Főoldal » Hírek » Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Algyógyon gyűltek össze az erdélyi és királyhágómelléki szórványlelkészek szeptember 11–13. között pihenéssel egybekötött szakmai, baráti tanácskozásra. A szórványlelkész munkaközösség idén tölti a 25 évet. A találkozót a Romániai Országos Református Lelkészértekezlet (RORLÉSZ) szervezte meg az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával, valamint a Diaszpóra Alapítvánnyal együttműködve. A lelkészértekezlet hatáskörébe kerülve ezentúl, biztos alapokon állva, rendszeresebbé tennék a szórványban szolgáló lelkipásztorok találkozásait. A háromnapos eseményen baráti hangulatban oszthatta meg tapasztalatait, a munkával járó áldásokat és nehézségeket a több mint ötven lelkipásztor, szakmai szemmel is tanácskozva a szórvány helyzetéről, emellett az egyházkerületek vezetőivel és magyarországi konzulokkal is beszélgethettek, de előadások, áhítatok, kirándulás, kikapcsolódás is gazdagította a találkozó programját.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Elöregedő közösségek, hívek, akik már idős koruk miatt nem tudnak elmenni a templomig, üresen maradt parókiák, omladozó templomok, keresztelés és esketés nélküli szolgálat, nagy távolságok, többnyelvű igehirdetés, az utolsó református eltemetése – lehangoló kép alakulhat ki abban, aki a szórványban végzett szolgálatnak csak a felszínét látja. Az egyre fogyatkozó református, magyar közösségek sorsa valóban kétségbeejtően reménytelennek tűnhet, hiszen az elvándorlás, urbanizáció, asszimiláció és elöregedés mellett a közömbösség, érdektelenség is nagyban rányomja a bélyegét ezekre a gyülekezetekre. Sokszor tehetetlenül kell végignézni egy-egy közösség felszámolását. Ebben a reménytelennek tűnő küzdelemben azonban mégis vannak, akik kitartóan, teljes odaadással és áldozatkészen szolgálnak, még ha sokszor a kiégés szélére is kerülnek. Van, aki néhány év után feladja, hiszen sokszor rendkívüli nehézségek is jelentkezhetnek anyagi és lelki téren egyaránt, de van, aki évtizedeken át harcol az utolsó reformátusért is.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Az algyógyi találkozó többek között azt is megmutatta a szórványlelkészeknek, hogy nincsenek egyedül, ez nem egy magányos küldetés, még ha sokszor magukra is lennének utalva. A borúlátó beszámolók mellett előkerültek az anekdotikus történetek, az örömteli találkozások pillanatai, a szeretetteljes hívek kitartása, egy kórusalapítás, keresztelő vagy gyerekcsoport összegyűjtésének öröme. A szórványlelkészek szinte mind több gyülekezetben szolgálnak, akár egyenként is összegyűjtik a híveket a különböző településekről, hogy istentiszteletet tarthassanak nekik. Az ünnepeikből egész napokat szentelnek maroknyi gyülekezeteikre, hogy az akár nyolc-tíz rájuk bízott kis közösségben eleget tegyenek feladataiknak.

Algyógyon az utolsó három református léleknek két temploma van: a körkápolna, Erdély egyik legkorábbi temploma, valamint a középkori kis templom. Itt indították áhítattal a találkozó programját az összegyűlt lelkipásztorok. Beke Boróka ERLÉSZ-elnök a Jer 42,1–11 alapján hirdette az igét azt hangsúlyozva, hogy amint Jeremiás is tette, a mai hívők is megbeszélhetik az Úrral terveiket, döntéseiket saját magukra és az egyház jövőjére vonatkozóan egyaránt, hiszen Isten, ha nem is rögtön, de válaszol. Ha rá hallgatnak, a kevesek nincsenek veszélyben – jelentette ki a lelkipásztor, és rámutatott: Isten a legapróbb gyülekezetből is valami csodálatosat építhet, így aki rábízza magát, nem kell félnie.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Az esti beszélgetésen a lelkipásztorok beszámoltak szórványgyülekezeteik helyzetéről és az általuk végzett munkáról. A fogyás, elöregedés általános probléma minden vidéken, és sok helyen egyszerűen nincsenek gyermekek, akikkel foglalkozni lehetne, így az utánpótlás teljes hiánya merül fel. Néhol maguk a lelkészfeleségek azok, akik önként vállalkoznak a gyerekek összegyűjtésére, vasárnapi iskolával próbálkoznak, fakultatív magyarórákat tartanak nekik, viszont rendkívül lehangoló azt tapasztalni, hogy sok szülő szerint nem éri meg magyarul tanulnia a gyereknek, nem akarnak a vesztes kisebbséghez tartozni, így családostól teljesen elszakadnak gyökereiktől. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora szerint a szórványlelkészek helytállásától sok minden függ. Amilyen hűséggel fognak szolgálni, úgy fog megmaradni a közösség. A legsúlyosabb problémának az asszimilációt tartja, aminek legnagyobb része a házasságok útján történik, hiszen ezekben a családokban legtöbbször a magyar és a református a vesztes fél. „Az etnikai váltás együtt jár az identitásváltással, a nyelvi váltás pedig a vallási váltással” – magyarázta a missziói előadó, majd hozzátette: „csak a magyar nyelvében maradhat meg a közösség. Amikor ez változik, más vallás felé sodródnak a hívek. De minél nagyobb súly és teher nehezedik ránk, annál éberebbek leszünk.” Rámutatott: sok lelkipásztor belefárad, belekeseredik a hosszas szórványban való szolgálásba. Javasolta, hogy alakuljanak ki testvérkapcsolatok a nagy gyülekezetek és szórványközösségek között, hogy szolgálattal, lelki és anyagi támasszal, odafigyeléssel segíthesse a tömb a szórványt. Emellett kellenek az alkalmak, a motiváció, amely megmozgatja a fogyó közösségeket, fontos örömöt vinni az embereknek, hogy megérezzék, milyen élő magyar református közösségnek lenni. „A szórványnak van még ereje, meg kell mutatni azt a keveset, ami maradt. Foglalkozni kell vele, lelkesedést vinni a közösségbe, hogy a hívek méltón megélhessék újra hitüket. Az épített örökség, a szórványbeli templomok megmentése fontos, de a lelki örökséget is meg kell menteni” – hangsúlyozta Szegedi László.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Vetési László, a 25 éves munkaközösség egyik alapítója elmondta: „Amikor ezt elkezdtük szervezni a kilencvenes években, egy nagyobb szórványprogramnak volt a része. Ez volt az első lépés, hogy az azonos szolgálati helyzetben levő lelkipásztorok rendszeresen találkozzanak, megbeszéljék tapasztalataikat, tanuljanak egymástól, ismereteket nyerjenek, de pihenjenek is, baráti együttlét is legyen ez. A legnehezebb szolgálati helyzetben levő lelkészi kategóriáról van szó, a kilencvenes években pedig még nehezebbek voltak a körülmények, és úgy éreztük, tartozunk nekik annyival, hogy a pihenésükhöz, regenerálódásukhoz, szakmai feltöltődésükhöz hozzájáruljunk, hiszen sokaknak csak ennyi volt az évi pihenésük, szabadságuk. Itt észrevétlenül szívódnak fel az élmények, tapasztalatok, lelkileg is feltöltődnek a kollégák.” A rendszeres találkozások néhány év után abbamaradtak, idén azonban tisztázódott a RORLÉSZ jogi háttere, alapítványként tud majd szervezni, elszámolni, működni, így a találkozók szervezésének feladatát is átvette. A lelkipásztorok itt egymással és az egyházi vezetőkkel egyaránt megoszthatják kérdéseiket, panaszaikat, gondjaikat. A találkozó a lelkészek közötti tapasztalatcserét, baráti beszélgetéseket, kapcsolatépítést is szolgálja. És mivel a szórvány határait nem lehet konkrétan meghúzni, a találkozások, a párbeszéd országos szinten folynak – mutatott rá Vetési László, az erdélyi egyházkerület szórványért felelős tanácsosa.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

A második napi, szerda reggeli áhítatot Kerekes József RORLÉSZ-elnök tartotta az 1Pt 5,6–7 alapján. A kis algyógyi templomban elhangzott: konfliktusokkal teli világunkban nem is az a fontos, hogy a viszályokat megoldjuk, hanem hogy megalázkodjunk, és kitörjünk a nyomorúságból. Viaskodásaink közepette felemelhetjük tekintetünket Isten felé, aki megfékezheti az emberi közösségeket szétszakító erőket. Az ember azonban sokszor maga keményíti meg a szívét, az Urat okolja nyomorúságáért. A nagyváradi lelkipásztor szerint a valódi próbatétel az, hogy a nehéz időben is képesek legyünk a szeretetre Isten és felebarátaink iránt, hiszen Isten nem a gondjainkat akarja kezelni, hanem minket. Nem problémáinkat akarja megoldani, hanem rajtunk akar segíteni.

A nap folyamán a lelkipásztorok a két egyházkerület vezetőivel is megvitathatták kérdéseiket. Csűry István királyhágómelléki püspök szerint a közösségek ereje a prófétai makacsságban rejlik, amelyet az ószövetségiek körében is látunk. „Ez a csakazértis makacsság a szórványban működik igazán, még ha sokszor vallásukat és nyelvüket feladó, magyarázkodó, szomorkodó embereket látunk is. Ha a történelem így alakul ránk nézve, lelki erőnk utolsó cseppjeivel is elvégezzük a feladatunkat. Érezzük, hogy Isten rejt számunkra valamit, amit még nem látunk, jöhetnek még nyomorúságok, de megjelenik számunkra Krisztus és a Szentlélek ereje. Míg az utolsó tíz ember él ezen a földön, ott lesz közöttük egy magyar, és remélhetőleg egy református is ennek a csakazértis hozzáállásnak köszönhetően” – jelentette ki a püspök.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

Kató Béla erdélyi püspök szerint lassan minden lelkész munkája szórványjellegűnek tekinthető, hiszen a nagyvárosokban nagy létszámúak a gyülekezetek, de a hívőket az emberek rengetegében, a rohanásban, örökmozgó hétköznapjaikban kell megtalálni és megszólítani. „Sokan megkérdőjelezik, hogy megéri-e a kis közösségekkel foglalkozni, hiszen, úgy tartják, úgyis elfogynak. De nekünk egyetlenegy is számít, nem tehetjük meg azt, hogy egyről is lemondunk” – szögezte le Kató Béla, és rámutatott: a test egészségéhez elengedhetetlen a hajszálerek épsége, ugyanígy a szórványra is vigyáznia kell az egyháznak. A püspök szorgalmazta, hogy a lelkipásztorok a tapasztalatcsere és tanácskozás mellett konkrét stratégiát is kidolgozzanak a szórvány helyzetének javítását illetően. Kántor Csaba erdélyi püspökhelyettes a szórványvidékek különbözőségeire hívta fel a figyelmet. Úgy véli, megerősödött hitbeli gondolkodás kell a szórványban való túléléshez, hiszen nyelvi, nemzeti és vallási területen is nagy lemondást tapasztalunk a hívek körében. Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok biztató szavakkal buzdította az egybegyűlt lelkipásztorokat, és köszönetet mondott munkájukért.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

A beszélgetésen érintett kérdések között szerepelt a szórványban eltöltött szolgálati idő, gyülekezetek adminisztrációjának összevonása, a nyelvi kérdés, a román nyelvű szolgálat mértéke és jellege, az asszimiláció, a románajkú reformátusok helyzete, a települések közötti ingázás okozta gondok, az ünnepi időszakok leterheltsége. Kató Béla püspök rámutatott arra, hogy a hagyományos erdélyi falu nagy veszélyben van, a világ urbanizálódik, a nagyvárosok köré húzódnak az emberek, a tágabb kontextust nézve pedig figyelembe kell vennünk, hogy nemcsak a magyar lakosság fogyott el, hanem rendkívül nagyarányú a román lakosság kivándorlása, fogyása is. A püspök szerint nagy hangsúlyt kell fektetni a gyerekek támogatására, de az idős reformátusokat sem hagyhatjuk magukra. Szegedi László missziói előadó hozzátette: mindent el kell követni azért, hogy a gyermekeket bevonják és visszacsalogassák a gyülekezetbe, a vegyes házasságban élőket pedig meggyőzzék arról, hogy magyar iskolába írassák gyerekeiket. Rengeteg energiát kell fektetni délutáni foglalkozásokba, a gyermekek összegyűjtésébe.

A találkozón Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid konzul, a kolozsvári főkonzulátus részéről pedig Grezsa Csaba konzul vett részt. Mindketten biztosították az egybegyűlteket afelől, hogy a magyarság megmaradásáért folytatott küzdelem közös harc, amelyben Magyarország is részt vesz, és együttműködni akar az erdélyiekkel, szórványbeliekkel. Arra biztatták a lelkipásztorokat, hogy terveikkel, ötleteikkel bátran keressék az anyaország erdélyi képviselőit. Úgy vélik, azon kell dolgozni, hogy érje meg magyarnak lenni a szülőföldön, a szórvánnyal együtt épüljön a nemzet. Szó esett az oktatási rendszer kiépítéséről, óvodaprogramról, fejlesztési pályázati lehetőségekről és más szórványprojektekről.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

A délután folyamán Szép Eduárd beresztelki lelkipásztor tartott előadást a románok közötti reformációról. Bemutatta a kérdés történeti hátterét, ismertette a román bibliafordítók munkáját, a bukaresti román református egyház létrejöttének történetét, valamint kitért a románajkúak közötti igehirdetés kérdésére, személyes tapasztalatokat tárva a hallgatóság elé. A román többségű közösségekbeli szórványban végzett szolgálatot illetően kiemelte az ünnepi alkalmak megtartásának fontosságát, a következetesség és a megfelelő nyelvezet, mindkét nyelv használatának jelentőségét, a román teológiai irodalom beszerzésének és használatának előnyeit.

Vetési László előadásában Erdély-szerte talált különleges vallási együttéléseket, érdekes, egyedi eseteket, elhagyatott vagy közös használatban levő templomok történeteit mutatta be az utazásai során összegyűjtöttek alapján. Szó esett Bözödújfalu zsidó székely híveiről, akik héber feliratú sírköveket állítottak, az utolsó bukovinai székely bácsiról, Ada Kaleh szigetéről, Kelet-Európa egyetlen településéről, amely Kálvin nevét viseli Olténiában (Calvini), a Kárpátokon túli, több felekezet által használt templomokról és Új Orsova modern templomáról, ahol a lelkész nyolc nyelven misézik. Az előadó bemutatta Vajolát, ahol a cigányok átvették a szászok helyét és örökségét, a mezőségi Tancs települést, ahol a sajátos mezőségi cigányközösség keveri a román, magyar és cigány nyelvet, néhány éve pedig megszűnt a román tagozat, és magyarul folyik a tanítás a helyi iskolában. Bürkösön az a legenda él, hogy Kálvin és Luther édes testvérek voltak, Miklósváron a lelkész kinti szószékről is prédikálhat, fiatfalván pedig komoly szabályok szerint, két úrasztalával, két orgonával, külön haranggal osztják meg a közös templomot az unitáriusok és reformátusok. Pókafalván Klein bácsi volt az utolsó református és egyben az utolsó evangélikus is, mivel egyik nagyapja a helyi református lelkész volt, a másik a helyi evangélikus lelkipásztor.

Áldások és nehézségek a szórványban – Algyógyon tanácskoztak a lelkipásztorok

A nap újra áhítattal zárult, Oroszhegyi Attila, a RORLÉSZ titkára az 57. zsoltár alapján hirdette az igét. Elmondta, a veszedelmek, a vihar, villámlás, számítgatásaink és fogyásunk közepette egy dolgot tanulhatunk meg: van kihez menekülni, az Úr szárnyai alá. A pusztakamarási lelkipásztor szerint az Isten könyörületéért esedező imádságot a nyugodt, problémamentesnek látszó időkben is el kell mondani, hogy az Atya mindig a szárnyai árnyékában tartson, hiszen a veszedelem jön-megy, de aki az ő védelmében van, átvészeli a viharokat. Áhítat után a lelkipásztorok átvonultak az ősi körkápolnába, énekkel és imával kérve áldást a szórványközösségekre, munkájukra. Szeptember 13-án, csütörtökön a kirándulás, fürdés, kikapcsolódás következett, hogy mindenki feltöltődve mehessen vissza gyülekezeteibe Isten áldását hordozva küzdeni és szolgálni.

 

Berekméri Gabriella