Főoldal » Hírek » Az erő bennetek van

Az erő bennetek van

2019. 06. 28.
Megosztás:

Konfi-nap Kézdivásárhelyen

 

A kézdivásárhelyi református templom előtt gyülekeztek a fiatalok pénteken, június 28-án, a Kálvin-hét konfirmandus napján. A több, mint hetven résztvevő énekkel hangolódott rá a napra Ruszka Sándor lelkész vezetésével, majd Beder Imre lelkész és Balogh Zoltán esperes köszöntése után Simon Kató Barna katekétikai előadó szólt a fiatalokhoz.

Az erő bennetek van

Az öt csapatba osztott konfirmandusok lehettek Birodalmiak, Ellenállók, Lázadók, Semlegesek, Őrszemek, s így csapatukkal meglátogattak különböző helyszíneket, menetlevélként egy pajzsot mutatva fel. A „látszat és valóság” teremben megtanultak a dolgok mögé látni, megnézni, mit nyújt a szórakoztató ipar mögött meghúzódó értékbontó hatalom. Az „ébredő erő” teremben ügyességüket tehették próbára, a „nagy átalakulás” termében rájöttek arra, hogy az igazi érték a belső, bár a külső is fontos. A „Hollywood inside” terembe lépők a napi témával kapcsolatos rövid videót készítettek, A BBB (belső béke és boldogság) csoportmunkában önismereti sétát tettek, megismerkedve a belső és külső erővel, pozitív és negatív jellemvonásaikkal.

Az erő bennetek van

Csapatmunka után a templomban gyülekeztek a fiatalok, ahol Ruszka Sándor az Ef. 3,16 alapján tartott áhítata mélyítette el a tanultakat, tapasztaltakat. El lehetett gondolkodni azon, hogy vajon az van-e kívül, ami belül? A belső szépség hiánya aggasztó egy olyan világban, ahol nagyon sokat adnak a külsőre. Istentisztelet után a nagy kört formáló gyerekek, mindenkinek mosolyt csalva arcára, sok száz szappanbuborékot fújtak a levegőbe.

Az erő bennetek van

Az erőt nyert, de megéhezett társaság az imaterembe vonult, ahol ízletes ebéd várta őket. A résztvevők feltöltődve, a belső emberben megerősödve tértek haza.

Az erő bennetek van

Biró Erika