Főoldal » Hírek » Adventi gondolatok – Kapás Csilla

Adventi gondolatok – Kapás Csilla

2019. 12. 20.
Megosztás:

Adventi gondolatok címmel folyik a Kárpát-medencei református rádiók közös sorozata, amely minden napra lelki táplálékot kíván nyújtani karácsonyig. Kapás Csilla kommunikációtanár, újságíró, a Reformátusok Lapja egyik fotósa is elmesélte adventi élményeit:

Nekem az advent ugyanaz a várakozás, amivel egész évben minden héten várom a hétvégét, amikor templomba megyünk, ott pedig újra erőre kapok, hogy a következő héten szórakoztató, vicces és lehetőleg ügyes legyek a munkámban. Amikor tanítani megyek, akkor a tanításban, vagy amikor fotózni megyek, akkor abban. Mert érzem, ahhoz, hogy jó fotókat készítsek, fontos, hogy belőlem mi sugárzik, vagy egyáltalán sugárzik-e bármi. Nem mindegy, hogy a Reformátusok Lapjában boldog reformátusokat látnak-e az olvasók. Mert mi másról ismerjenek meg bennünket, mint arról, hogy szeretjük egymást?

Az adventről két történet jut eszembe. A kislányomnak minden advent reggelen készülök valami meglepetéssel. Tavaly az egyik meglepetés különösen jó sikerült, csak annyit írtam neki az egyik adventi zsákba egy papírra, hogy „jégpálya”. Aztán annyira jól éreztük magunkat ott, hogy ha nem lenne annyira drága, idén minden papírra ezt írnám – az első napra most is ezt írtam. Addig jó, amíg vannak közös programok, ami nem kényszer egy tinédzsernek. A másik kedvenc történetem egy adventi naptárhoz kapcsolódik. Azt találtuk ki a lelkésznőnkkel, hogy a templom alagsorában, a gyülekezeti teremben az évi hagyományos adventi készülődésen egy zsákba a gyerekek maguknak állítsanak össze advent reggeleire feladatokat. Húzni kell reggelente, és ilyenek voltak benne például, hogy ma segíts otthon a konyhában, hívj fel valakit, akivel régen találkoztál, vagy légy különösen kedves az osztálytársaiddal. Volt olyan is, hogy írj képeslapot vagy emailt valakinek, akinek hálás vagy.

Szóval az adventi készülődésen nemcsak koszorút, csillogó díszeket készítettünk, hanem lelkileg is szerettünk volna adni a családoknak valami jópofát. Olyan feladatok lettek volna ezek, amelyek nem megterhelők, viszont bearanyozhatnak egy egész napot is, belsőleg felkészítik a gyerekeket, elősegítik a várakozást. Leültünk az asztalokhoz, betódultak a gyerekek, fogytak a színes lapok, amikre felírtuk a 24 napi feladatot, vászonzsákba tettük, szépen, masnival bekötöttük, és megbeszéltük, hogy december 1-től húznak belőle. De volt egy kislány, akinek egyáltalán nem volt kedve papírcsíkokat vágni, grimaszolt, és hátradőlt a mellettem álló széken. Ott volt még vagy hatvan gyerek, ollóval a kezében, szóval résen kellett lennem. Odasúgtam neki, hogy sajnos magamnak nincs időm ilyen naptárt készíteni, de nagyon szeretnék egyet – írna-e nekem 24 feladatot a reggelekre? Onnantól végig ott ült mellettem, elfoglalta magát, aznap ő volt a leglelkesebb, és végig ott volt velem advent minden reggelén. Ez a kislány a világ legtündéribb feladatait írta nekem: puszild meg a kislányod, főzz vacsorát a férjednek, legyél rendes valamelyik kollégáddal… Azóta minden évben előveszem a feladatait. Csodás érzés, amikor egy apró ötlet csodát tesz egy gyerekkel.