Főoldal » Hírek » Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

2013. 07. 18.
Megosztás:

Több mint 200 személy fordult meg a VII. (MM)IKE Emberhalász-napokon július 11-14. között Vajdaszentiványon. A résztvevők élménydús hétvégét tudhatnak maguk mögött, a programból nem maradhatott ki a horgászás, fürdés, harácsolás, a sok éneklés, a játékok, szoros barátságok kialakulása és a rengeteg nevetés.

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

A tábor ideje alatt 20 szervező igyekezett kordában tartani 180 tomboló, szórakozni vágyó fiatalt. A rohamcsapat már szerdán előkészítette a terepet, a vajdaszentiványi református templom és a szomszédságában levő óvoda épülete és udvara kiváló helyszínnek bizonyult az ifjú emberhalászok elszállásolására, a tevékenységek levezénylésére. Csütörtökön a regisztrálók áradata, a piknik, a státrak felhúzása már a hivatalos kezdés előtt megteremtette a tábori hangulatot. A helyi polgármester, valamint a főszervezők köszöntője után mindenki a csoportjával ismerkedett, nyolc helyszínen, nyolc játékon való részvétellel: repültek a vízzel töltött lufik, a legváratlanabb testrész-kombinációk érintkeztek, emberekből álló csomókat bogoztak ki a lelkes táborlakók.

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

A délelőttöket Enyedi Csaba Márton és Imre István Zoltán intimitásról szóló előadásai, valamint a napi témával kapcsolatos csoportos beszélgetések töltötték ki, vasárnap pedig Les Zoltán hirdette az igét. A táborlakók részt vehettek a pénteki horgászversenyen, csobbanhattak a halastó vizében, emellett megcsillogtatták kreativitásukat: csoportonként saját indulót írtak, zászlót készítettek. A harácsolás nemcsak a résztvevőket mozgatta meg, szombat délután az egész falu felbolydult, a helyiek készségesen segítettek aranyfogat, kismalacot, kanyarfúrót, kockás hasat, Batmant és egyéb érdekességeket keresni. Az esték tábortűz körüli gitározással, énekléssel, filmnézéssel, társasjátékokkal vagy a kávéház körül lézengőkkel való csevegéssel teltek.

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

„Az idei tábor volt az eddigi legsikeresebb a Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület (MMIKE) megerősödésének köszönhetően. A tábor sikere abban mérhető, hogy nagyon sok település bekapcsolódott, így az emberhalászás mellett nagyszerű alkalom adódott a találkozásra, ismerkedésre" - nyilatkozta Sütő Alpár főszervező, majd hozzátette: „A nagy létszám a mozgósításkor okozott gondot, hiszen annyi résztvevő volt. Továbbá problémát jelentett a tisztálkodásnál, mivel a későknek nem maradt meleg víz. Szerencsére az Isteni gondviselésnek köszönhetően hideg esőt nem kaptunk, esetleg csak hideg zuhanyt."

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

A rendezvény célja a szórakozás, ismerkedés, új barátságok megkötése volt úgy, hogy közben nem feledkeztek meg hálát adni, imával és énekszóval dicsérni Istent, minél több szeretetet osztani egymásnak.

Énekszóval, játékkal, barátsággal halászó fiatalok

Berekméri Gabriella