Adventi gondolatok címmel indítottak újra közös sorozatot a Kárpát-medencei református rádiók. A rövid elmélkedések karácsonyig minden napra lelki táplálékot kívánnak nyújtani a hallgatóknak, olvasóknak. Szemere Judit beregszászi református lelkipásztor gondolatait olvashatjuk:

Az idei adventben meghatározó számomra az a bibliai történet, amikor a napkeleti bölcsek megérkeznek, hogy imádják Jézust. Elsősorban maga a megtett út is érdekes: meglátják a csillagot, amely vezeti őket, elkészülnek az útra, majd indulnak, hogy megkeressék a zsidók királyát. Valamiért annyira fontos lesz ez számukra, hogy sok minden vállalnak érte. Nem ír a Biblia arról, hogy milyen lehetett az útjuk, de elképzelhetjük, hogy nem volt egyszerű. Egy hosszú utazás mindig fáradsággal jár, nehézségeket hozhat. És arról már a Biblia is tudósít, hogy kitérőt tesznek Jeruzsálembe, ott keresik az újszülött királyt a palotában. Emberileg ez teljesen logikus lépés, mégis tévútnak bizonyul. S egyfajta csalódottság is lehet bennük, hiszen amikor már azt gondolhatják, hogy révbe értek, elérték az úti céljukat, végre megvan az út során vállalt nehézségek eredménye, azt tapasztalják, hogy rossz helyre érkeztek, és újra el kell indulni, újra útra kell kelni, ha célba akarnak érni.

Sokszor mondjuk, hogy nemcsak ez a négy hét az advent, amely megelőzi a karácsonyt, hanem igazából az ember egész élete az. És azzá kell válnia: várakozássá az élet kezdetétől fogva. Mert a lélek vágyakozik Isten után akkor is, ha valaki tagadja ezt a vágyakozást. Az ember mindig keres valamit, vár valamire – Istenre. Jézus Krisztust megismerve pedig folytatódik ez a vágyakozás. Naponként várjuk őt, az ő közelségét, közösségét, várjuk, hogy megjelenjen majd dicsőségesen az idők végén.

Jó, ha az ember élete ilyen advent, várakozás az Úr eljövetelére: hogy tudjuk, kit várunk. A megváltó Krisztust, aki értem megszületett, meghalt, majd feltámadt, hogy én is vele együtt élhessek.

Sokszor azt látom az embereken, hogy az életük céltalan advent: vágyakozás valami után, valamire, de nem tudják, hogy mire, nincs meg a cél. A napkeleti bölcsek előtt ott volt a cél, hogy a zsidók megszületett királyát találják meg – ezért vállaltak nehézségeket, kerülőutakat is. És amikor megérkeznek a betlehemi istállóhoz, örülnek, hogy végre célt értek. Leborulnak, és imádják a gyermeket. Ez az a pillanat, amikor igazán új irányt vesz az útjuk. Jeruzsálemben Heródes király azt kéri, hogy szerezzenek pontos értesüléseket a gyermekről, és adjanak hírt róla neki. A bölcsek pedig valószínűleg úgy is indulnak el, hogy ezt fogják tenni. Amikor azonban megérkeznek, személyesen találkoznak Jézussal, leborulva imádják őt, megváltozik az út előttük. Isteni kijelentést kapnak, hogy más úton térjenek haza.

Ha csak céltalan advent az életünk, ha nem érünk el a betlehemi istállóhoz, és nem találkozunk Jézus Krisztussal, akkor nincs meg a változás sem, és ugyanazokat az utakat járjuk újra és újra.

Ugyanazokba a buktatókba ütközünk, ugyanazokba a vermekbe esünk bele, ugyanazokat a kerülőutakat járjuk. Kívánom, hogy ez az adventi négy hét, a kiemelt várakozási időszak szóljon arról, hogy célt tűzünk ki magunk elé, a jászolbölcsőt a megszületett Isten Fiával. Ne csak az ünnepbe érkezzünk meg, hanem Jézus Krisztus lábai elé is, hogy megváltozzon az utunk, és ne járjuk újra és újra ugyanazokat a kerülőutakat. Érjünk célba, érkezzünk meg Jézus Krisztushoz.

Az adventi gondolatok meghallgathatók mindennap az Agnus Rádióban.

Borítókép: Kiss Gábor