően. A szabadságharc bukásáért el kell ítélni azokat a nagyhatalmakat, amelyek először felszabdalták Magyarországot, majd tétlenül nézték, amint szovjet tankok tapossák földjét. „A forradalom kényszerűségből – hiszen nem lehet hagyni, hogy a nemzet megsemmisítésére törekvők célt érjenek – most is folytatódik. Harcolnunk kell azért, hogy az erdélyi magyarság, s ezáltal az összmagyarság megmaradását is szavatoló önrendelkezés megvalósuljon” – hangoztatta Szabó.
Krizbai Imre református lelkipásztor rövid ima után lemondásra szólította fel azokat, akik az elmúlt esztendőkben kompromittálták magukat, s arra, hogy kérjenek bocsánatot azoktól, akik miattuk kénytelenek voltak kivándorolni. Krizbai kijelentette: az erdélyieknek „az értelmiség politikai fogságából való kiszabadítása érdekében” követniük kell az 1956-ban megfogalmazott követeléseket, s mindent meg kell tenniük azért, hogy a jelenleg uralkodó egypártrendszert felszámolják.
A baróti megemlékezéssorozat keretében vasárnap, illetve tegnap a helyi művelődési ház és a Boralt Egyesület közös szervezésében történelmi, irodalmi és zenei összeállítás került bemutatásra A magyar történelem hullámvölgyei címmel.
Hecser László
Erdély Ma - 2006-10-24
Ötvenhat Hargita megyében, dalban, szóban, imában
A kerek évfordulós ’56-os megemlékezések megyeszerte nagyobb méreteket öltöttek a korábbi évekhez képest, és nem csupán október 23-án emlékeztek a kegyelet koszorúival, hanem többnapos rendezvénysorozatok idézték a szabadságvágy szellemében történt eseményeket, a magyar forradalmárokat és a székelyföldi megmozdulásokat. Ünnepi megemlékezések egész sora váltotta egymást, a gyertyagyújtástól egészen a kopjafa- és szoborállításig.
Csíkszereda több helyszínen és különböző formában idézte ötvenhatot. Szóban, dalban, képekben és imában egyaránt megidézte az 1956-os forradalom emlékét: szavalatok és beszédek, himnuszok és énekek csendültek fel, ez utóbbit emelte a Csíki Kamarazenekar ünnepi koncertje, valamint a Székely Golgota rockopera. A Millenniumi-templomban vasárnap este ünnepi szentmise keretében Kelemen Kálmán András, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a hitében megerősítést adó börtönéveit idézte. Majd a börtönviselt ötvenhatosok tiszteletére Kelemen Kálmánt ezüst érdemkereszttel, Nagy Benedeket és Szilágyi Árpádot ezüst emlékéremmel tüntették ki.
Ünnepi beszédek hangzottak el tegnap a Kalász negyedi temető előtti téren a ’98-ban felállított ’56-os emlékmű előtt is. Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének titkára nyitotta meg a beszédek sorát. Orbán Zsolt történelemtanár arra mutatott rá, hogy a kisebbségi lét problémáin változtatni akarókban az első komoly felkiáltójelet az ’56-os magyarországi események jelezték, és felszínre törtek olyan értékek, mint a nemzet, az önrendelkezés és emberi szabadság.
Majd hozzátette, a megtorlás az eszmét nem megtörte, hanem tovább erősítette. Az ötvenhatos meghurcolt és börtönviselt Szilágyi Árpád szavalatát az egyházi képviselők beszéde és imája követte. Tamás József püspök a mára már ellaposodott haza fogalmának eszmeiségét hangsúlyozta, Hegyi István református lelkész a feltámadás reményével rokonította a forradalmárok szabadságvágyát, de Kelemen Szabolcs unitárius, illetve Tóth Károly evangélikus lelkészek is felszólaltak. Ezt követően a kopjafa előtt a kegyelet koszorúit elhelyezték Csíkszereda elöljárói, iskolái, különböző igazgatóságok, vitézi és lovagrend képviselői, szervezetek és egyesületek, elsőként az Ötvenhatos Bajtársi Társaság nyolctagú csoportja tisztelgett. Csíkszeredában ugyanakkor megemlékeztek az iskolák is: a Székely Károly Szakközépiskola kettős kiállítást nyitott meg ebből az alkalomból. A csíksomlyói születésű Tóth Géza erős hitéről valló festményeit, illetve Szabó Attila portréfotóit tárta az ünnepségről érkezők elé. A József Attila Általános Iskolában Ferencz Alpár igazgató és a Leonardo da Vinci Diáktársaság tagjai rövid műsorral adóztak az ’56-os forradalom emlékének. A történelmi visszapillantás és a versek után minden osztály képviselője egy-egy virágszálat tett le az iskola előcsarnokában kialakított emlékhelyre. A megemlékezésen jelen volt a debreceni Epreskerti Általános Iskola 14 tagú, pedagógusokból, szülőkből és diákokból álló küldöttsége is.
A koraesti órában a Szabadság tér – Temesvári sugárút – Kőrösi Csoma Sándor utca útvonalon fáklyás felvonulás előzte meg a rangos emlékműavatást és ünnepi megemlékezést, amely Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa előtt újonnan kialakított téren zajlott.
Ercsei Ferenc szobrászművész hírt vivő angyal című alkotásáról lekerült a lepel, hogy büszke fejtartásával tekintsen a városra, hirdesse az elesettek és kivégzettek emlékét, mert „őket illeti a hála, ha a világ elismeri, hogy 1956-ban a mi apáink keze rengette meg a történelmet, mi, magyarok rántottuk előre a kátyúban veszteglő történelmet, mi szabtunk irányt a tévelygő históriának, és hogy október 23. immár a miénk" – mint, ahogy fogalmazott beszédében Szőke László szakállamtitkár.
Gyergyószentmiklóson is többnapos megemlékezést tartottak 1956 jegyében. Az unitárius imaházban rendezett Őri Tóth István fénykép-, László Péter Sándor illusztráció-kiállítást, ahol László Péter Sándor tartott előadást. Közreműködött a Szent Miklós Kamaraegyüttes. Vasárnap a római katolikus templomban, illetve a református templomban tartott istentisztelet után a hívek a kommunizmus áldozatainak tiszteletére felállított emlékműnél folytatták a Volt Politikai Foglyok gyergyószentmiklósi fiókja által szervezett megemlékezést. A szónokok: Kontesveller József alpolgármester, Garda Dezső parlamenti képviselő, Dézsi Zoltán alprefektus, vitéz Salamon László 1956-os elítélt, Rokaly József nyugalmazott tanár, vitéz Kovács Géza nyugalmazott tanár hol lírai hangnemben, hol a történelmi tények és a mai helyzet ismertetésével tartottak alkalomhoz illő beszédet. Biró Sándor református lelkész igehirdetése és áldása után Portik Hegyi Kelemen főesperes plébános megszentelte Burján Gál Emil ez alkalomra készült – és egyelőre a temetőben helyet kapó – emlékművét. Több intézmény, politikai szervezet, civil szerveződés képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Közreműködött a Domokos Pál Péter Női Dalkör. Vasárnap délután a Tarisznyás Márton Múzeum és a Pro Art Galéria szervezésében magyarországi és honi történészek emlékeztek az 50 esztendeje történt eseményekre. Tegnap a Gépgyártó Szakközépiskola dísztermében a római katolikus osztály mutatott be zenés irodalmi összeállítást, majd a Városi Könyvtár vendége Csics Gyula, a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója, aki újonnan kiadott könyvét (naplóját) és az ebből készült filmet ismertette. Este a Művelődési Központ szervezte megemlékezés zárta az ünnepségsorozatot.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ Székelyudvarhelyi Városi Szervezete egyaránt megemlékezett. A Városháza Szent István-dísztermében vasárnap este dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött tudományos ülésszakra került sor. Az egykori áldozatokra Páll László, a Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke emlékezett, majd Tófalvi Zoltán és Durcza Attila történészek tartottak előadást. Ezt követően Hegyi Sándor lelkész Fohász a magyarságért című beszédét hallgatták meg a jelenlévők. A vasárnap esti rendezvény a művelődési házban, a Kormorán együttes Hommage 1956 – A magyarok vére című előadásával folytatódott, majd a résztvevők a városközpontban vonultak fel, és a ferencrendi templom szomszédságában, az áldozatok emlékművénél gyertyákat helyeztek el. Az RMDSZ szervezésében tegnap emlékestre került sor a Digital 3 televízió nagystúdiójában. A méltatások mellett, a jelenlévők Koltai Róbert rendezésében megtekintették a Világszám című magyar filmet. Az 1956-os eseményekre Lukács István történelemtanár emlékezett, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai pedig előadással adóztak a forradalom emlékének.
Megemlékeztek Székelykeresztúron is: a tegnapi ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort követően gyertyás felvonulással és koszorúzással tisztelegtek a Millenniumi-emlékműnél.
P. Ferenc Ervin Ferenc-rendi szerzetest is kitüntették a Magyar Köztársaság nevében az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján. Tegnap este a Magyar Köztársaság főkonzulja által adott csíkszeredai fogadáson a páter az arany érdemkeresztet vette át. A gyergyószárhegyi templomigazgató szerzetes lapunknak a következőket nyilatkozta a rangos kitüntetés hírére: Köszönettel fogadom ugyan, de én Magyarországért nem tettem semmit. Amit tettünk, azért a mai román állam kellene elismerésben részesítsen, hiszen a Szekuritáté szerint a munkás-paraszt, azaz a kommunista állam ellen szerveztünk fegyveres felkelést. Minket a Románia népeiért vállalt küzdelem miatt ítéltek el. E mostani kitüntetésben tíz kivégzett társamnak tett ígéretem beváltását látom.
Antal Ildikó, Bajna György, Szász Emese
Fotók: Csúcs Mária
Erdély Ma - 2006-10-24
Az Erdélyi Napló kilencvenes évek eleji kezdeteire emlékeztető, fehér-fekete köntösben nyújtjuk át friss, 20 oldalas, ünnepi lapszámunkat az olvasónak. Ünnepi és egyben gyászoló lapszám ez: szerény eszközeinkhez, lehetőségeinkhez mérten így látjuk illőnek a második világháború utáni világtörténelem egyik legjelentősebb eseményére emlékezni.
Tizenhárom nap szabadság, remény, ünnepi mámor, a jövőbe vetett hit újraébredése: így jellemezhetnénk az 1956. október 23-án kirobbant magyar forradalom és szabadságharc november 4-ig tartó rövid történetét. Sokan és sokat írtak erről a hősi tettről: magyarhonban, illetve a rabiga többi szomszédos országában kevesebb igazságot és több hazugságot, világszerte azonban a magyarok véráldozata, példátlanul kemény kommunistaellenes harca egyféle mérföldkőnek számított.
1956 a magyar nemzet vérzivataros történelmének egyik legszebb pillanata. A pesti srácok, a magyar nép hősies szembenállása a kommunista rezsimmel, a hatalmas túlerőben levő szovjet hadsereggel megrengette a világot. A magyar, akárcsak oly sokszor a történelemben, bebizonyította, hogy a rabigát nem tűrő, nagyszerű nép, amely őseihez hasonlóan szabadon akar élni. A kommunizmus huszadik századi történelme során egyetlen más nép sem kelt föl ilyen eréllyel fogva tartói, megszállói ellen, senki más nem volt ennyire egységes a közös ellenséggel szemben.
1956-ban hős volt a magyar. Hős volt, akire mégsem figyelt eléggé a világ, a földgolyó magát szabadnak tartó nagyhatalmai. Magyarország, mint megannyi más harcát, háborúját a történelem során, ezt is elveszítette ugyan, mégis példátlanul nagyot alkotott. Kölcseynek a jövőt megbűnhődő népről szóló himnuszbeli sorai ismét beteljesültek. Nagy és fájdalmas volt ez a bűnhődés, újabb kori történelmünk legsötétebb periódusa ez. Több százan végezték akasztófán, több tízezren sínylődtek a kommunista börtönök poklában, több százezren kényszerültek emigrációba, idegen országokba. Az anyaország határain innen és túl egyaránt megbűnhődte e nép merész kiállását a szovjet tankok ellen.
Ünnepi lapszámunk csupán ízelítőt tud nyújtani a hősies küzdelem fontosabb állomásairól a Kárpát-medencében. Az elmúlt hetekben elkezdődött 56-os beszélgetéseink, az erdélyi és magyarországi visszaemlékezések megpróbálják csokorba gyűjteni mindazt, amit 56-ról el tudunk mondani a hírlapírás eszközeivel.
Idehaza, Erdélyben talán még nem elegen érzik nagyszerű nemzeti ünnepünk súlyát, jelentőségét, erdélyi meghurcoltjaink, a sok száz bebörtönzött fájdalmát. Pedig hát 1956 nemcsak Magyarország, hanem a világ magyarságának az összefogása volt a rabiga lerázásáért. Mindenki annyit tett, amennyit tudott. A brassói, a székelykeresztúri, a marosvásárhelyi vagy a kolozsvári magyar, a lelkesen nemzeti verset szavaló diák, a szervezkedő erdélyi egyetemista, a nagy költőink házsongárdi sírjához tüntetőleg gyertyát vivő fiatal vagy az Erdély, az erdélyi magyarság autonómiájában gondolkodó magyar értelmiségi látványos vagy néma, földalatti tüntetésével, tiltakozásával maga is szervesen hozzájárult az összmagyar ügyhöz. Az erdélyi, délvidéki vagy kárpátaljai magyar, számarányához képest, éppúgy megszenvedte a magyar nemzet szabadságvágyát, 56-os törekvéseit, akárcsak az anyaországi.
Nemzetközi segítséggel 1956-ban a Kárpát-medence magyarsága csodát művelhetett volna. Talán ettől félt a világ, ettől félt Amerika és Nyugat- Európa. A magára hagyott nép a kommunista brutalitás áldozata, meghurcoltja, megalázottja lett.
1956 mégis győzelem volt. Hitet, bizalmat, erőt adott a magyarnak. Trianon óta ez volt talán a legszebb nemzeti összefogás.
Mai és jövőbeni harcainkhoz ebből kell építkeznünk.
Makkay József
Erdélyi Napló - 2006-10-24
Méltóságteljesen ünnepelt Erdély
Erdély-szerte előadásokkal, koszorúzással, emléktábla-avatással, koncertekkel emlékeztek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójára. Az alábbiakban a tucatnyi helyszínt és a rendezvényeket tekintjük át.
Érmihályfalván október 22-én 11 órakor a református templomban ünnepi istentiszteleten, majd a templomkertben 56-os emlékműavatón, a Diakóniai Központnál emléktábla-avatón emlékeztek 1956-ra. Október 28-án 11 órakor nyolcadikos diákok tartanak vetélkedőt 1956-ról, a 16 órai ünnepi istentisztelet után – amelyen Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök hirdet igét – koszorút helyeznek el az 1958. december 2-án a szamosújvári börtönben Hollós István hadbíró századossal együtt kivégzett Sass Kálmán református lelkész emléktáblájánál. Ez alkalomból leleplezik a mártír lelkész mellszobrát, és emlékművet szentelnek fel a forradalmat követő megtorlásban elítélt 31 érmihályfalvi tiszteletére.
Nagyszalontán október 22-én a 10 órai istentisztelet után az erdővidéki Bibarcfalváról Szalontára származott Tordai Ferenc néhai iskolaigazgatóra emlékeztek, aki szabadságát áldozta fel diákjai védelmében. A mindenki által tisztelt tanító ugyanis elégette a fiatalok által 1956 októberében készített röpcédulákat, emiatt a hatóságok egyik kollégájával együtt börtönre ítélték a pedagógust. A megemlékezésre a röpcédulákat készítő egykori diákok is hivatalosak voltak.
A nagyvárad-réti református egyházközség október 28-án délután találkozót rendez a forradalom leverését követő megtorlásban súlyos börtönévekre ítélt nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete (SZVISZ) tagjaival. Másnap, a 11 órai istentiszteleten a gyülekezet kettős alkalomból avat emlékművet: egyrészt a forradalom és szabadságharc hősei iránti tiszteletből, másrészt pedig azért, mert éppen 1956 késő őszére épült fel a gyülekezet második, új temploma.
Kolozsváron a Magyar Köztársaság Főkonzulátusa, az RMDSZ és a Kolozsvári Magyar Opera rendkívüli emlékünnepséget szervezett október 20-án. A Magyar Operában 18.30-kor kezdődött ingyenes gálaesten a közönség részleteket láthatott Páskándiné Sebők Anna Erdély 1956 című filmjéből Vígh Emese szerkesztésében. A Kolozsvári Magyar Opera ének- és zenekara közreműködésével, akárcsak 1956. október 23-án Budapesten, felhangzott Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című műve. Szili Katalin, a magyar országgyűlés elnöke erdélyi ötvenhatosoknak adta át a Magyar Köztársaság állami kitüntetéseit.
Október 21-én 11 órakor Kolozsváron a belvárosi unitárius templomban ünnepi istentiszteleten Szabó Árpád püspök hirdetett igét, beszédet mondott Kolumbán Gábor főgondnok és Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Felléptek a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai, valamint a Péterffy Gyula Énekkar, és emléktáblát avattak. 23-án este 20 órakor a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az Apáczai Csere János Gimnázium diáktanácsa a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete előtt gyertyagyújtással tisztelgett.
Az evangélikus-lutheránus püspökség és a Kolozsvári Egyházközség elnöksége 22-én szervezett emléknapot Kolozsváron, ezt 10 órakor ünnepi istentisztelet nyitotta, majd 18 órakor Adorjáni Dezső Zoltán püspök áhítata után Cseh Áron Gusztáv, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja mondott beszédet. Ünnepi hangversenyt adott a budapesti Deák téri gyülekezet Lutheránia ének- és zenekara.
Marosvásárhelyen a Seprődi János Kórusszövetség és a Marosvásárhelyi Református Kollégium október 21-én 12 órakor ifjúsági kórustalálkozót rendezett a Gecse utcai református kistemplomban. 22-én 17 órakor az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság Maros megyei szövetsége kopjafát avatott a Vártemplom udvarán. Utána az istentiszteletbe ágyazott emlékműsorban előadást tartott Pál-Antal Sándor történész. 23-án 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében ünnepi műsor és megemlékezés volt. 25-én 17 órakor Tények és képek 56-ról címmel a Bernády Házban történelemtudományi ülésszak és képzőművészeti tárlatnyitó lesz. Az 1956-os események Maros megyében témakörben Pál-Antal Sándor, Kovács György, Lázok Klára, László Márton és Novák Zoltán történész tart előadást.
Dicsőszentmártonban a Magyar Házban október 22-én tartottak megemlékezést irodalmi összeállítással, valamint beszélgetéssel egykori politikai meghurcoltakkal.
Szentegyházán október 20-án 12 órakor a Tamási Áron Általános Iskolában hetedikes és nyolcadikos tanulóknak rendeztek ismeretterjesztő versenyt 1956 eseményeiről és erdélyi vonatkozásairól. Az iskola dísztermében leleplezték az In memoriam 56-emlékplakettet, Bodó Levente helybeli képzőművész alkotását.
Sepsiszentgyörgyön a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetsége és az Erdélyi 56-os Bajtársi Társaság szervezésében volt megemlékezés október 21-én. A belvárosi református templomban 11 órakor tartott ökumenikus istentisztelet után a városi művelődési ház kertjében felszentelték az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, valamint a megtorlás áldozatainak emlékszobrát, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotását. Emellett kiállítás nyílt 1956-os témájú könyvekből, kordokumentumokból, egykori politikai elítéltek emléktárgyaiból. A Székely Nemzeti Múzeumban 25-én 18 órától Péter Gábor professzor Az én ötvenhatom című előadásában eleveníti fel az ötven éve történteket. Házigazda Kónya Ádám tanár, nyugalmazott múzeumigazgató.
Székelyudvarhelyen október 22-én a városháza Szent István Termében 17 órakor kezdődő műsorban Pál László egykori politikai elítélt, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének udvarhelyi elnöke mondott beszédet, majd Tófalvi Zoltán újságíró, Hermann Gusztáv Mihály és Drusza Attila kutatók tartottak előadást 1956-ról. 19 órakor a művelődési házban Koltay Gergely és a Kormorán A magyarok vére című műsort adták elő. A megemlékezés zárásaként gyertyás felvonulás, az 1956-os emlékműnél pedig koszorúzás volt.
Kovásznán a központi parkban október 22-én 12.30-kor kezdődött a városi Magyar Polgári Szövetség és Székely Nemzeti Tanács emlékműállító ünnepsége. Beszédet mondtak közéleti személyiségek, szavalatok és kórusművek hangzottak el. Református és római katolikus lelkészek megáldották a Bodor János újságíró tervezte, kilyukasztott andezittömbből és kopjafából álló, „Gloria Victis 1956–2006” feliratú 56-os emlékművet.
Baróton október 22-én 19 órakor a művelődési házban Varga László nyugalmazott marosvásárhelyi református lelkész, a Dobai-per másodrendű vádlottja A magyar történelem hullámvölgyei címmel tartott előadást 56 előzményeiről. 23-án 13.30-kor a Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán az iskola egykori diákja, a forradalommal és szabadságharccal együtt érző, emiatt súlyos börtönévekre ítélt, majd halálba kergetett Moyses Márton emlékére állított kopjafánál, azután az 56-os emlékműnél tisztelegtek. 19 órától a művelődési házban tartottak ünnepi műsort baróti és dabasi előadók közreműködésével.
Gyergyószentmiklóson október 22-én délelőtt az ünnepi szentmise, illetve istentisztelet után az 56-os emlékműnél volt koszorúzás. 16 órától a Pro Art Galériában Jalsovszky Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum történész-muzeológusa Az 56-os forradalom fotográfiái a Magyar Nemzeti Múzeum fényképtárában címmel, majd Novák Zoltán történész az 1956 következménye a Román Munkáspárt kisebbségpolitikájára címmel tartott előadást. Székelyföldi szimpátiatüntetések, megmozdulások 1956 őszén témában Nagy Mihály Zoltán történész értekezett. Olti Ágoston történész Az 1956-os magyar forradalom hatása Romániára témáról beszélt, végül levetítették Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmjét. 23-án 18 órakor irodalmi zenés összeállítás volt a művelődési központban.
Csíkszeredában október 20-án délelőtt a Márton Áron Gimnáziumban középiskolásoknak tartottak történelmi vetélkedőt. 21-én 16 órától a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nagy aulájában tudományos ülésszak volt, és levetítették Zágoni Balázs Képzelt Forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmjét. 22-én 18 órától a Csíki Játékszín nagytermében a Csíki Kamarazenekar ünnepi koncertet adott. 23-án 11 órától az 1956-os kopjafánál koszorúztak, 17 órától a Csíki Játékszín nagytermében előadták a Papp Kincses Emese rendezte Székely Golgota című rockoperát, majd a Magyar Köztársaság Csíkszeredai Főkonzulátusa előtti téren felavatták az Ercsey Ferenc csíkszeredai képzőművész által készített 56-os emlékművet.
Székelykeresztúron október 23-án az unitárius templomban a 18 órai ökumenikus istentisztelet után 1956 erdélyi visszhangjairól Tófalvi Zoltán tartott előadást, majd átnyújtották a Székelykeresztúron élő egykori politikai elítéltek által idén alapított Pro Libertate Díjakat. A városháza falán emléktáblát lepleztek le az emlékezők.
Kézdivásárhelyen október 23-án este 7 órától fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezés volt, virágot helyeztek el a kaszárnya előtti emlékműnél.
Brassóban november 3-án, pénteken tartanak megemlékezést. 1956-ot felidéző beszélgetések, kiállítások és könyvbemutatók lesznek, és emléktáblát avatnak. A szervezők a volt EMISZ valamennyi tagját várják a rendezvényre, tájékoztat a Krónika.
Erdélyi Napló - 2006-10-24
Méltó kitüntetések méltatlan kezekből
Megfigyelhető, hogy jó ideje a szocialisták határon túli rendezvényekre Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét küldik Magyarország képviseletében. Valószínűleg arra gondolnak, hogy egy nőt azért mégsem fütyülnek ki (dobálnak meg stb.). Ez be is jött a szociknak, hisz tavaly augusztusban az Erdélyi Magyar Ifjak képviselője „csak” hervadt virágokkal fogadta az országgyűlés elnökét a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, utalva a december 5-i népszavazás kimenetelére. És itt keresendő talán a második ok, amiért Szili Katalint küldözgetik (illetve az RMDSZ berkeiből leginkább őt hívják különféle alkalmakra): a december 5-i népszavazás előtt az MSZP-s politikus semleges álláspontra helyezkedett (kérdés azonban, mit jelent egy testvérré fogadás kérdésében a semleges álláspont?!).
Szili Katalint október 20-án a kolozsvári Magyar Operában (amikor a szabadságharc 50. évfordulója alkalmával állami kitüntetéseket adott át erdélyi 56-osoknak) valóban nem fütyülték ki, mi több, megtapsolták. Bár a műsor megkezdése előtt András Imre, a Magyarok Világszövetségének egyik képviselője szórólapokat osztogatott, amelyeken az állt, hogy Szili Katalin a budapesti hazug politikai hatalom képviselője, és beszéde alatt tiltakozásképpen a jelenlevők vonuljanak ki, mégis a zsúfolásig megtelt termet alig tucatnyi jó érzésű ember hagyta el. (A krónikához tartozik az is, hogy tettlegességig fajult a dolog, amikor az egyik RMDSZ-es magas rangú tisztségviselő ki akarta tépni a cédulákat András Imre kezéből.)
Megdöbbentő volt számomra, hogy az a személy, aki az 56-os magyar forradalom hóhéraival ül egy padban (egy pártban) a magyar parlamentben, az a személy, aki a december 5-i népszavazás alkalmával a magyarok ellen folytatott uszító politikát támogatta, az a személy, aki a magyarságot és az országot a csődbe vivő politikát helyesnek tartja, aki megvédi az országot trágár szavakkal illető kormányfőt, aki a nemzetre árasztott hazugság, szenny és gyalázkodás ellen nem emel szót, aki kioktatja az erkölcsi megújulásra felszólító államfőt, az a személy mosolyogva tud beszélni arról, hogy az 56-os eszmék megvalósultak, ma Magyarországon demokrácia, szabadság és béke van.
De még szomorúbb volt látni, hogy mindenki nyugodtan ül, hallgat, és senkinek sem fordul fel a gyomra attól, amit lát és hall. No de ne legyek ilyen kemény, hiszen mindaz, ami érthetetlen volt számomra az elején, kezdett kivilágosodni a végén. Kik voltak ugyanis a teremben? – tettem fel magamnak a kérdést.
Először is volt 60-70 újságíró, a szervező főkonzulátus alkalmazottjai, a magyarországi küldöttség tagjai, az országos RMDSZ képviselői, valamint a kolozsvári ügyvezető elnökség alkalmazottjai, rengeteg biztonsági ember. A meghívottak és családtagjaik (már akik eljöttek, mert volt, aki lemondta a részvételt, mint Koczka György, Csiha Kálmán), de számos románul beszélő személy is. Érdekes volt látni azt is, hogy rengeteg fiatal van a teremben, a kolozsvári iskolákból szervezetten hozták a diákokat a tanárok (ült ott olyan magyar iskolaigazgató is, aki két évvel ezelőtt azt kérdezte tőlem, hogy mi az az SZDSZ?!). Mindezek mellett számos Bukarestben élő magyar politikus, RMDSZ-es nomenklaturista volt jelen, de régi kolozsvári párttitkárok, volt szekusok is feltűntek a sorokban.
És ekkor egy kicsit megnyugodtam. Rájöttem, hogy akik nem voltak kíváncsiak Markó Béla és Szili Katalin beszédére, el sem mentek az ünnepségre. Egyedül az erdélyi 56-osokat sajnáltam, akiknek minden tisztelet és megbecsülés kijár, de akiknek nem ilyen személytől kellett volna átvenniük a megérdemelt kitüntetést.
Kitüntetettek
Dávid Gyula – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztike-resztje; Tatár Péterfy Irén, Kelemen Kálmán, Páll Lajos, Raul Volcinschi, Ferencz Béla Ervin, Koczka György – Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje; Ábrahám Árpád, Balaskó Vilmos, Bede István, Bikfalvi György, Bíró Károly, Botos József, Bujdosó Géza, Csiha Kálmán, Csobotár István, Dobai István, Domokos Miklós, Erőss János, Alexandru Fântânaru, Fosztó József, Fülöp G. Dénes, Gellérd Imre, Gráma János, Halmay Pál, Hollós István, Hubbes Márton, Józsa Árpád Csaba, Karácsonyi István, Kelemen Imre, Kerestély Ferenc, Kertész Gábor, Komáromi József, Kónya István Béla, Kun József, Lukács István, Teodor Mărgineanu, Mihálcz András, Mike András, Mózes Árpád, Caius Muţiu, Nagy József, Nagy Samu, Oláh János, Orbán Károly, Palotás András, Papp Géza, Sass Kálmán, Eugen Schuller, Soós Ferenc, Szántó János, Szekeresi Nagy József, Szí-gyártó Domokos, Szilágyi József, Szoboszlai Aladár, Szombati András, Szörcsei Elek, Constantin Ticu-Dumitrescu, Torda János, Varga Gábor László, Váncsa Árpád és Alexandru Zub – Szabadság Hőse Emlékérem.
Erdélyi Napló - 2006-10-24
A forradalom napjaiban leszerelt katona
visszaemlékezése Mint
a nagyenyedi Bethlen Kollégium Tanítóképző végzettje 1953 őszén a szilágysági
Kémeren kezdtem pályafutásomat. Így 1954. november 1-jén onnan rukkoltam be, és
– nagy szerencsével! – kerültem Marosvásárhelyre.
1956 októberének első napjaiban a Csíkszeredai Rajoni Hadkiegészítőhöz küldtek az újoncok fogadására. Feladatom süket szövegek felolvasása volt, a még civil ruhás, de többnyire italgőzös, elszállításra váró „zöldfülűek” számára. A régi Vármegye Házában laktam és a szemközti Mikó várban – akkor még katonai laktanya – étkeztem.
Október 24-én reggel hívat a főnök. Az akkori parancsnok Ugron János volt, talán századosi rangban. Civil korában keresztúri tanítóképzős volt, tehát „kolléga”, és engem úgy is kezelt. „Gondolom, tudod, mi történik Budapesten” – mondta –, azonnal jelentkezned kell egységednél.” Én a pesti eseményekről nem tudtam, de előadtam óhajomat. Nekem Székely-keresztúrra kellene mennem – ahol apám családja él –, hogy ott tanítói állásra kérvényt adhassak be. Azután Enyedre, ahol édesanyám élt, és a civil ruhámat magamhoz kell vennem. Ugron ezzel egyetértett, sőt egy krumpliszállító katonai teherautót ajánlott. „De a holnapi nap folyamán egységednél jelentkezz!” – búcsúztatott. Úgy is lett. Délután Keresztúron, hajnalban Enyeden voltam. Édes örvendett, nagyapám aggódott. Még délelőtt vonatra szálltam, hogy egységemnél jelentkezhessem, és Ugron határozott, de jóindulatú parancsának eleget tegyek. Nagyapám kikísért, hogy figyelmeztessen. „Nem biztos, hogy hamarosan leszerelsz” – mondta búcsúzóul. Ő hat évet húzott le orosz fogságban, Trianont Asztrahánban élte meg. Búcsúzásunk érzelmesre sikerült, s aggodalmát én még mindig nem értettem.
Kora délután már a marosvásárhelyi nagyállomás sínein baktattam keresztül, ahol akkor a „tankos kaszárnya” volt. Az őrök az én századomból teljesítettek szolgálatot, s talán Kupás Miklós volt a kapuőr. Ő rögtön figyelmeztetett, hogy ha belépek, többet nem jöhetek ki. Így cuccomat a kapusszobába dobva, gyorsan eliramodtam a főtér felé. Tervem az volt, hogy meglátogatom volt osztálytársamat és jó barátomat, Becsky Mikit. Ő akkor mint orvostanhallgató a Főtér és a Bolyaiak terét összekötő utcában lakott többedmagával. Róla tudni kell, hogy a képző utolsó osztályát azért nem végezhette el, mert „osztályidegen elem”-nek minősült, bár osztályunknak második legjobb tanulója volt. Az orvosiról is, 56 végén, ugyanezért távolították el. Nem szervezkedett, nem is hangoskodott, úgyis kirúgták. De csak azért is orvos lett belőle! A pesti eseményekről tőle szereztem részletes felvilágosítást.
Kissé feldúltan léptem át a kaszárnya kapuját. Bent viszont kellemes meglepetés fogadott. Olyan román nemzetiségű bakatársaim, akikkel két év alatt talán egy szót sem váltottam, most vállam veregették, „bravo, măi, maghiarule” (brávó, te magyar) szavakkal üdvözöltek. Büszkén feszítettem, érezve, hogy mindez nemzetiségemnek dukál. A tisztek kis csoportja, hárman-négyen a szomszédos egységből, titokban bevittek egy kis szobába, ahol a Kossuth rádió adását kellett románra fordítanom. Tisztjeink is mind be voltak rendelve a kaszárnyába, ott aludtak és étkeztek velünk. Nekem „popota”-i (tiszti étkezde) kosztot adtak, s meghagyták: „Vigyázz, ne tudja meg, hogy mit művelünk, a C. I.-s tiszt (a kémelhárító a századomból, V. Simion) és az a jeddi cigány (egy magyar).” Ez a mámoros állapot három napig tartott. Azt tudom, hogy Mindszenty beszédét már nem fordíthattam.
Ebben az időben mindenkinek sok dolga akadt a kaszárnyában. Készültünk az újoncok fogadására. Az őrség megkétszereződött, a tankoknak és más járműveknek menetkész állapotban kellett lenniük.
A Cukorgyár szárnyvasútja tankszállításra alkalmas platformokkal volt tele. Erre kellett volna 48 órán belül az egész tankállományt – talán 64 darabot – felpakolni. Irány Nagyvárad. Az új és harcra képes, cseh gyártmányú T 34-esek olyan vastagon voltak bekenve, hogy tankos barátaink fejük búbjáig zsírosak voltak. Régen mellől kellett hozni a muníciós ládákat, az üzemanyaggal teli hordókat nem volt hol tárolni. Az újoncok szalmazsákjaiba csak rohadt szalma jutott, amit valamelyik állami gazdaságból szereztünk be.
A kémelhárítónk minden reggel kézzel írott röpcédulákat gyűjtetett. Ezek tartalma: „A hadsereg velünk van”, vagy „Testvér, ne lőj édesanyádra!” Ezeket állítólag metángázzal töltött lufikkal eregették a kaszárnya fölé. Én olyant találtam, amibe kő volt csomagolva és az egyik közeli ház udvaráról parittyázhatták területünkre. A röptéren – akkor még kaszárnyánkkal határos volt – külön harcra kész légvédelmi egység volt beásva a Maros partján. Ez is őrséget igényelt.
Mindebből én kimaradtam. Belső járőrözéshez osztottak be, ahonnan könnyen beszólíthattak, mert még úgy is maradt kettő, s fordító munkámat örömmel végeztem.
Október utolsó napjait éltük. Jó dolgomnak hirtelen vége szakadt. Délután 3-tól voltam járőrnek beosztva. A 6 órát sosem kellett megvárnom, s egy órai körözgetés után már vártam, hogy valamelyik tiszt értem jön. Nem jött. Ehelyett gyülekezőt fújt a trombitás. Az őrök kivételével mindenki a központi gyülekezőre sietett. Ott megjelent hadosztályunk parancsnoka, Tudoros alezredes és egy idegen „tengerész kapitány”. Azt később tudtam meg, hogy zsebében mozgósítási parancs volt. Röviden szólt. Hozzám nem jutott el a hangja, csak pár óra múlva mondatainak következménye!
A nagy fordulat
A tömeg eloszlott. Mindenki ment a maga dolgára. Kezdtem reménykedni, hátha jönnek már utánam. Most már a pesti hírek is nagyon érdekeltek. Mind reménytelenebb lett az én leváltásom. Először kellett 6 órán át céltalanul kerengenem. Sötét lett, a vacsora is lejárt. Már korgott a gyomrom is. Leváltásunkkor – este 9 után – éhesen baktattam az étkezdébe. Ott a két segédszakács már a felmosással is végzett, s a kispórolt maradék utolsó falatjait fogyasztotta. Én a félretett vacsorarészemet kértem, mint szolgálatot teljesítő. Erre olyan goromba káromkodásba kezdtek, hogy azt még ez a mostani magyarországi miniszterelnök is megirigyelhetné. A bozgor s a bangyin (hazátlan) szavakat különböző zaftos jelzőkkel ellátva azért vágták hozzánk, hogy miattunk nem mehettek ők haza. (Tény, hogy az öreg bakák leszerelése már 23-a előtt megkezdődött, de leállították. Így most mi, magyarok lettünk minden rossznak az okozói.) A hálóban társaim már a lefekvéshez készülődtek. Szinte menekülve kerestem magyar barátaimat, Szilvási Miklóst, a „sarmasági bányászt”, akinek erős karjai nemegyszer a többségiek torkára forrasztották a gyalázkodó szavakat, Somogyi Mihályt, a legjobb céllövőt és Kupást. Ő már messziről pisszegett. „Nem szabad magyarul beszélni.” Azt ugyanis nem tiltották eddig hogy mi, magyarok egymás közt anyanyelvünkön beszéljünk. Eddig. Egyetlen rövid beszéd mindent megváltoztatott. Ekkor tudtam meg a „tengerész” beszédének tartalmát: „Ungurii vor Ardealul.” (A magyarok Erdélyt akarják.)
Szerencsémre ez a pokol számomra nem tartott soká. Mi is történt? Gyulakután már épült a hőerőmű. Ott egy munkásklub „vörös sarkában” a Lenint és Sztálint ábrázoló gipsz „kerti törpéket” összetörték. A szocializmust építő hős munkásosztályunk így fejezvén ki mélységes hódolatát. Ez a „sántier” az akkori Erdőszentgyörgy rajonhoz tartozott. Ott viszont nem volt kellő karhatalom, ezért a katonasághoz fordultak. Így esett ránk az a „hazafias” feladat, hogy a munkásosztály vívmányait védjük meg az osztályellenség aknamunkájától. November 1-je vagy 2-a lehetett. Reggeli után Popa Ioan századparancsnok meghagyja, „egysége egy óra múlva a központi gyülekezőn legyen teljes felszereléssel, minden ingóságával, tehát katonaládával együtt”. Popa a sorakozónál jelentést kért három rajparancsnokától, ezt mi meg is tettük. Jelenti Székely Attila, Kupás Nicolae, Derşidan Aurel. Természetesen románul. Ezzel díszlépésben az ott tartózkodó „tengerészhez” ment, jelentve ő is, hogy egysége készen áll. Kézfogásuk után rövid csevegés következett, és az volt az érzésem, hogy az én személyem lett valamiért fontos. Popa pihenj-t vezényelt, és egyenesen hozzám lépett. „Măi Secheli, nu vrei să rămâi acasă?” (Azaz, te Székely, nem akarsz itthon maradni?) Már hogyne akartam volna, hisz ha megyek, a leszerelés közeli reményének is teljesen befellegzett. Így maradtam Vásárhelyen. A nevem miatt. Az Attila nagyon „bozgorul” hangzott, nem úgy, mint a Kupás Nicolae. Neki viszont muszáj volt – vesztére – románul mondania a Miklóst. Bruma Pavel lépett tisztségembe. Ő ment, én maradtam. Rendes, szókimondó és gerinces moldvai srác volt, sajnálom, hogy miattam kellett heteket hosszabbítania. Mert én hazajöttem. Hogyan is történt?
Fogtam nagyapám katonaládáját – azzal rukkoltam be –, és visszaköltöztem egymagam az üresen kongó hálóterembe. Örültem is, nem is. Örvendtem a maradásnak, mert csak innen lehetett leszerelni, de nagyon gyötört az a gondolat is, hogy mi lesz, ha – mint ahogy hírlett – Nagyvárad környékére vezényelnek „hadgyakorlatra”. Töprengésemet legkedvesebb felettesem, Ilie Vlad főhadnagy szakította meg. Ő prahovai „szondor” volt civilben és nagyon bánta, hogy „behúzatta” magát és tiszt lett. „Mi lelt, hogy te nem mentél a többiekkel?” – kérdi. „Nem kellek, mert magyar vagyok” – feleltem. Ő ezen nem lepődött meg, hanem elmesélte, hogy valóban baj van, és valóban fennáll annak a veszélye, hogy fegyveres erőfitogtatás vagy intervenció lesz a magyar határ környékén. Én erre határozottan azt kérdeztem tőle: „Saját népére lőne-e?” „Határozottan nem!” – volt a válasza. „Hát én sem” – mondtam. Kis idő múltán előállt egy nagyszerű ötlettel. Szolgálatos tiszt leszek holnap, mondta, és felengedlek a nagyfőnök irodája elé, ahol addig állsz, amíg kijön vizelni, s akkor mondjad el neki, hogy téged miért hagytak itthon. Azt ne mondd, hogy saját fajtádra nem akarsz lőni, csak azt, hogy tisztán látod, hogy te itt fölösleges vagy.
Másnap minden úgy történt, ahogy Vlad tervezte. Mikor esetemet a „nagy” – különben termetre kicsi – főparancsnoknak elmeséltem, elpisolyodott, s ennyit mondott: „Ha egy óra múlva jelentkezel 2 db. buletinképpel, hazaengedlek.” Repültem. Vlad ellátott az 1-es számú dögcédulával, mert a tilalom miatt csak azzal lehetett kimenni. A főtér közepéig meg se álltam. Egy idős, de nagyon kedves néni műtermét ismertem a Bolyai utcával szembeni mozi kapualjában. Hozzá robbantam be, és ellihegtem a kérésemet. Félóra múlva már késő lesz, pihegtem. Nem baj, kiskatona, mondta kedvesen, a beültetett klienst megkérte, hogy adja át a helyét nekem. Pénzt sem fogadott el, s én a száradó képeimmel kezemben rohantam vissza a kaszárnyába.
Másnap egyedüliként jelent meg a nevem a napiparancsban. Nov. 4-e volt. Leltári tárgyaimat leadva, már esteledett, amikor nagy boldogan az állomásra értem. Örömtől sugárzó arcom mind komorabb tekintetekbe ütközött.
Éjfél után érkeztem Enyedre. Csak otthon tudtam meg, hogy miért is láttam én annyi meggyötört, kényszeredett arcot hazafelé jövet.
Kétévi katonaságom alatt sok jó barátság, bajtársi kapcsolat jött létre. Ezektől búcsúvétel nélkül mintegy „megszöktem”. Most is úgy érzem, valamivel tartozom nekik. Vlad Ilie főhadnagynak máig nem köszöntem meg igaz emberségét. Két román bajtársam volt még, akikkel oly szívesen szót váltanék. Mindketten jászvásáriak. Puiu, azaz Stanciu Napoleon, és Panzaru Dávid. Puiu kiváló sakkozó és kitűnő távírdász volt. Ő a morzét már otthonról tudta, és ezért a legtitkosabb katonai üzenetek tudója volt. Dávid s néha én is a rejtjeles üzeneteket fejtettük meg, írtuk át, Lenin vagy Sztálin műveinek felhasználásával.
November 4. Jelenkori történelmünk október 6-ja. Életem egyik legboldogabb pillanata egybeesett nemzeti létünk legsötétebb gyásznapjával.
A megtorlás tovább kísért
November második felében már Kiskedében tanítottam. Ott esténként a férfiak gazdaköri előadásokat hallgattak egy agrármérnöktől (Borbáth bácsitól). A gyülekezés alatt az újvidéki rádió magyar adását – Noviszád hangját – hallgattuk. Ott nyíltan gúnyolták és szapulták Kádárt és bandáját, „Kádár apró dögeit”. „Baráti” ország rádióadóját, úgy tudtuk, szabad hallgatni. Egy keresztúri „felvilágosító” eszmecserén, amit a gimnázium dísztermében maga Enyedi elvtárs, a rajoni első titkár tartott, megtudtuk, azt sem szabad.
1957. június 1-jétől a keresztúri Gyermekotthonba kerültem, mint nevelő. Feleségemnek akkor kezdtem udvarolni, s ők Nagy Samuék tőszomszédságában laktak. Ilonka néni, Nagy Samuné, messze földön híres, kiváló női varrónő volt. A leendő anyósomhoz – a szomszédba – naponta többször átjárt. Kádár elvtárs marosvásárhelyi látogatásakor kétségbeesetten zokogta: fiát, Samukát – Marosvásárhelyen konzervgyári főkönyvelő volt – letartóztatták. Teljesen ártatlanul 25 évet kapott. Fellebbezés után életfogytiglanit. Törzsök Elemért, anyósom testvérét, feleségem nagybátyját még 1948-ban ugyanannyira ítélték el, ugyancsak ártatlanul. Egyik testvérét, másik fiát siratta. 1964-ben Szamosújvárról szabadultak. Ilonka nénit fia szabadulása előtt egy héttel temettük.
Samuka vérbírája az a Matskásy volt, akinek nevéhez a legtöbb ártatlan magyar vér tapad. A sors fintora, hogy a Matskásy ősök Keresztúr városban ősi kúriával rendelkeztek a XVII–XVIII. század folyamán.
1958-ban egy riadt tekintetű, szőke, mindenkinek nagyon szimpatikus kisfiút kaptam osztályomba, mint gyermekotthoni nevelő. Iratainak átolvasása közben egy megdöbbentő bejegyzést olvastam: „Apját, dr. Hollós Istvánt államunk és demokratikus rendszerünk elleni összeesküvés szervezése miatt letartóztatták és kivégezték.” Igazgatómnak – Gálfalvi Sándornak – mutatom. „Látta-e még valaki?” – kérdi Sanyi bácsi. „Nem hiszem” – feleltem. „Akkor tüntesd el!” Én a kályhába dobtam, hogy az ártatlan áldozat ártatlan gyermekét mentsük a következményektől. A szerencsétlen nő – Hollós Csaba édesanyja – belezavarodott a kínba, amit át kellett élnie. Gyermekei máig nem tudják, anyjuk hol van eltemetve. A család egy tagját sikerült megmentenünk. A nagyobbik fiút, Attilát Bukarest nyelte el. Már halott. Enikőt csak a Csaba esküvőjén láttam. Íme egy ígéretes erdélyi magyar értelmiségi család sorsa. Legyen ez figyelmeztető mindenkinek!
Ma Moldova György – volt ávós – könyvet ír Kádár elvtárs „emberi tartásáról”. Ezt bemutatja a Duna TV és Verebes elvtárs kétszer is a Napkeltében. Teszik ezt az 50 éves évforduló méltó meggyalázására.
Friderikusz elvtárs úr Nagy Imre unokáját hozza arcpirító helyzetbe egy állítólagos történészbrancs társaságában. A szerencsétlen nőnek – akinek nagyapja bármit is tett, tudatosan vállalt (!) halálával lemosta minden vélt vagy tényleges bűnét – mindezt végig kell szenvednie.
A most regnáló nemzetellenes hazugok bandája nem tűrheti a magyar hősöket. Ezeknek minden csak biznisz, azaz üzérkedés. Erényhőst csinálnak a tolvaj hazugból, s ha kell, az útszéli szajhából szende szüzet. Most már három párt is ügyködik a magyar nemzet ellen. A tv-k – egy kivételével –, de már a Duna Tv is, műsoraikban nyíltan nemzetellenes idegeneknek adnak teret. És a műsorvezetők nem akarnak vagy nem mernek ellentmondani. Az adások alatt beküldött sms-ek tartalma nagyrészt arcpirító, de van telefonáló, aki „legecizi” a magyar miniszterelnököt, nyilván főnöke példáján felbátorodva. (Az ilyen ellen nem lehet a törvény szigorával föllépni?)
Rombolják nemzeti értékeinket, s a szabadság nevében szabadosságot terjesztenek. Mit mondhatok erre? A magyarságnak egy új 56 kell! Székely Attila nyugalmazott történelemtanár
Székelykeresztúr
Erdélyi Napló - 2006-10-24
Ötvenhat dalban, szóban, imában
A kerek évfordulós ’56-os
megemlékezések megyeszerte nagyobb méreteket öltöttek a korábbi évekhez képest,
és nem csupán október 23-án emlékeztek a kegyelet koszorúival, hanem többnapos
rendezvénysorozatok idézték a szabadságvágy szellemében történt eseményeket, a
magyar forradalmárokat és a székelyföldi megmozdulásokat. Ünnepi megemlékezések
egész sora váltotta egymást, a gyertyagyújtástól egészen a kopjafa- és
szoborállításig.
Csíkszereda több helyszínen és
különböző formában idézte ötvenhatot. Szóban, dalban, képekben és imában
egyaránt megidézte az 1956-os forradalom emlékét: szavalatok és beszédek,
himnuszok és énekek csendültek fel, ez utóbbit emelte a Csíki Kamarazenekar
ünnepi koncertje, valamint a Székely Golgota rockopera. A
Millenniumi-templomban vasárnap este ünnepi szentmise keretében Kelemen Kálmán
András, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke a hitében megerősítést adó börtönéveit idézte. Majd a börtönviselt ötvenhatosok
tiszteletére Kelemen Kálmánt ezüst érdemkereszttel, Nagy Benedeket és Szilágyi
Árpádot ezüst emlékéremmel tüntették ki.
Ünnepi beszédek hangzottak el tegnap a
Kalász negyedi temető előtti téren a ’98-ban felállított ’56-os emlékmű előtt
is. Kelemen Csongor, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének
titkára nyitotta meg a beszédek sorát. Orbán Zsolt történelemtanár arra
mutatott rá, hogy a kisebbségi lét problémáin változtatni akarókban az első
komoly felkiáltójelet az ’56-os magyarországi események jelezték, és felszínre
törtek olyan értékek, mint a nemzet, az önrendelkezés és emberi szabadság. Majd
hozzátette, a megtorlás az eszmét nem megtörte, hanem tovább erősítette. Az
ötvenhatos meghurcolt és börtönviselt Szilágyi Árpád szavalatát az egyházi
képviselők beszéde és imája követte. Tamás József püspök a mára már
ellaposodott haza fogalmának eszmeiségét hangsúlyozta, Hegyi István református
lelkész a feltámadás reményével rokonította a forradalmárok szabadságvágyát, de
Kelemen Szabolcs unitárius, illetve Tóth Károly evangélikus lelkészek is
felszólaltak. Ezt követően a kopjafa előtt a kegyelet koszorúit elhelyezték
Csíkszereda elöljárói, iskolái, különböző igazgatóságok, vitézi és lovagrend
képviselői, szervezetek és egyesületek, elsőként az Ötvenhatos Bajtársi
Társaság nyolctagú csoportja tisztelgett. Csíkszeredában ugyanakkor
megemlékeztek az iskolák is: a Székely Károly Szakközépiskola kettős kiállítást
nyitott meg ebből az alkalomból. A csíksomlyói születésű Tóth Géza erős hitéről
valló festményeit, illetve Szabó Attila portréfotóit tárta az ünnepségről
érkezők elé. A József Attila Általános Iskolában Ferencz Alpár igazgató és a
Leonardo da Vinci Diáktársaság tagjai rövid műsorral adóztak az ’56-os
forradalom emlékének. A történelmi visszapillantás és a versek után minden
osztály képviselője egy-egy virágszálat tett le az iskola előcsarnokában
kialakított emlékhelyre. A megemlékezésen jelen volt a debreceni Epreskerti
Általános Iskola 14 tagú, pedagógusokból, szülőkből és diákokból álló
küldöttsége is.
A kora esti órában a Szabadság tér –
Temesvári sugárút – Kőrösi Csoma Sándor utca útvonalon a tusnádi fúvószenekar
kísérte fáklyás felvonulás előzte meg a rangos emlékműavatást és ünnepi
megemlékezést, amely az újonnan kialakított Magyar Köztársaság Csíkszeredai
Főkonzulátusa előtti téren zajlott. Ercsei Ferenc
hírnökangyaláról lekerült a lepel, hogy büszke fejtartásával tekintsen a
városra, hirdesse az elesettek és kivégzettek emlékét, mert „őket illeti a
hála, ha a világ elismeri, hogy 1956-ban a mi apáink keze rengette meg a
történelmet, mi, magyarok rántottuk előre a kátyúban veszteglő történelmet, mi
szabtunk irányt a tévelygő históriának, és hogy október 23. immár a miénk"
– mint, ahogy fogalmazott beszédében Szőke László szakállamtitkár.
Gyergyószentmiklóson is többnapos
megemlékezést tartottak 1956 jegyében. Az unitárius imaházban rendezett Őri
Tóth István fénykép-, László Péter Sándor illusztráció-kiállítást, ahol László
Péter Sándor tartott előadást. Közreműködött a Szent Miklós Kamaraegyüttes.
Vasárnap a római katolikus templomban, illetve a református templomban tartott
istentisztelet után a hívek a kommunizmus áldozatainak tiszteletére felállított
emlékműnél folytatták a Volt Politikai Foglyok gyergyószentmiklósi fiókja által
szervezett megemlékezést. A szónokok: Kontesveller József alpolgármester, Garda
Dezső parlamenti képviselő, Dézsi Zoltán alprefektus, vitéz Salamon László
1956-os elítélt, Rokaly József nyugalmazott tanár, vitéz Kovács Géza
nyugalmazott tanár hol lírai hangnemben, hol a történelmi tények és a mai
helyzet ismertetésével tartottak alkalomhoz illő beszédet. Biró Sándor
református lelkész igehirdetése és áldása után Portik Hegyi Kelemen főesperes
plébános megszentelte Burján Gál Emil ez alkalomra készült – és egyelőre a
temetőben helyet kapó – emlékművét. Több intézmény, politikai szervezet, civil
szerveződés képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Közreműködött a Domokos Pál Péter Női
Dalkör. Vasárnap délután a Tarisznyás Márton Múzeum és a Pro Art Galéria
szervezésében magyarországi és honi történészek emlékeztek az 50 esztendeje
történt eseményekre. Tegnap a Gépgyártó Szakközépiskola dísztermében a római
katolikus osztály mutatott be zenés irodalmi összeállítást, majd a Városi
Könyvtár vendége Csics Gyula, a Tatabányai Városi Könyvtár igazgatója, aki
újonnan kiadott könyvét (naplóját) és az ebből készült filmet ismertette. Este
a Művelődési Központ szervezte megemlékezés zárta az ünnepségsorozatot.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója
alkalmából Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal, illetve az RMDSZ
Székelyudvarhelyi Városi Szervezete egyaránt megemlékezett. A Városháza Szent
István-dísztermében vasárnap este dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött
tudományos ülésszakra került sor. Az egykori áldozatokra Páll László, a Volt
Politikai Foglyok Országos Szövetségének elnöke emlékezett, majd Tófalvi Zoltán
és Durcza Attila történészek tartottak előadást. Ezt követően Hegyi Sándor
lelkész Fohász a magyarságért című beszédét hallgatták meg a jelenlévők. A
vasárnap esti rendezvény a művelődési házban, a Kormorán együttes Hommage 1956
– A magyarok vére című előadásával folytatódott, majd
a résztvevők a városközpontban vonultak fel, és a ferencrendi templom
szomszédságában, az áldozatok emlékművénél gyertyákat helyeztek el. Az RMDSZ
szervezésében tegnap emlékestre került sor a Digital 3 televízió
nagystúdiójában. A méltatások mellett, a jelenlévők Koltai Róbert rendezésében
megtekintették a Világszám című magyar filmet. Az 1956-os eseményekre Lukács
István történelemtanár emlékezett, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai pedig előadással adóztak a forradalom emlékének.
Megemlékeztek Székelykeresztúron is: a
tegnapi ökumenikus istentiszteletet és ünnepi műsort követően gyertyás
felvonulással és koszorúzással tisztelegtek a Millenniumi-emlékműnél.
Antal Ildikó, Bajna György, Szász
Emese
Hargita Népe - 2006-10-24
Október 23-ai ünnepségek Keresztúron
Székelykeresztúron október 23-án az 1956-os magyarországi forradalom 50. évfordulója alkalmából több helyszínen is megemlékező rendezvényeket tartanak. Délelőtt 11 órától az Orbán Balázs Gimnázium versmondói KRÓNIKÁS ÉNEK 1956-RÓL című emlékműsorukat mutatják be, az előadást összeállította és rendezte Illyés Izabella tanárnő. Ugyancsak de. 11 órától emlékeznek meg e nagy jelentőségű eseményről a Zeyk Domokos Iskolaközpontban és a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Székelykeresztúr Város Önkormányzata, az RMDSZ és az MPSZ az 1956-os magyarországi forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezett városi ünnepséget 23-án 18 órai kezdettel tartja az unitárius templomban. A rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődik, igét hirdet Antal Zoltán református lelkész-esperes, Kovács Péter katolikus plébános és Szombatfalvi József lelkész-esperes. Beszédet mond Fodor Sándor történelemtanár, tanfelügyelő. Ezután átadják a PRO LIBERTATE-kitüntetéseket Nagy Sámuelnek, Ágoston Dénesnek és Patakfalvi Jánosnak az 1956-os magyar forradalom idején és azt követően tanúsított bátor magatartásukért. Az unitárius gimnázium tanulóinak ünnepi műsora után a résztvevők égő gyertyákkal vonulnak fel a város központjában lévő Millenniumi emlékműhöz. A polgármesteri hivatal épületén elhelyezett emléktáblánál Sipos István, az unitárius gimnázium történelemtanára ismerteti az ünnep jelentőségét, majd leleplezik az emléktáblát, melyen a következő felirat olvasható: 1956 50 2006
A MAGYAR SZABADSÁGHARC EMLÉKÉRE
Székelykeresztúr város Önkormányzata
2006. október 23.
László Miklós
Udvarhelyi Híradó - 2006. október 23.
Bögözben Ötvenhatra emlékeztek
Bögözben is emlékeztek. A 14. században, gótikus stílusban épült bögözi református templom adott otthont október 22-én, vasárnap az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulójára szervezett emlékünnepségnek. Az eseményen mintegy háromszázan vettek részt – tájékoztatott Szilágyi Ferenc, Bögöz község alpolgármestere. Az alpolgármester elmondta, hogy a rendezvény 11 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, igét hirdetett Bíró Endre református lelkész. Ünnepi köszöntőt mondott Forró-Bartha Tibor történelem szakos tanár, aki az évforduló jelentőségét méltatta. Miklós Hajnal tanuló elszavalta Wass Albert A láthatatlan lobogó című költeményét, felolvasták dr. Kállay Oszkár Belgiumban élő 56-os forradalmár gondolatait a magyar forradalomról, majd Kis Melinda tanuló a Dalol a honvágy című Wass Albert-verset adta elő. Ezt követte Farkas Márton polgármester ünnepi beszéde, aki az 56-os események fontosságát méltatta a résztvevőknek, majd Bálint Ibolya tanítónő elszavalta Wass Albert Nagypénteki sirató című versét. A továbbiakban Pál Ferenc katolikus plébános ünnepi beszéde hangzott el. A templomi ünnepséget László Emma tanárnő szavalata (Wass Albert: A bujdosó imája) és a magyar himnusz eléneklése zárta. Az istenházából a helyszín áttevődött a templom szomszédságában lévő világháborús emlékmű elé, ahol déli fél egytől emlékműsort tartottak. Bevezető beszédet mondott Forró-Bartha Tibor történelem szakos tanár, majd Miklós Noémi tanuló elszavalta Paál András Székely vagyok című versét. A továbbiakban Szilágyi Ferenc alpolgármester beszéde hangzott el, emlékezett az első és második világháborúban elesett hősökre, valamint szólt a magyar forradalom jelentőségéről az ötvenéves évforduló tükrében, majd az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés koszorúit és elénekelték a székely himnuszt.
Fbz
Udvarhelyi Híradó - 2006. október 23.
Ezerkilencszázötvenhat: Egy ,,pesti srác” könnyei
Erős ember vagyok, de a belvárosi református templomban az ökumenikus istentisztelet alatt végig a könnyeimmel küszködtem. A szoboravatásnál is. Ez a háromszéki ötvenéves évforduló volt az én első igazi visszaemlékezésem. Annak idején még a gyermekeimnek sem tudtam elmondani ötvenhatos dolgaimat. Miután következmények nélkül lehetett beszélni ötvenhatról, utána oly sokan könyököltek át a barikád túlsó oldaláról, hogy elriasztottak. Kevésnek is tartottam, amit csináltam.
Elmúlt ötven év úgy, hogy nem éreztem magaménak a forradalmat. Nem jelentkeztem sehol, nem beszéltem semmiről. Csak néha, csak néhány embernek néhány részletet. Nem akartam emlékezni!
Most, ahogy autentikus szájból hallgattam az igét: elözönlöttek a képek, hangulatok és érzések. S ezt az érzést tovább fokozta a Vox Humana kórus szárnyaló ereje. Sírtam és gyászoltam.
Gyászoltam az ismeretlen lányt, aki mellettem futott a sokaságban az ávós sortűz elől a régi Nemzetinél. A MÁV tisztképző kapualjában találtunk menedéket. A ismeretlen lányt futás közben találat érte. Összeesett. Két oldalról felkaptuk, és úgy húztuk be véres ballonjával a kapu alá. Egy szót nem szólt. Legalábbis én nem hallottam. Később a mentős csak a halál beálltát regisztrálta. Talán csak bámészkodott, hiszen már csendesnek tűnt minden a városban. Húszéves lehetett. Úgy képzelem: tele álmokkal.
Gyászoltam azokat, akiket a Városligetben láttam elcsendesülve feküdni az őszi fényben. Akkor éppen a MÁV-kórházban segítettem a sebesültek felkutatásában, fájdalmuk enyhítésében. Olyan sokan voltak, hogy a lépcsőházi fordulóban is feküdtek a földön.
Gyászoltam Csurákot, aki azon az őrült hajnalon a kollégium fürdőjének ablakából tüzelt az oroszokra. A válasz azonnal jött: két lábát veszítette el. Vajon mi lett az Ő sorsa?
Gyászoltam sorsomat.
Gyászoltam és ünnepeltem.
Ünnepeltem, mert felemelő volt tiszta szót hallani, gyönyörű emberséget élni meg közelről. Az alázatnak azt a formáját, amely mindig magasba röpít. Amely az értéket nem pénzben méri.
Ünnepeltem, mert Vargha Mihály úgy lehelt életet az anyagba, ahogy csak elkötelezett, mély érzésű ember tudja megtenni. Számomra a világ legcsodálatosabb ötvenhatos emlékművét alkotta meg. Megszólított.
Ünnepeltem, mert László Károlyból egyszerre tud szólni a mély érzésű ember, a nagy látókörű alkotó és gyermekek jövőjéért aggódó művész. Te is megszólítottál ma, kedves barátom.
Ünnepeltem, mert ezen a napon megélhettem a gondolatnak, a szándéknak, a tettnek, a léleknek azt a tisztaságát, amelyről azt hittem, hogy már nem létezik a magyarok között.
Péter Gábor
Háromszék - 2006-10-24
’56-os kopjafa a Vártemplom mellett
Bármennyire fáj is az igazság kimondása, de a forradalmak elválasztanak, mert emberek állnak szemben egymással. Eszmék és gondolatok, vágyak és világok néznek farkasszemet egymással, pedig ugyanazt a nyelvet beszélik mind a két oldalon. Csakhogy a szavakat másképpen értik és értelmezik, egymásnak ellentmondanak, és lassan ellenségek lesznek, egymás ellen fordulnak.
A forradalmi megemlékezések azonban összekötnek. Nem könnyű elviselni, hogy egymás mellett koszorúznak ma azok utódai, akik fél évszázaddal előbb egymással szemben álltak. Milyen igaz a költői prófécia: "a harcot, amelyet őseink vívtak, békévé oldja az emlékezés". Ez a békeoldó emlékezés ma még kényszerpálya itt felénk, de sokkal fájóbb még a múlt, minthogy egymásra mutogassunk most. Egész konkrétan mindezt úgy éljük át, hogy percnyi pontossággal ebben az időben a budapesti Szent István-bazilikában ökumenikus imádság hangzik el, és egymás mellett áll a római katolikus, református és evangélikus püspök.
1956. október 23-tól kezdődően itt, Erdélyben is megmozdult a lélek, az akarat és a tenni akarás. A harcban tettlegesen csak kevés erdélyi vehetett részt, de az eszmék vállalásában, a szabadság akarásában és a megtorlások fájdalmában már egyre több erdélyi, Maros megyei név tűnt fel. Ez a kopjafa az '56-os Maros megyeiek emlékének fába vésett jövendője.
Virágot nyíló rozettában ott van Grind és Periprava, az el nem felejthető román gulág, Fülöp G. Dénes és Kacsó Tibor, Varró János és Miklós István, hat-nyolc csóktalan év, törvénnyel kikényszerített válás, a kényszerlakhelyen is megtartott hűség, az egykori kisgyermekek emlékezése, akik az ismeretlen édesapáról álmodtak.
A fába vésett öt kicsi ablakból pedig az egykori elítéltek néznek ki. Szimbólumnál is többet mond az a tény, hogy azt az öt kicsiny ablakot egyik egykori elítélt véste oda. Aztán a Duna- csatornánál megszenvedett keze már nem engedelmeskedett a gondolatoknak, és akkor átadta, hogy egy művész fejezze be. És a szobrász, Miholcsa József elvállalta, mert meghurcolt édesapja emléke is ott van a vésőnyomokban.
A mindenkori hatalom szeretné alakítgatni a történelmi visszapillantásokat is, de ami ötven évig tiltás és csend mögött is él, az erő és hatalom. Ötven évvel ezelőtt itt nem sokat lehetett tenni a magyar forradalom érdekében, de a lehetetlent is megtették. Nagy László lírai aforizmája hitelesíti ezt a bátorságot: "megpróbálni a lehetetlent: elbukásunk is ünnepély". Az 1956-os forradalom elbukása fél évszázad után ebben az értelemben ünnepély, mert igazán még mindig fájdalom. A kettétépett családok fájdalma és a meg nem született gyermekek némasága, az ellopott fiatalság keserve és a boldog házaséletek tönkretétele.
Komor hangulatúvá vált ez a beszéd, de az itt álló egykori foglyok, és az itt már nem állható egykori Maros megyei mártírok emléke késztet erre. Lehet, hogy majd a százéves évfordulón ünnepelni fogják 1956-ot, de most ez több és szentebb az ünnepnél: emlékezés. És az emlékezés szép, csalfa titka az, hogy velünk jönnek a régiek. Valahol fölöttünk vagy bennünk felcsillan Szamosújvár és Zsilava, a zizzenő nádas és sötét szemüveges folyosó, a börtön szabadegyeteme, ahol idegen nyelvet tanultak, és az ítélet felolvasása közben rezzenetlen arccal ott álló törvénybíró, akinek személy- és családneve egybeolvadt: hóhér.
Szolgatársam és barátom, családtagom és ismerősöm ült börtönben '56-ért vagy vágott nádat a Duna-deltában csak azért, mert tehetett volna valamit. Egy kicsit mindig irigyeltem őket, mert nem tudták megfélemlíteni még huszonöt év igazságtalan börtönnel sem. Egy kicsit mindig csodáltam őket, mert életfogytiglanra ítélt múltjukról egyszerű könnyedséggel csak így meséltek: a fegyencélet fintorai. Egy kicsit mindig felnéztem rájuk, mert nem próbáltak karriert, tőkét kovácsolni abból, hogy ők méltatlanul szenvedtek. Egy kicsit mindig ámulattal hallgattam és néztem őket, mert nem ítélkeztek hamis ítélőik fölött, legfeljebb üres névtelenségig elhallgatták őket. Most már tudom, ez volt a legszebb ítélet.
Ezek a nevek lassan kőbe vésődnek vagy kopjafára sétálnak át, de a keresztre feszített, magyar huszadik század történelmi emlékművének szikladarabjai ők. Mi, késői utódok pedig ezeken a sziklaköveken járunk, ezeket szedegetjük össze, rakosgatjuk egymás mellé, és mire felépül az erdélyi, Maros megyei '56-osok emlékműve, lassan mi is darabokra szaggattatunk. Csakhogy keresztre feszítésünk és darabokra szaggattatásunk rendelt idején minden kopjafa és emlékezés a történelmi valóság kitörölhetetlen kordokumentuma. Ezért kell kopjafákat állítani, és mindig emlékezni.
Ötvös József
Népúság - 2006-10-24
Megkoszorúzták a forradalomnak emléket állító kopjafát Csíkban
Megkoszorúzták tegnap az 1956-os forradalomnak emléket állító kopjafát a csíkszeredai Kalász negyedben. A temető mellett kialakított téren tartott rendezvényen megnyitóbeszédet Szilágyi Árpád, az Ötvenhatos Bajtársi Társaság elnöke mondott, majd Orbán Zsolt történelemtanár beszélt az ötvenhatos események jelentéséről, jelentőségéről. Mind mondta, a forradalom résztvevői eltérő célokat szerettek volna elérni a harcok árán: voltak, akik teljes rendszerváltást akartak, akadt, aki emberarcú kommunizmust szeretett volna, és voltak olyanok, akik teljes revíziót. "Nem volt még olyan messze a 47-es békeszerződés 56-tól" - fejtette ki a történész, aki szerint "a megtorlás soha nem tiporhatja el az eszmét".
Hegyi István református tiszteletes beszédében egy Újszövetségből vett hasonlattal élt. "1956 előtt olyan volt a magyar nép, mint a tanítványok serege húsvét és nagypéntek között" - fogalmazott, majd hozzátette: ’56 által a magyarság lemoshatta arcáról a gyalázatot. A kopjafa tövében koszorút helyeztek el az Ötvenhatos Bajtársi Társaság és a Polgármesteri Hivatal képviselői, a Szent György Lovagrend, valamint több csíkszeredai magyar tannyelvű iskola diákjai. A Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusa és a csík Területi RMDSZ, valamint Sógor Csaba szenátor és Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő is kegyeletüket fejezték ki az emlékműnél. A megemlékezés a székely himnusszal ért véget, azután a jelenlévők a közeli Székely Károly szakközépiskolában rendezett festészeti kiállítást és ’56-os politikai adatgyűjteményt tekinthettek meg.
Egyébként a mai Márton Áron Gimnázium öt egykori diákját és hat tanárát ítélték el 1956-ban - tudtuk meg Vorzsák János volt csíki "ötvenhatosról", aki hét évet kapott. Eleinte államellenes összesküvéssel vádolták, végül enyhítettek, és tiltott szervezkedés miatt került börtönbe. A hét évből három és felet töltött le a szamosújvári fegyházban, ahonnan 22 évesen szabadult. A Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában közöl is visszaemlékezéseiből Akkor féltek a hatalmasok címmel.
Marosvásárhelyen tegnap este a Kultúrpalota nagytermében tartottak ünnepi műsort és megemlékezést, Baróton pedig a Baróti Szabó Dávid Középiskola udvarán az iskola egykori diákja, a forradalommal és szabadságharccal együtt érző, emiatt súlyos börtönévekre ítélt, majd halálba kergetett Moyses Márton emlékére állított kopjafánál, majd az ’56-os emlékműnél tisztelegtek; ezután a művelődési házban tartottak ünnepi műsort helyi és dabasi előadók közreműködésével. Gyergyószentmiklóson este irodalmi zenés összeállítást szerveztek a művelődési központban, Székelykeresztúron az unitárius templomban az esti ökumenikus istentisztelet után 1956 erdélyi visszhangjairól Tófalvi Zoltán tartott előadást, majd átnyújtották a Székelykeresztúron élő egykori politikai elítéltek által idén alapított Pro Libertate Díjakat.
Horváth István
Új Magyar Szó - 2006-10-23
A csekefalvi református templomban vasárnap délben tartott ökumenikus
istentiszteleten a fél évszázaddal ezelőtti októberi eseményekről a Gagymentén
is megemlékeztek. Vajda Domokos református lelkész igehirdetése után Gagyból
Cseh Dénes unitárius lelkész mondott emlékbeszédet. A forradalmi eseményeket
követő retorziónak e vidéken is voltak áldozatai, ugyanis az óévbúcsúztatót
követően hagyományosan elénekelt Himnuszunk miatt többeket zaklattak és ítéltek
el, így az akkor Gagyban szolgálatot teljesítő Fodor Dénes unitárius lelkészt
is.
Csekefalván Demeter Árpád vállalta
magára (a gyülekezet helyett) a vádakat, ezért négy év börtönt szenvedett.
Három éve már, hogy eltávozott közülünk, az 56 emlékére a szervezők által
kiállított oklevelet özvegye vette át – tudtuk meg Vajda Domokos lelkésztől.
A Csekefalvi Ifjak Egyesületének tagjai
az alkalomhoz illő műsort mutattak be (szavalatok, Major László hegedűszólója),
majd a templom udvarán álló kopjafánál helyeztek el koszorút. Az emlékoszlopra
rávésették az 1956–2006 évszámokat, hogy a felnövő nemzedéket is emlékeztessék:
a nép szabadságát Isten adta, azt se kormányok, diktatúrák, se más nemzetek el
nem vehetik.
P. Buzogány Árpád,
Székelyudvarhely
Hargita Népe - 2006-10-25
A tordaiak gyertyafénynél emlékeztek ’56-ra
Közel száz tordai gyűlt össze vasárnap
este az ótordai református templom udvarán, hogy azokra emlékezzen, akik ötven
évvel ezelőtt tenni mertek valamit azért, hogy nekünk ma jobb legyen.
A vasárnap este 18 órakor kezdődő emlékező
istentiszteletet követően a templom udvarán emlékeztek meg 1956-ról. Gyertyával
a kezükben és az emlékezés lángjával a szívükben a tordaiak Józsa István
unitárius lelkésszel együtt imádkoztak nemzetünk jövőjéért meg azokért, akik
vérüket ontották az igazságért.
– Gyertyalángnál könyörgünk azokért,
akik életükkel fizettek a szabadságért. Ők népünk, nemzetünk őrzői. Sok száz
ismert személynek vagy névtelennek egyaránt adósai vagyunk Isten előtt –
fohászkodott a lelkipásztor.
Ezt követően Szaniszló Miklós
nyugalmazott történelemtanár röviden ismertette az 1956-os események
magyarországi és erdélyi előzményeit, valamint következményeit. – Az 1956-os
eseményeknek köszönhető az is, hogy ma Magyarország jó néhány lépéssel
országunk előtt jár minden téren. A világ elismerte és értékelte mindazt, ami
ötven éve történt – jegyezte meg Szaniszló.
Az emlékezést Nagy Albert
ótordai református lelkipásztor által felolvasott Babits-vers és nemzeti imánk
eléneklése zárta.
Ladányi Emese Kinga
Szabadság - 2006-10-25
„Ez a hely az én hazám" – 56-os megemlékezés
Mákófalván
2006. október 22-én a vasárnapi
istentisztelet keretén belül az IKE-csoport a helyi kántorral és Imre István
Zoltán református lelkésszel közösen felelevenítette az 50 évvel ezelőtt
Magyarországon történt forradalmi eseményeket.
Megpróbáltuk az akkori hangulatot
felidézni a forradalomhoz kapcsolódó versekkel, énekekkel, felolvasásokkal és
korabeli rádiófelvételek lejátszásával. Az igehirdetésben elhangzott: a
forradalomban résztvevő emberek tettei még most is dicséretre méltóak, mert
olyat cselekedtek, amire még ma is büszkén visszaemlékezhetünk. Nem elég
azonban emlékezni, hanem nekünk is folytatnunk kell az általuk elkezdett
küzdelmet a jobb jövő érdekében. A műsor végén a gyülekezettel és holland
vendégeinkkel közösen elénekeltük a Hej, tulipán,
tulipán,... kezdetű ének utolsó sorait: „Azt
mondta az én anyám, ez a hely az én hazám. Ide jöttem világra, remélem nem
hiába."
Mákófalvi IKE
Szabadság - 2006-10-25
Szép új világ, amelyben hittek - A nagyenyedi Bethlen
Gábor Kollégium diákjai is 56-ra emlékeztek
Hétfőn délután igazgatónőik és tanáraik
mellett a főleg líceumi tanulókból álló diáksereg gyűlt össze a nagyenyedi
Bethlen Gábor Kollégium dísztermében 1956-ra emlékezni. Stáb Ildikó
magyartanárnő nyitotta meg az ünnepi ülést, és ismertette a programot.
Hangsúlyozta a ma már világszerte ismert „pesti srácok" iránti nagy
tiszteletet, akik életüket áldozták a szép új világért, amelyben hittek.
Szakács Júlia XII. B osztályos tanuló
felolvasta dolgozatát, amelyben 56-os erdélyi eseményeket dolgozott fel, s
olyan személyeket említett, akik szemtanúi vagy éppen aktív részesei voltak a
forradalomnak. Ezután két kisfilmet vetítettek le az akkori eseményekről,
melyeknek olyan személyek voltak a szereplői, mint Koczka György, Dávid
Gyula és Páskándi Géza. A börtönfalakra ez volt felírva akkoriban:
„Ne csak őrizd, gyűlöld is!"
Utolsó műsorszámként a X. C tanító- és
óvónőképzősei Stáb Ildikó és Lázár Emőke tanárnők vezetésével Felkelt
a nép, mert élni akar címmel verses-zenés műsort
mutattak be a magyarság, de Európa és a világ életében is jelentős szerepet
játszó forradalomról. Illyés Gyula, Szilágyi Domokos, Márai Sándor, valamint
József Attila verseiből hangzottak el részletek. A műsor a Himnusz
eléneklésével zárult.
Bakó Botond
Szabadság - 2006-10-25
2006 október 23 - Budapest
Ma hajnalban negyed kettőkor nagy erők felvonultatása mellett a rendőség fémkordonokkal kettéválasztotta a körülbelül ezerre tehető Kossuth téri tüntetőt, akiket a környező mellékutcákba tereltek, majd a kisebb demonstráló csoportokat fokozatosan szétoszlatták.
A rendőrség tájékoztatása szerint a kiürítést azért rendelték el, mert a rendezvény szervezői a megállapodás ellenére nem engedték be a tűzszerészeket a demonstráció területére.
A demonstrálók két csoportja a Nyugati téren találkozott, rövid időre megbénították a közlekedést, néhányan szemeteseket borítottak fel és megpróbálták azokat felgyújtani. Később a Belvárosban folytatódtak a rendőri intézkedések. A Nádor utca elején egy kisebb csoport provokálta a rendőröket, és többszöri felszólításra sem akarták elhagyni a helyszínt. A kiérkező rendőrök több embert kiemeltek a tömegből és megbilincselve vezettek el.
A rendőrséggel folytatott megbeszélés után Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 egyik vezetője azt nyilatkozta tudósítónknak, hogy a délelőtti központi ünnepségek idejére a rendőrök nem engedik vissza a tüntetőket a Parlament elé.
- Remélem, hogy nem ment minden tönkre. Amit most látunk, az teljesen elképesztő. Minden ígéretét megszegte a hatalom ismételten – nyilatkozta Gonda László.
A Parlament körül fokozott a rendőri jelenlét, minden mellékutcában rendőrök állnak sorfalat, rendőrjárőrök cirkálnak, csakúgy, mint a város más különböző pontjain. A metró Kossuth téri megállója előtt két járőrautó és egy rendőrségi vízágyú áll.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Garamvölgyi László rádiónknak elmondta, összesen 11 személyt állítottak elő. Hozzátette, a terület tűzszerészeti átvizsgálása után fogják megállapítani, milyen biztonsági kockázatot jelent a mostani helyzet. Közölte, rengeteg olyan eszközt, például kést találtak, amelyek birtoklását a jogszabályok tiltják.
MTI, Kossuth Rádió, Duna Tv
Erdély Ma - 2006-10-23
Fékevesztett karhatalmista brutalitás Budapesten
Huszonhét tüntető sérült meg koraestig a nemzeti ünnepet terrorral megcsúfoló „rendőrség” és a kommunista-liberális hatalom ellen békésen demonstráló közti összecsapásokban kora estig. Az 1956-os felkelés és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a rezsimet védő „rendőrség” csatatérré változtatta a belvárost. A karhatalmisták a Fidesz-MPSZ ünnepi megemlékezésének közönségét is megtámadták.
Október 23-án a Budapesten vendégeskedő külföldi politikusok, államfők szeme láttára támadt rá a „rendőrség” a kommunista-liberális rezsim ellen tüntető békés tömegre. A belvárosban több helyen összecsapások voltak, a tüntetők elfoglaltak egy autóbuszt, amelyet barikádnak használtak a Bajcsy-Zsilinszky úton.
A Nyugati téren és az Alkotmány utcában, sőt a Szent István Bazilika előtti téren is összecsaptak a tüntetők a karhatalmistákkal. A leghevesebb harcok a Deák téren és a Károly körúton alakultak ki. Itt a tüntetők közül néhányan elfoglalták és beindították az 1956-os díszletként a Városháza parkban kiállított korabeli tankot, amelyet a „rendőröknek” sikerült megállítani. A műanyag betűkből épített „A szabadság fővárosa Budapest” feliratból a „szabadság” szó elemeit a tüntetők barikádként állították föl a rendőrök és saját maguk közé, ezt azonban a rezsim erőszakszerve áttörte.
A „rendőrség” több órán keresztül folyamatosan könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel lőtte a békés tömeget, illetve vízágyúból színezett folyadékkal is igyekeztek feloszlatni a főleg jó arcú, középosztálybeli fiatalokból álló tömeget. Kora estére gázfelhőben úszott a belváros. 18.15 körül lovasrendőrök támadtak a tömegre, a karhatalmisták pedig a korábbinál is intenzívebben lőtték a tömegbe a gumilövedékeket és a könnygázgránátokat. E sorok szerzőjét a Károly körúton lőtték lábon az utóbbival.
A karhatalmista brutalitás a nemzetközi közvélemény és a nemzetközi sajtó szeme láttára szorította az Astoriához a tömeget, ahol előbb körbezárták, majd többfelé kezdték kiszorítani a tüntetőket és az emlékezőket, akik között kétségbeesett kisgyermekes családok is szép számmal voltak. Kora estig huszonhét sérültje volt a „rendőri” brutalitásnak. A rezsim egyenruhába bújtatott karhatalmistái még egy mentőre is könnygázt lőttek ki, amelybe éppen egy eszméletlen sérültet tettek be. E sorok írásakor a belváros több pontján elkeseredett harc folyik, szinte látni sem lehet a sűrű könnygázfelhőtől. A végóráit élő rezsim karhatalmistái megvadultak, fékevesztetten lövöldöznek. Budapesten folytatódik az 1956-os felkelés és szabadságharc.
Ágoston Balázs
Fotók: Duna Tv
Erdély Ma - 2006-10-23
Ünnepi hírek a „szabadság fővárosából”
Sokkoló élőképek peregnek a Hír TV képernyőjén, amikor ezeket a sorokat írom: egy földön fekvő fiatalembert rugdosnak a rendőrök, annak ellenére, hogy már semmi ellenállást nem tanúsít; emberek buknak fel a rájuk lőtt gumilövedékektől, rengetegen megsérülnek a hegyén-hátán menekülő tömegben.
Ostromállapot alatt a budapesti Belváros, a hatalom tömegoszlatással ünnepel. A békésen lezajlott Fidesz-emlékezés hazainduló résztvevőit sem kímélték a rendfenntartók: lovas rendőrök vertek válogatás nélkül mindenkit, köztük kisgyerekes anyákat és öregeket. Miközben az emberek menekültek, a Lánchídnál és a Parlament előtt elindult az ünnepi tűzijáték, eszünkbe juttatva egy pár hónappal ezelőtti, szintén tragédiába fulladt hivatalos állami ünnepséget. Akkor sem szakadt meg a műsor, annak ellenére, hogy haldokló és súlyosan sérült emberek könyörögtek segítségért.
Mialatt a Fidesz és a KDNP által szervezett megemlékezés folyt az Astoriánál, a korábban a Corvin közben tüntetők egy része a Deák térnél, a liberális sátor mellett felállított „Budapest, a szabadság fővárosa” szövegű tábla hatalmas betűiből épített barikádot az útra. Az is csak nálunk fordulhat elő, hogy a fiatalok be tudták indítani a Városháza parkban kiállított történelmi szovjet tankok egyikét, s azzal indultak neki a rendőröknek. Érthetetlen az is, hogy miért éppen október 23-a tájékán kell felújítani a Deák tér egy részének burkolatát, köveket és építkezési anyagokat hagyva a területen.
A délutáni tüntetés különben akkor fordult át erőszakba, amikor a rendőrség az Alkotmány utcába indulókat könnygázzal és vízágyúkkal kezdte oszlatni. Délután a rendőrök gumilövedékekkel, könnygázzal és – a későbbi azonosítás megkönnyítése érdekében – színezett vízsugárral próbálták feloszlatni a tömeget a Deák térnél, miközben tőlük alig háromszáz méterre százezer békés ember próbálta a nyomasztó helikopterzajban meghallgatni Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy holnap ügydöntő reformnépszavazást kezdeményeznek a megszorításokról. Öt témakörben mondhatnak az emberek véleményt: a tanügy, az egészségügy, a termőföld, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. A pártelnök véleménye szerint ezen a népszavazáson eldőlhet „a hazugságra épülő kormányzat” sorsa is.
Kereken ötven évvel a forradalom kitörése után vérlázító, hogy újra az alapvető emberi jogokat lábbal tipró intézkedéseket vagyunk kénytelenek elszenvedni. Kezdődött azzal, hogy a huszonharmadikára virradó éjjel a rendőrök kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, majd a Parlament előtti ’56-os ünnepség helyszíne közelében délelőtt meggumibotozták a demonstrálók egy csoportját, köztük nőket és időseket is. Több embert letartóztattak, a szemtanúk vérző fejű embereket láttak, a sajtó munkatársait a helyszínről eltávolították. Az állami ünnepségek végig közönség nélkül zajlottak – hiába érkeztek több ezren vidékről megünnepelni a forradalmat, erre nem adott nekik lehetőséget a hatalom.
A zászlófelvonásra, majd a délutáni, a Szabadság fényeinek nevezett programra „biztonsági okokból” nem engedték be a polgárokat, így koalíciós pártjaink és kormányunk jóvoltából csak televízión keresztül ünnepelhették 1956-ot azok, akiknek fontos volt.
Tegnap újra bebizonyosodott, hogy rendőrállam, állami terror költözött Magyarországra, a hatalom fél a saját polgáraitól, és csak paravánok és golyóálló üveg mögött, mesterlövészek és pajzsos rendőrök biztosításával mer „ünnepelni”. Gyurcsány Ferenc a külföldi vendégekkel készült közös „családi” fotó alatt folyamatosan ökölbe szorította a kezét, ezzel is jelezve idegességét és zavarát. Igaza volt a Fidesz megemlékezésén felszólaló Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel, nem mer a saját állampolgárai szemébe nézni.
1956-ban egy ország elégelte meg a kiszolgáltatottságot, a félelmet, a megalázottság érzését. Akkor is a világ szeme elé kerültünk, most is rólunk közvetítenek képet a hírtelevíziók. Akinek van szeme a látásra, az hamar észreveszi a hasonlóságot a két időszak között. Tizenhét évvel a rendszerváltozás és ötven esztendővel a forradalom után sok tekintetben ugyanott tartunk. Egy krónikus hazudozó túsza lett az ország, a cinikus hatalom megint a saját polgárai ellen fordul, és válogatás nélkül büntet mindenkit, aki az útjába kerül.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Műegyetem épületénél emelt 1956-os emlékmű avatóünnepségén úgy fogalmazott: „Nehéz teherként nyomja vállunkat a közös múlt. (…) Voltak, akik lövettek, voltak, akik lőttek és voltak, akiket lőttek. Elmulasztottunk tisztán és őszintén szembenézni ezzel.”
Mi változott 1956 óta? – tehetjük fel a kérdést, és egy tegnapi tüntetőtől kölcsönözném hozzá a választ, aki úgy fogalmazott: a polgárok és hatalom közötti viszonyban most mindössze annyi a különbség az ötven évvel ezelőtti időhöz képest, hogy most talán nem jönnek be az oroszok.
Lukács Csaba, Magyar Nemzet
Erdély Ma - 2006-10-24
Csatatérré változtatták (Megemlékezo ünnepség Budapesten)
Miközben az 1956-os forradalomra és szabadságharcra, annak első napjára emlékeztek tegnap Magyarországon, a fővárosban újra tömegverekedés volt, délután és este több ezren tüntettek. A tiltakozók a belvárosban több helyen összecsaptak a karhatalmiakkal, az utcai csatákban lovas rendőrökkel, gumilövedékkel, könnygázzal és vízágyúval oszlatták szét a tömeget. A Kossuth téri tüntetőket már hétfőn hajnalban kiszorították a térről.
Magyarország történetében még nem fordult elő, hogy egy időben ennyi magas rangú külföldi delegáció tartózkodott Budapesten, mint tegnap. Ötvenhat külföldi delegáció érkezett ugyanis az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulós megemlékezéseire, közöttük húsz államfő, a spanyol és a norvég király, a belga trónörökös, a luxemburgi nagyherceg. Ünnepi ülést tartottak a Parlamentben, ahol a megemlékező beszédeket követően elfogadták a Budapest -56 Szabadság Nyilatkozatot. A forradalom bölcsőjének tekintett Műegyetemen délután emlékművet avattak, a forradalmat követő megtorlás áldozatainak nyughelyén, a Rákoskeresztúri sírkert 301-es parcellájánál pedig a külföldi vendégek helyezték el a tisztelet virágait.
(L.)
Háromszék - 2006-10-24
A hivatalos ’56-os ünnepségek idején lángolt fel ismét az erőszak a magyar
Hírösszefoglaló
Ünnepi zászlófelvonással kezdődött hétfőn délelőtt az 1956-os forradalom 50., illetve a Magyar Köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából tartott központi megemlékezés. A Kossuth Lajos téren, az Országház előtt katonai tiszteletadással, a Himnusz hangjaira vonták fel a Magyar Köztársaság lobogóját, majd magyar közjogi méltóságok és külföldi államfők, miniszterelnökök, vezető politikusok helyezték el az emlékezés virágait az ’56-os emlékmű talapzatához.
Könnygázba fulladt budapesti megemlékezés
Ezt követően a Magyarországra érkezett külföldi államfők és miniszterelnökök jelenlétében ünnepi ülést tartottak a Parlamentben, ahol Szili Katalin házelnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök megemlékezőbeszéde után elfogadták a Budapest ’56 Szabadság Nyilatkozatot. A dokumentum leszögezi: „Ötvenhat szelleme arra tanít, hogy egy ország, ha talpra áll önmaga védelmében, ha közösnek érzi a haza ügyét, képes felülemelkedni minden megosztó érdeken, nemzetté válik, és példát tud mutatni az egész világnak.”
„A magyar forradalom azt üzente a világnak, hogy a kommunizmus megdönthető. Azt, hogy a totális diktatúra nem történelmi adottság, hogy ahol zsarnokság van, ott újraszülethet a szabadság és demokrácia” – mondta beszédében a Magyarországra érkezett külföldi államfők és miniszterelnökök jelenlétében Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kiemelte: az 1956-os forradalom a szabadság forradalma volt, 2006 a demokratikus vitákról szól. „Nem arról, hogy legyen, vagy ne legyen demokrácia, hanem arról, milyen legyen a demokrácia. És ez a legfontosabb, ami 2006-ot megkülönbözteti 1956-tól” – folytatta a kormányfő.
A parlament ünnepi ülésén felszólalt José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is, és leszögezte: „1956. október 23-án Magyarország és a magyarok a szabadságra szavaztak, és ebben reményt, emberi méltóságot ajánlottak, kínáltak fel egy egész nép számára”.
Zavartalan koszorúzás
Tegnap kora délután több közjogi méltóság, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök koszorúzott a budapesti Vértanúk terén, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál.
A forradalom bölcsőjének tekintett Műegyetemen délután emlékművet avattak, a forradalmat követő megtorlás áldozatainak nyughelyén, a Rákoskeresztúri sírkert 301-es parcellájánál 15 külföldi delegáció helyezett el koszorút. Az ’56-os emlékmű egyik oldalán a katonai zenekar, másik oldalán a díszszázad katonái sorakoztak fel. A Himnusz meghallgatását követően elsőként a magyar kormány nevében Göncz Kinga külügyi és Szekeres Imre honvédelmi miniszter koszorúzott, őket protokoll szerinti sorrendben a luxemburgi nagyherceg, majd a lett, a horvát és az észt elnök követte. Az ünnepségen a parlamenti pártok közül az MDF képviseltette magát, Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly frakcióvezető személyében. A 301-es parcellánál koszorút helyezett el a Nagy Imre Alapítvány és Társaság is.
A Corvin közben katonai tiszteletadással avattak emléktáblát Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai, illetve Iván Kovács László, az 1956-os Corvin közi harcosok parancsnoka tiszteletére. Az emléktáblákat Tempfli József nagyváradi megyés püspök szentelte fel.
Több közjogi méltóság, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök koszorúzott a budapesti Vértanúk terén, Nagy Imre mártír miniszterelnök szobránál. A megemlékezésre eljött Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája és Mérai Tibor, az 1956 óta Párizsban élő író. Jelen volt Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese.
Gumilövedékkel lőtték a tüntetőket
Tegnap újra utcai zavargások robbantak ki Budapest központi utcáin. A rendőrség hajnalban kiürítette a Kossuth Lajos teret, miután az ott demonstrálók nem tették lehetővé a lezárt terület biztonsági átvizsgálását. A rendfenntartó erők fémkordonokkal kettéválasztották a Kossuth téri tüntetőket, később több mint kétezer rendőr szorította ki azt a néhány száz demonstrálót, akik az utolsó figyelmeztetésre sem voltak hajlandók elhagyni a teret. A rendfenntartók a Garibaldi utca irányába szorították őket. Eközben a Deák tér közelében mintegy kétszáz fős csoport gyülekezett. Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződése közelében, illetve az Arany János utcában sokan leültek az úttestre.
Később a rendőrség újabb tömegoszlatást hajtott végre a Nádor utca elején, miután az ott-tartózkodók nem hagyták el a helyszínt. A rendőröket tucatnyi demonstráló provokálta. A Bajcsy-Zsilinszky utat az Erzsébet téri Gödör magasságában teljes szélességében fémkordonokkal zárták el a tüntetők. A rendőrök az Erzsébet térnél vízágyút vetettek be, könnygázzal lőtték a tüntetőket, és gumilövedékeket is kilőttek. A tüntetők a teret borító márványlapokat szedték fel és törték össze, s ezekkel a darabokkal dobálták a rendőröket. Emellett elbontották a Károly körúton felállított „Budapest – a szabadság városa” felirat mintegy kétméteres kőbetűit, amelyeket szintén összetörtek, és barikádként, illetve lövedéknek használtak a rendőrökkel szemben. Kora délután több ezer tüntető és több száz motoros gyűlt össze a Corvin köznél. A mintegy ötezer főnyi tüntető a Szent István-bazilikától indult, miután ott gyűltek össze azok, akiket a rendőrök nem engedtek a hivatalos állami ünnepség idejére lezárt Kossuth Lajos térre. Miután a tömeg a Corvin közbe érkezett, mintegy 200–250, úgynevezett nemzeti érzelmű motorkerékpáros érkezett a helyszínre. A tömeg nagy éljenzéssel fogadta az Árpád-sávos és nemzeti színű zászlók alatt érkező motorosokat.
A tüntetők szemeteskukákból, vastáblákból és kordonokból emeltek barikádokat az Arany János utcánál. A rendőrök vízágyút is bevetettek a Bajcsy-Zsilinszky úton a tüntetők ellen, a három ágyú festékkel kevert vízzel lőtte a demonstrálókat, miközben a rendőrök folyamatosan könnygázgránátokat és gumilövedékeket is lőttek a tömeg felé. A rendőrség figyelmeztető lövéseket adott le az Andrássy út és a Bajzsy-Zsilinszky út sarkán összegyűlt tüntetők felé, négy óra körül pedig kiszorította a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky útról. Az Erzsébet és a Deák teret, valamint a Károly körutat megtöltötte a tömeg, egészen az Astoriáig, ahol a Fidesz és a KDNP nagygyűlése zajlott. A tüntetők beindítottak egy szabadtéren kiállított harckocsit, és azzal indultak meg a rendőrök ellen a Bajcsy-Zsilinszky úton. Ezzel egy időben több száz tüntető támadt a rendőrökre, akik gumilövedékekkel kezdték lőni a támadókat. Az 1956-os forradalomra emlékeztető járművek közül egy kiállított páncélautót, nem sokkal később egy löveget, majd egy Csepel teherautót is kitoltak a budapesti Deák térről a Károly körútra. Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője tegnap este bejelentette, hogy mindenképpen megpróbálnak visszatérni a tüntetők a Kossuth Lajos térre még az éjszaka folyamán. Molnár elmondta, kedden pártok feletti mozgalmat indítanak Gyurcsány Ferenc lemondását követelve. Terveik szerint a szervezetben neves értelmiségiek és jogászok vennének részt.
Krónika - 2006-10-24
Harcolva ünnepelték Budapesten 1956-ot
Könnygáz, paprikaspray, gumilövedék, lovasroham és festékkel töltött vízágyú. Csak a kutyás rendőröket nem vetették be a tömeg ellen október 23-án, Budapesten.
Összecsaptak kormányellenes tüntetők és a rendőrök az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján. Az incidensek azután kezdődtek, hogy hajnalban a rendőrség kiürítette a Kossuth teret. Gyurcsány Ferencet kifütyülték az 1956-os emlékmű avatásán. Orbán Viktor bejelentette, hogy ügydöntő népszavazást kezdeményeznek a refomokról.
Október 23-án a nemzeti ünnep délelőtti hivatalos rendezvényei után a kora délutáni órákban „elszabadult a pokol.“ A kormány és a rendőrség hivatalos bejelentése szerint nem tartották be a demonstrálók a rendőrséggel köttetett megállapodást, ezért hétfő hajnalban kiürítették a Parlament előtti teret. Könnygázgránáttal lőtték a rendőrök a tüntetőket, valamint a tüntetők által elkötött tankokat. Budapest utcáin a tüntetők ezrei vonultak, akiket a rendőrök hatalmas erőkkel szorítottak ki a Kossuth térről. Többbek szerint Magyarország 1990 utáni történelmében még sosem fordult elő, hogy a rendőrség ilyen brutálisan lépjen fel tüntetők ellen. Orbán Viktor kijelentette, hogy kedden kezdeményezik az ügydöntő szavazást a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. A Fidesz Astoriánál tartott rendezvénye után a rendőrök minden eddiginél durvább rohamot indítottak a tüntetők ellen. Először lovas rendőrök rohantak a tüntetők felé, majd vízágyút is bevetettek. A demonstrálókat környékbeli mellékutcákba szorították be, ahol az emberek kis híján agyontaposták egymást. A rendőrök a mellékutcákba könnygázgránátokat is belőttek. A könnygázlövedékek sok embert fejmagasságban értek, több sérülést okozva. Fél tucat, futballszurkolóra emlékeztető huligán hétfőn este rövid ideig randalírozott a budapesti Dohány utcai zsinagóga előtt. A lovas rendőrök által a Dohány utca felé terelt demonstrálók közül néhányan antiszemita rigmusokat kiabálva fenyegetőző hangon közeledtek a zsinagógánál szolgálatot teljesítő rendőrök felé. 18 óra után indult a legdurvább roham. Az Ajtósi Dürer sor környékén, rendőrök vaskordonnal kerítették körbe az este felavatandó 1956-os emlékművet. A Hősök tere felől villogó rendőrautók, az emlékművel szemben a Dózsa György úton páncélmellényes rendőrök álltak. Gumilövedékeket is lőttek a rendőrök a tüntetők felé, akik ávósoknak nevezték a rendőröket, és azzal fenyegetőztek, hogy „megölik őket”. Voltak, akik dobálták a rendőröket, de voltak, akik védelmükbe vették őket, és csitítani próbálták társaikat. A Fidesz elnöksége felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy azonnal szüntesse be a rendőri erőszakot, és kérik a nyilvánosságra hozását annak, hogy kik adtak parancsot a békésen ünnepelni szándékozók elleni durva rohamokra.
Nyolc órakor a Felvonulási téri ‘56-os emlékműnél Gyurcsány Ferenc térdreereszkedett, majd félpercig mozdulatlan maradt, mielőtt virágot helyezett volna el. A tüntető tömeg füttyel és „Elkúrtad!” kiabálással fejezte ki nemtetszését. Kilenc óra után a tiltakozókat a rendőrök az Astoria és a Ferenciek tere között két vízágyúval és könnygázzal lőtték. A késő esti órákban a baleseti ambulanciák többsége azt közölte, hogy a rendőrök és a tüntetők összecsapásai során megsérültekről valószínűleg csak reggel közölhetnek pontosabb adatokat. A sérülések súlyosságáról tájékoztatva elmondták, hogy több a kötözésre szoruló vérző sebesült. A gumilövedékek nem okoztak komolyabb sérüléseket, csak kisebb zúzódásokat, ez csak akkor lehet veszélyes, ha lágyrészeket vagy a szemet találja el, illetve, ha egy méternél közelebbről talál el valakit. Késő este is tovább folytak a tüntetések, néhol apróbb gyújtogatások is előfordultak. Mozgó kórházakat is helyeztek ki néhány helyen. Este tíz órakor összeült a nemzetbiztonsági kabinet, miközben folyt az állóháború Budapest utcáin, terein.
Udvarhelyi Híradó - 2006-10-24
Október 23-án, az ötvenhatos forradalom ötvenedik évfordulóján a Kárpát-kanyarból nézve is végképp levizsgázott a magyar szocialista kormány és párt. Olyan megtorlássorozattal akarta megfélemlíteni az ünnep alkalmával utcára vonult embereket, amire a modern demokráciákban aligha van példa. Szószego módon, hatalmas túlerot alkalmazva, az ünnep reggelén szétverte a Kossuth téren tartózkodó mintegy ötven embert, s az is nagyon valószínunek tetszik, jó idoben kitervelték, ha esetleges utcai megmozdulások lesznek, azok résztvevoit rányomják az Astoria mellett szervezett Fidesz-nagygyulésre. Szinte az egész Pestet átszövo, spontán tüntetések és tiltakozások részben megváltoztatták eredeti terveiket, de az alapelképzelés muködött: a belváros különbözo pontjain tiltakozókat és a Fidesz-nagygyulés résztvevoinek egy részét összeterelték, s olyan aránytalan rendori intézkedéseket hajtottak végre, amitol pirulnia kellene nem csak a miniszterelnöknek, nem csak a rendészeti miniszternek, hanem a szocialista párt vezeto tisztséget betölto valamennyi politikusának. Fejmagasságban lotték ki a könnygázbombákat, meg is sebesítettek sok-sok embert. Mintha ez nem lett volna elég, bevetették a gumigolyókat, azokkal is fejmagasságban tüzeltek, ami külföldi szakértok szerint szigorúan tilos, s hogy az utólagos megtorlásból az utcán levok közül senki ne maradhasson ki, olyan festett vízzel ágyúzták a tömeget, mely nehezen, csak három-négy nap múltán kopik le.
A magyar rendorök földre esett emberekbe rúgtak, ütöttek-vertek, mint elvadult pretoriánusok, miközben vadonatúj és bizonyára méregdrága felszerelésük o magukat megóvta a bajtól. Szomorú szégyenkezéssel néztük négy magyar tévécsatornán a barbár akciót, melynek a bosszú, a megfélemlítés mellett még egy célja volt: nyugalmat teremteni Gyurcsányéknak és vendégeiknek az ünnepléshez.
És valóban nyugalom volt a Kossuth téren, a 301-es parcellánál ugyanvalóst. Annyi civil kurázsi ugyanis nem volt a miniszterelnökben, hogy a három évvel ezelott még oly vagányul leimrézett mártír Nagy Imre sírjára egy szál virágot elhelyezzen.
Megcsúfoltak egy ünnepet, megalázták Budapest emlékezni óhajtó lakóit, és egy napra rá, kedden a parlamentben már támadtak: mindenért a Fidesz és Orbán Viktor a felelos!
Szó mi szó, lélekjelenlétük van, hazudnak rendületlenül.
Simó Erzsébet
A magyar hazugságágyúk (Jegyzet)
Borzalmas, pokolian félelmetes az, ami 2006. október 23-án éjszaka Budapesten történt! És még borzalmasabb, mert aljasabb az, amint és ahogyan ezt október 24-én éjféltől maga a magyar kormányfő és politikai uszálya ezt megpróbálja kimagyarázni.
Meglehet, hogy van, aki megkérdezné tőlünk, mi közünk nekünk, erdélyieknek, székelyföldieknek mindehhez?
Sok. Kínomban slágerszöveggel szólva, „Járom az utat, a macskaköves utat”, s hallom a sokféle tájékoztatás, az alapos információk birtokában levő erdélyi emberek mélységes megdöbbenését és felháborodását. Hallom, és kínomban bénultan hallgatok, amint az erdélyi magyarok a budapesti éjszakai eseményeket, az „agresszív kisebbségnek” titulált közmagyarokat megalázó, a nyájként, magatehetetlen turmaként a festett vizű vízágyúk, a gumilövedékek, a gumibotok elé terelt tízezreket megalázó történeteket saját fájdalmukként részletezik.
Ma hazugságágyúk lövik a magyarok lelki állásait! Tessék újranézni a filmeket, elolvasni az elemzéseket, amint a budapesti provokációs eseménysort megszervezték! Előbb a Kossuth tér éjszakai kiürítésének ürügyén néhány tízfőnyi, állítólag renitens csoport elszigetelése és más irányba terelése helyett az utak, utcák és terek lezárásával a tömegeket ráhajtották a törvényesen szervezett rendezvényekre, s tessék megfigyelni, amint az alapvető demokratikus jogaikkal élő embereket, köztük gyermekeket, édesanyákat, idős embereket bántalmazva és megalázva, csürheként aposztrofálva és söpredékként kezelve, kelepcékbe szorították, és ma bűnözőkként szidalmazzák őket.
A tömeges agresszió kiváltásáért is a karhatalmiak vezetése a felelős, a parttalan erőszak ugyanis törvényszerűen váltja ki az ellenszegülést.
Budapesten 1956 ürügyén hivatalosan azok ünnepeltették önmagukat, akik társadalmi és származási kötődéseik, múltjuk és jelenük révén a Gyurcsány Ferenc által is emlegetett barikádnak a hazugság, a félrevezetés sikamlós oldalán állottak, és állnak ma is.
Gyurcsány Ferencnek, a kádári, és egyáltalán a magyar bolsevik örökség letéteményeseként a mai maradék Magyarország lakosságától s az elszakított részek magyarjaitól kellene bocsánatot kérnie, amiért elődei és önmaga is bennünket a szomszédság nacionalista erőinek - 56 után és ma is kiszolgáltattak.
Október 23-án, mindezek ellenére, jó érzés volt magyarnak lenni. Nem az utcai kőburkolatot bontó elkeseredettekkel, hanem egy országot vezető imposztort kifütyülo fiatalokkal, a zászlórengeteget lobogtatókkal voltunk szolidárisak, s tetszett az a játék is, amint a T-34-es tankot, mint játékszert valakik elkötötték, s kivonultak az utcára véle. Ez a filmkomédiába illő jelenet azt a közmondást juttatta eszünkbe, hogy van eset rá, amikor a kapanyél is elsül.
A kapanyél ravaszával nem a tüntetők, hanem az őket provokálók babrálnak.
Sylvester Lajos
Háromszék - 2006-10-25
„A magyar szabadságharcos" 1956-ban az Év embere lett az amerikai Time magazin választása alapján. Egy évvel – csak egy kicsi évvel! – később a nagy megtiszteltetést jelentő címet Nyikita Hruscsov elvtárs, a magyar szabadságharc vérbe fojtója nyerte el.
Másképp nem is történhetett volna. Ötven esztendővel a forradalom után úgy bújtuk a televíziót, mint 1956-ban apáink, nagyapáink a rádiót. S ugyanúgy kérdezzük egymástól: mi történik Budapesten? Vége lesz-e már? S, ugye, igaz-e na, hogy jó vége lesz? S ahogyan ötvenhatban tudták s mondták a realisták, hogy kétszer kettő mindig négy, s a felkelőket leverik, úgy most sem nehéz megelőlegezni: jó vége ennek a miniforradalomnak sem lesz.
Még akkor sem, ha lemond Gyurcsány Ferenc, hiszen – bármennyire próbálják így beállítani sokan – nem ellene tüntetnek. S akkor sem lesz jó vége, ha – ad absurdum – Orbán Viktor kerülne a helyére, mert a tüntetések bizony nem érte folynak. De ismétlem: másképp nem is történhetett volna. Hiszen ki ellen lázadt fel Magyarország népe akkor? A kommunisták ellen, természetesen, a jól megismert s meggyűlölt kommunizmust akarták leverni, eltiporni, megszüntetni, a kommunista címert vágták ki a zászló közepéből, s a vörös csillagot akarták kitörölni a nemzet életéből.
S ma Magyarországot kommunisták vezetik. Ezt a tényt kozmetikázzák Budapesten eleget, ám a tény ettől tény marad: ma Magyarországot kommunisták vezetik, olyan emberek, akik tagjai voltak a Pártnak, felemelkedésüket, kapcsolataikat, politikai, gazdasági, nagyon sok esetben kulturális sikereiket is a Pártnak köszönhetik. Persze, ma már nem a kommunizmust építik, nem egypártrendszer van, ma szocialistáknak nevezik magukat, de újra, hangsúlyosan szögezzük le a tényt: ma Magyarországot kommunisták vezetik. Demokratikus módon.
S nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ezzel az ország többsége egyetért.
Ám próbáljuk lesöpörni magunkról a hétköznapok rutinját, s tegyük fel a kérdést: mit tud tenni, s mit érezhet az a magyar ember, aki át is élte ötvenhatot, vagy apja, nagyapja meséi által értette meg ötvenhatot, aki még hisz ötvenhat üzenetében, s bízik abban, hogy a Jó azért előbb-utóbb csak győzni fog? Ment volna ki szekfűvel a kezében az ünnepségre, s tapsolta volna meg Szili elvtársnőt, integetett volna Horn elvtársnak? Sokan ezt is megtették. Megtették tavaly, s meg fogják tenni jövőre is. De idén ötvenedik évfordulója volt a forradalomnak, s a kerek szám tiszteletére egy pillanatra leesett az álarc – véletlenül éppen Gyurcsány elvtársról. Leesett az álarc arról az emberről, aki mindenét annak köszönheti, hogy a szovjet tankok leverték a magyar forradalmat. S hány ilyen ember jár közöttünk, vezet minket, akiről ugyanezt leírhatjuk? Nagyon sokan. Túl sokan.
A rendszerváltás után tizenöt esztendővel el kell ismerni: jó nekünk is ez a demokrácia, de a kommunistáknak a legjobb! Mi megélünk valahogy, de ők aztán lubickolnak az új társadalmakban. Magyarországon, de Erdélyben is. S ha csak a kicsiny Székelyföldre fókuszálunk, demokratikusan választott vezetőink közül vajon hányan elvtársak s elvtársak fiai? Sokan, túl sokan. Pedig Temesvár fiataljai nem ötven éve lázadtak fel...
Ötven évvel ötvenhat után a kommunistákat mocskolták Budapest utcáin, a szocialista kormány lemondását követelték. S 2006 budapesti tüntetőit nézve, persze, illik szörnyülködni. Mert ez nem szép. Mert törtek-zúztak. S ez nem törvényes, és semmiféle formában sem nevezhető demokratikusnak. Ünneprontás is volt, ez így igaz. De azért vonakodva s fenntartásaimat gondosan őrizve csak leírom: ez az egész történet azt is jelenti, hogy valahol, a táppal hizlalt pocakok, elfuserált választások, tönkretett foci s kiárusított ország ellenére, valahol, egészen mélyen csak megvan még a gerinc.
S ezt bizony én ezelőtt egy hónappal, 2006. szeptember huszonharmadikán nem hittem volna.
Szondy Zoltán
Hargita Népe - 2006-10-25
Aggasztják az EU-t a budapesti fejlemények
Budapesten hétfőn éjszaka körülbelül 130 sérültet láttak el lőtt és zúzott sérülésekkel. A beszállítottak között állítólag 3 továbbra is életveszélyes. Egyes információk szerint az utcai zavargásokban 19 rendőr sérült meg, körülbelül 100 embert vettek őrizetbe. Keddre helyreállt a tömegközlekedés, de a Kossuth téren továbbra sem áll meg a metró. A zavargások miatt bekövetkezett károk elérhetik a 200 millió forintot, több mint 300 köbméternyi szemetet szedtek össze – röviden ez a mérlege a hétfő esti, kedd hajnali összecsapásoknak.
Hírügynökségi jelentések szerint több támadás érte a parlamenti pártok irodáit is. Személyi sérülés nem történt, minden esetben csak anyagi kár keletkezett. Az egyik fővárosi Fidesz-irodának az ajtaját emberi ürülékkel kenték be, az MSZP XI. kerületi irodájába pedig Molotov-koktélt dobtak, ahol a korábban a kampányhoz használt fatáblák kaptak lángra. Az SZDSZ XII. kerületi irodájába is éghető anyaggal teli üveget dobtak. Az épületben meggyulladtak a székek, és részben a parketta is, személyi sérülés itt sem történt.
– A lőfegyver alkalmazásán kívül minden kényszerítő eszköz bevetésére engedélyt kaptak a rendőrök hétfőn – közölte tegnap Gergényi Péter budapesti főkapitány, aki visszautasított minden vádat az október 23-i zavargások rendőrségi kezelésével kapcsolatban. Gergényi szerint nem igaz, hogy szándékosan a Fidesz-gyűlés felé terelték volna a tiltakozókat, és azt sem tartja elhibázott lépésnek, hogy a Kossuth teret kiürítették hétfőn hajnalban.
A budapesti zavargások csak tovább erősítik a közép-európai politikai fejleményekkel kapcsolatos EU-aggodalmakat, az Uniónak ugyanakkor vannak hathatós válaszeszközei arra az esetre, ha ezekben az országokban veszélybe kerülne a demokrácia – írta terjedelmes keddi elemzésében a Financial Times. A lap szerint az 1956-os magyarországi felkelésről szóló megemlékezésnek komoly, ünnepélyes pillanatnak kellene lennie Európában. Magyarország ma ugyan szabad, demokratikus ország, és tagja az Európai Uniónak, de ha valaki nyugat-európai politikusokat kérdez a közép-európai politikai fejleményekről, azt találja, hogy a hangulatra sok esetben inkább az aggodalom, semmint az ünnepélyesség a jellemző. Az pedig, hogy a budapesti megemlékezések a kormányellenes tüntetők és a rendőrség utcai harcává degenerálódtak, csak erősíteni fogják ezeket az aggodalmakat.
A Financial Times szerint a magyarországi politikai helyzetben benne van mindaz az ostobaság és baljóslat, amely most már a Közép-Európáról alkotott kép egészét fenyegeti. Az elemzés szerint ugyanakkor nincs igazuk azoknak, akik azon lamentálnak, hogy az EU-nak kevés cselekvési lehetősége van a közép-európai országokkal szemben. Ha ezekben az országokban a demokratikus intézményrendszert és az emberi jogokat érné valós fenyegetés, az Uniónak minden törvényi és erkölcsi joga meglenne például a milliárdos pénzügyi segélyek visszatartásához, sőt szélsőséges esetben a szavazati jogot is meg lehet vonni attól az országtól, amely ténylegesen letéved a demokratikus ösvényről.
„A második magyar forradalom", „Gyurcsány fejedelem és Nagy Imre forradalmának országa – Megemlékezés cirkusszal", „Polgárháborúra készül Magyarország?" – ilyen címekkel számol be a keddi romániai sajtó a Budapesten zajló eseményekről.
Az Evenimentul Zilei megjegyzi, hogy a budapesti ünnepséget „beárnyékolták" a Gyurcsány ellen tüntetők és a rendőrök közötti összecsapások. A Ziarul Financiar szerint a kormánnyal szemben elégedetlen magyarok kihasználták az 1956-os forradalom emlékünnepségeit, hogy az utcán követeljék Gyurcsány lemondását. A România Liberă újságírója megjegyezte, hogy a magyar államfő nemzeti egységre szólított fel, de ezt nehezebb megvalósítani egy olyan kormányfővel, aki beismerte, hogy hazudott. A Hotnews.ro című internetes hírportál kommentátora megállapítja: nehéz elképzelni, hogy a Gyurcsány által vezetett kormány lemondása nélkül sikerül-e a szocialistáknak lecsillapítaniuk a kedélyeket. Hozzáteszi: Gyurcsány „hataloméhsége", és a miniszterelnök MSZP-s politikusok általi támogatottsága miatt Magyarországon polgárháború törhet ki. Ez a lehetőség attól is függ, miként sikerül kezelni a hatalom egyre nyilvánvalóbb politikai és erkölcsi válságát – írja.
A kormányellenes tüntetések beszennyezték az 1956-es budapesti megemlékezéseket – vélte keddi írásában a La Libre Belgique című belga lap. A mérsékelt, konzervatív újság szerint a megemlékezésre a háttérben az ország súlyos megosztottságával került sor. Megemlítette azt is, hogy a forradalom érdemeit „kizárólag magának tulajdonító" jobboldali ellenzék bojkottálta a központi ünnepségeket.
Szabadság - 2006-10-25 - http://www.hhrf.org/szabadsag/uj/lap.php?datum=20061025#E14E4
